Az alábbiakban olvasható beszámoló még soha sehol nem látott napvilágot, bár egyes részleteit egy két beavatott talán ismerhette. A szerző, aki éveket töltött el az Európai Unió fővárosában, személyes tapasztalatait, oknyomozó munkájának eredményeit foglalta össze e rendkívül értékes dokumentumban. 

„Gyurcsánt az ájulás kerülgette”

Akik ismerik Gyurcsány Ferenc egykori magyar miniszterelnök politikai pályafutásának igaz történetét, azok számára meghökkentő, hogy az MSZP és a balliberális oldal még mindig tőle várja a „megújulást”. A baloldal számára Gyurcsány Ferenc ma is hiteles politikus, akinek megvan a képessége és ereje, hogy maga köré gyűjtse az MSZP megmaradt híveit és az egykori állampártot ezzel, vagy más névvel sikerre vigye. Maga Gyurcsány Ferenc is hisz ebben, olyannyira, hogy próbálja önmagát Orbán Viktorhoz mérni. Demokratikus Koalíciós platformot szervez, blogját a magukat mérvadónak tartó balliberális médiumok, mint a Messiás megnyilatkozásait idézik.

Gyurcsány Ferenc európai szintű politikus azonban nem létezik többé. Véglegesen kiírtá magát az európai politikából. Elérte, hogy soha többé nem léphet európai porondra. Jelenleg az egyetlen olyan európai politikus, aki az unióban „persona non grata”.

Hazudós puma

Már hatalomra kerülésének körülményei is sajátosak voltak. Az a jól előkészített puccs, amivel az SZDSZ hathatós támogatásával magához ragadta elődjétől a miniszterelnöki bársonyszéket, sokkal inkább hasonlított a jól ismert dél-amerikai módszerhez, semmint valamiféle európaihoz. Európa vezető politikusai egy pillanatra felkapták a fejüket, de kisebb dolguk is nagyobb volt annál, semhogy egy ilyen eseményre hivatalosan reagáljanak. Arra számítottak, hogy az európai politikai terepen bátortalanul mozgó, az uniós politikákban nehezen kiigazodó, helyenként iskolásan viselkedő Medgyessy Pétert egy energikus, kemény döntések meghozatalára képes, rátermett fiatal politikus váltja fel.

Úgy tűnt, nem csalódnak, hiszen azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc 2004 szeptemberében átvette a magyar kormány irányítását, hirtelen beindult, sőt „dübörögni” kezdett a magyar gazdaság. Sorra jelentek meg a balliberális médiában a magyar gazdaság sikereiről szóló beszámolók, olyannyira, hogy 2005-ben Káka János azt nyilatkozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, hogy „ha Szlovákia azt mondja, hogy ő a tátrai tigris, akkor Magyarország a pannon puma”. A nemzetközi pénzintézetek és hitelminősítők, sőt a piac sem igazolta azt a boom-hangulatot, ami a magyar kormány kommunikációjában eluralkodott, de csöndben maradtak, hangjukat sem hallatták, hagyták, hogy a Gyurcsány-kormány folytassa ócska kommunikációs bűvésztrükkjét.

A legnagyobb bűnt mégis az Európai Unió követte el. Az Európai Tanács rendeletének megfelelően a tagállamoknak minden évben be kell nyújtaniuk aktualizált makrogazdasági és költségvetési előrejelzéseiket, az úgynevezett konvergenciaprogramot. A pénz-és gazdasági ügyekért felelős spanyol szocialista biztos, Joaquín Almunia nyomására azonban a Bizottság megengedte Magyarországnak, hogya magyar gazdaság állapotát bemutató jelentését tavasz helyett a magyar parlamenti választások után, szeptemberben nyújtsa be. Ezzel az Európai Bizottság a Gyurcsány-kormány cinkosává vált, alapvetően befolyásolva a 2006. áprilisi parlamenti választásokat, amit így újra az MSZP nyert meg.

