Anakreoni dal

November hűs derűje
Még néha tündököl ránk
S az őszi hold ezüstjén
A régi nyár bucsúzik.
Késő szüret se hív már
S korán köszönt az alkony
S a dérvert őszirózsák
Halálosan fehérek.
Sebaj, ha jő az estve,
Az álmok visszatérnek
És kísérteti búsan
Zenél a szél a parton,
A parton, mely mienk még.
(A másik is mienk lesz,
Hol a szelíd halál vár
Magányos ciprusával
És néma kőkereszttel.)
Addig, bús cimboráim,
Tűnt esték mámorától
Szelíden ittasuljunk,
Míg a mély Léthe árja
Még messze zúg az éjben.

Juhász Gyula – 1920 Enyészet (november) havában

Anakreón (görögül Ἀνακρέων, gen.: Ἀνακρέοντος) (Kr. e. 582 – 485) ill. (572? – 487?)

Anakreón fejszobra (csonka mellszobra) a Louvre-ban

Teósz azaz Téiosz (görögül Τέως; helyi népnevén Τήϊος) ióniai városban született Kisázsiában (Asia Minor). A perzsa hódítás elől vándorolt ki Téiosz gyarmatvárosába, Abdérába i. e. 545 körül. Élete java részét pedig Szamosz szigetén töltötte, Polükratész türannosz bizalmasa és udvari költőjeként. Miután Polükratészt a perzsák tőrbe csalták, a híres irodalompártoló athéni türannosz, Hipparkhosz hajót küldött az akkor már neves költőért. Athénban Hipparkhosz udvarában élt, majd annak meggyilkolása után talán Larisszába ment. Bár Athénban nem csak a hatalmon lévő Peiszisztraidákkal, hanem más körökkel is kapcsolatban állt (pl. Periklész apjával, Xanthipposszal), mégis miután Hipparkhoszt i. e. 514-ben megölték, – talán hűsége jeléül is – távozott Attikából. Későbbi költeményeiben a larisszai Aleuada uralkodócsalád tagjait (Ekhekratészt) ünnepli, ebből következtetnek thesszáliai tartózkodására. Hosszú, 85 éves életének alkonya homályba vész. Valószínűleg Téioszban vagy Abdérában halt meg. Egy antik epigramma említi ugyan, hogy sírja Teószban található, lehet azonban, hogy ez inkább egy jelképes emlékmű volt. Téiosz lakosai képét érmeikre verték. Egy elbeszélés szerint halálát szöllőevés közben egy torkán akadt szöllőszem (vagy mag) okozta. Ez lehet akár jelképes értelmű is: a szöllő és a bor istenének, Dionüszosznak legkiválóbb költője szöllővel a torkán is hal meg.

M. Guillaume – Anakreón (lanttal és szárnyas kupával)

Költészetében Alkaiosz és Szapphó nyomdokain haladt, de bátrabb szókimondása Arkhilokhoszhoz és Hippónaxhoz közelíti.

Költészetéből néhány epigrammán és dalon kívül sajnos csak töredékek maradtak fenn, pedig költeményei – mai ismereteink szerint – öt könyvet tehettek ki. Jamboszain és az elégiáin túl monódikus dalai, a meloszok hozták meg hírnevét. A szerelem és a bor költőjének témája jellemzően a természetesség, a szépség és az örömök köre volt.

Jón jamboszban verselte meg érzelmeit az ismeretlen lányhoz (Egy lányhoz, Engem a szerelem…), a bor mámorához (Bordal), a cimborákhoz pedig  jambikus vagy trokhaikus hetes, nyolcas ütemű verseiben szólt.

Anakreóni sorok:
anakreóni hetes: három és fél jambikus sor: u – u – u – u (7 szótagú jambusi mérték)
anakreóni nyolcas: egy anapesztust két és fél jambus követ: u u – u – u – u

Magyar nyelven talán legismertebb költeménye a Gyűlölöm… című epigrammája,

…Δε μου είναι αγαπητός αυτός που δίπλα στο μεγάλο,
Κροντήρι πίνοντας κρασί τραγούδια λέει γι’ αμάχες…

Radnóti Miklós fordításában:

„Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,
Háborut emleget és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
Szép adományairól zengve szeretni tanít.”

…és szintén Radnóti Miklós fordításában anakreóni hetesben (7 szótagú jambusi mértékben) a…

Töredék a halálról

A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon,
fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már,
oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még.

Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet,
ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő,
s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre…
(1-6. sor)

A római császárkor elejéig közvetlen és igen élénk volt a hatása, mely Tibullus, Catullus és Horatius költészetében is megjelenik, később azonban az utánzói és az utánzatok (Anakreonteia/Ανακρεόντεια) háttérbe szorították magát Anakreónt is. Torz(ó) módon a későbbi európai irodalomra is inkább az utánzatai – az anakreonteia, azaz anakreonteionok – révén hatott. Legtöbb hitelesnek hihető verse mégis az Anakreonteia című gyűjteményben maradt fenn. Szerencsés magyar utánzói közé tartoztak Csokonai Vitéz Mihály (Anakreoni dalok c. könyvében), Édes Gergely, aki le is fordította verseit, de különösen Szemere Miklós, akit – miként Csokonait is – „magyar Anakreón”-nak is neveztek.

Anakreón a kezéből kitört lanttal… azazhogy anélkül immár…
(Szoborcsonkja Kr. u. második századi másolat  Monte Calvoból (Itália),
ma Koppenhágában, a Ny Carlsberg Glyptotekban)

Mint szobra is emlékeztet: A földi örömökért rajongó költőként adott a test edzésére, a test nevelésre is, de hát az ógörög világban természetesen ez is természetes volt…  Szégyenszámba is ment, ha valaki elhanyagolta a testét! Hogyan is hihetnénk, hogy a természetesség rajongója saját testét ne edzette, ne ápolta volna természetesen? Jól idomolt, edzett alakja minta lehet minden mai költőként enyelgőnek!

Dr Sz L

Ajánlott olvasmány még: Anakreón összes költeményei (Budapest, Magyar Helikon, 1962)
Megjegyzendő, éppen félévszázada nem jelentek meg már költeményei magyarul…

Ajánlott olvasmány még: Anakreon

Pallas Nagylexikon: Anakreón

The post Anakreoni dal appeared first on Hunita.