Gyurcsány Ferenc azonban nem tudta maradéktalanul élvezni a győzelmét. Hihetetlen teher nyomta a vállát. A konvergenciaprogram késleltetett beadása mögött ugyanis egy titkos megállapodás húzódott meg, ami máig nem került nyilvánosságra: 2006 tavaszán, még a választások előtt az Európai Bizottság kézhez kapott egy konvergencia-programot, amelyben a lüktető magyar gazdaságnak megfelelő adatok szerepeltek.

Almunia megkérte Gyurcsány Ferencet, keresse őt fel Brüsszeli irodájában. Gyurcsány magával vitte két miniszterét is, de Almunia ragaszkodott a négyszemközti megbeszéléshez, amin még a tolmácsok sem vehettek részt. Megbízható információink szerint a pénzügyi biztos kertelés nélkül kiterítette lapjait:

– Miniszterelnök úr, miért kívánják önök hamis adatokkal megtéveszteni az EU-t?

Gyurcsány elhűlt, de védekezett:

– Biztosíthatom, hogy a benyújtott adatok valódiak.

Almunia ekkor benyúlt íróasztalának fiókjába és egy hatalmas dossziét tolt a magyar miniszterelnök elé.

– Mi ez? -kérdezte Gyurcsány.

– A csalásaik gyűjteménye. Tudja, miniszterelnök úr, amióta a görögök hasonló trükkel jutottak be az eurózónába, már nem bízunk semmit a véletlenre. Van nekem egy 12 főből álló csapatom, amely arra specializálódott, hogy a csalásokat leleplezze. A magyar minisztériumokban folyó uniós ellenőrzésen a csoport tagjai is részt vettek. Az eredmény ebben a dossziéban található. A csoport vezetője még azt is elmondta, nem volt nehéz dolguk, hiszen a magyar kormány olyan trükközéseket alkalmazott, amelyekkel itt, Nyugat-Európában a nagyvállalatok éltek úgy húsz-harminc évvel ezelőtt, és amelyek olyan átlátszóvá váltak az idők folyamán, hogy ma már errefelé nem használja senki.

Gyurcsányt állítólag az ájulás kerülgette.

– Mi legyen most? – kérdezte.

– Két lehetőséget látunk – mondta Almunia. – Az egyik, hogy az EU nyilvánosságra hozza, hogy önök alaposan meghamisították a makrogazdasági adatokat. Ebben az esetben azonban szankciót is kell alkalmaznunk, meg kell vonnunk Magyarországtól az uniós támogatásokat.

– Ez végzetes lenne – felelte Gyurcsány. – Mi a másik lehetőség?

-A másik lehetőség, ha ön vallja be, hogy manipulálták az adatokat, beismeri, hogy a csalásokat önök követték el. Magyarul, elismeri, hogy hazudtak nekünk.

– De hogyan? – csattant fel Gyurcsány.

– A kivitelezés módját önre bízom. De mihelyst napfényre kerül, hogy a magyar gazdaság milyen helyzetben van, ön azon nyomban nekikezd a gazdaság helyreállítását célzó reformoknak. Meg kell értetnie a magyarokkal, hogy nincs többé szocializmus, az állam már nem képes eltartani őket, a maguk lábára kell állniuk, önellátókká kell válniuk.

Gyurcsány nyomban elfogadta a feltételeket. Egyetlen kérés e volt, hogy mindezt a választások után tehesse meg. Almunia bólintott. A találkozó véget ért.

E négyszemközti találkozó után sajtótájékoztatóra várták a brüsszeli magyar újságírók Gyurcsány Ferencet Magyarország állandó EU-képviseletén. A konvoj meg is érkezett, de az első limuzin, amiben Gyurcsány ült, váratlanul kivált és a képviselet garázsába kanyarodott. A sajtótájékoztatóra csak Draskovics Tibor és Bajnai Gordon ment be.

JEAN-CLAUDE JUNCKER TUDOMÁST SZERZETI ARRÓL, MIT MONDOTT BUDAPESTEN A KORMÁNYSZÓVIVŐ. VÉRBELI POLITIKUSKÉNT SOHA NEM ÉREZTETTE, DE NEM TUDTA MEGBOCSÁTANI GYURCSÁNYNAK, HOGY HAMIS MONDATOKAT ADOTI A SZÁJÁBA 

Az igencsak rövidre sikerült -tájékoztató után mindenki visszaült akocsikba, amikor felemelkedett a garázs ajtaja, a limuzin a magyar miniszterelnökkel ismét a konvoj élére állt és gyorsan elhajtott a repülőtér irányába. Az újságírók csak egy pillanatra láthatták a limuzin hátsó ülésén gubbasztó és gondterhelt miniszterelnököt. Gyurcsány olyan ideges volt a találkozó után, hogy nem mert az újságírók szemébe nézni.

A sajtótájékoztató résztvevőinek nyomban szöget ütött a fejébe, hogy valaminek történnie kellett, ám arra a kérdésre, hogy mi történt valójában a négyszemközti találkozón, válasz nem ékezett. Gyurcsány abban reménykedett, a titkos megállapodás soha nem kerül napvilágra. Csakhogy Almunia nem a saját szakállára cselekedett, lépését egyeztette a Bizottsággal és a Tanáccsal is. Az eredményről pedig írásban kellett beszámolnia. Az irat szigorúan bizalmas besorolást kapott, de Brüsszelben nincsenek titkok. A mindig teli brüsszeli sörözök, és az uniós esti fogadásokon felszolgált pezsgő sok uniós közalkalmazottat szóra bír… Legyen elég itt ennyi.

Trükk hátán trükk

Az egyezség megköttetett. A tavasszal benyújtott és hamis adatokat tartalmazó programot a Bizottság hivatalosan visszaküldte „átdolgozásra”. A határidőnek 2006 szeptemberét határozták meg.

Miután megnyerte a választásokat, Gyurcsánynak azon kellett, törnie a fejét, hogyan váltsa valóra ígéretét. Ekkor eszelhette ki Ösződőt. A nagy vihart kavart beszéd május 26-án hangzott el. A felvételt feltehetően maga Gyurcsány rendelte meg. De az anyag egyelőre dobozban maradt, Gyurcsány biztos akart lenni abban, hogy a Bizottság szeptemberben elfogadja, és nem dobja ismét vissza az immár igazi adatokat, vagyis az igen hervasztó számadatokkal teli, a romokban heverő gazdaság képét tükröző beszámolóját.

Az átdolgozott program augusztus végére készült el, és Gyurcsány szeretett volna visszajelzést kapni egy befolyásos uniós politikustól, mielőtt benyújtja a Bizottságnak. Választása Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnökre, az eurózóna elnökére esett. Repülőgépet bérelt, és villámlátogatásra Luxemburgba repült.

A találkozó eredményéről már Budapesten számolt be László Boglár, Gyurcsány sajtófőnöke:

-Pozitívak az euróövezeti országok miniszteri csoportját irányító Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök-pénzügyminiszter első reakciói a módosított magyar konvergenciaprogram fő intézkedéseit, a pályát és az irányokat tekintve. A luxemburgi miniszterelnök az átdolgozott konvergenciaprogram minden egyes szavával egyetért. Juncker egyetlen pontban sem fogalmazott meg kritikát a programmal összefüggésben.

Néhány Brüsszelbe akkreditált újságírónak feltűnt, hogy nem volt közös miniszterelnöki tájékoztató. A diplomácia alapszabályai szerint, ha két miniszterelnök megállapodik valamiben, akkor közösen áll ki a sajtó elé, és úgy számol be a tárgyalás eredményéről, hogy a másik is hallja. Ha nincs közös sajtótájékoztató, akkor nincs megállapodás sem.

Az egyik újságíró történetesen kíváncsi volt, milyen az a konvergenciaprogram, aminek Juncker a pénzügyekben igen kemény álláspontot képviselő luxemburgi miniszterelnök „minden egyes szavával egyetért”. Nem volt rest és felhívta telefonon a Külügyminisztériumot. Arra kérte az illetékeseket, hogy a programot angol nyelven juttassák el szerkesztőségéhez. A Külügyminisztérium közölte, a program egyelőre csak magyar nyelven létezik. Az újságíró azonnal felhívta Juncker kabinetfőnökét és azt kérdezte tőle:

– Mondd, mikor tanult meg a főnököd magyarul?

– Miért kellene az én főnökömnek magyarul tudnia? – hűlt el a kabinetfőnök.

– Ha a főnököd egyetért a magyar konvergenciaprogram minden szavával, akkor kell tudnia magyarul, nem igaz?

– Az történt – magyarázta a kabinetfőnök -, hogy a főnökömet felhívta a magyar miniszterelnök, aki közölte, szeretné ismertetni a beadandó programot. A főnököm udvarias ember, azt válaszolta: gyere. Gyurcsány megérkezett, elkezdte mesélni, mi minden lesz a programban. A főnököm türelmesen meghallgatta, majd azt mondta: amit most itt előadsz. így első hallásra jól hangzik, de az állásfoglalással megvárnám, amíg hivatalosan benyújtjátok a Bizottsághoz, és a Bizottság alapos tanulmányozás után állást foglal. Ezzel meg is köszönte a látogatást.

Juncker természetesen tudomást szerzett arról, mit mondott Budapesten a kormányszóvivő. Vérbeli politikusként soha nem éreztette, de nem tudta megbocsátani Gyurcsánynak, hogy hamis mondatokat adott a szájába. Gyurcsány ezzel az EU egyik legbefolyásosabb politikusánál játszotta el a hitelét.

A NÉMET KANCELLÁRIA ÍRÁSBAN VOLT KÉNYTELEN CÁFOLATOT KIADNI: ‘A TÉMA, AMIRŐL A MAGYAR MINISZTERELNÖK AZT ÁLLÍTOTTA, HOGY MERKEL ASSZONY JÓVÁHAGYÁSÁT ADTA RÁ, A TALÁLKOZÓN SZÓBA SEM KERÜLT .. ‘ 

De nem tanult belőle. Nem sokkal később képes volt ugyanezt eljátszani Merkellel is. Megbeszélésüket követően egyedül nyilatkozott a találkozóról, és olyan mondatokat adott a német kancellár szájába, mely mondatok soha nem hangzottak el. A német kancellária írásban volt kénytelen cáfolatot kiadni: „A téma, amiről a magyar miniszterelnök azt állította, hogy Merkel asszony jóváhagyását adta rá, a találkozón szóba sem került … ”

Merkel volt a következő uniós politikus, aki számára a magyar politikus véglegesen szalonképtelenné vált.

Forradalmi technikák

2006. szeptember 17-én a Magyar Rádió lejátszotta az őszödi beszéd jól megszerkesztett változatát. A MR elnökét információink szerint maga Gyurcsány kérte meg, természetesen a legnagyobb titokban, a beszéd közzétételére. A botrány azonnal kitört. Az országban elszabadultak az indulatok, a becsapott, félrevezetett emberek joggal követelték, hogy Gyurcsány tűnjön el a színről. A levegő forrongott, félő volt, hogy kitör a forradalom.

Almunia az irodájába kérette a brüsszeli magyar újságírókat:

– Amint értesültek róla, a magyar gazdaság nagyon rossz állapotban van. Ahhoz, hogy talpon tudjon egyáltalán maradni, nagyon szigorú megszorításokra lesz szükség. Ez súlyosan fog érinteni bizonyos társadalmi rétegeket. Arra kérem önöket, hogy tudósításaikkal igyekezzenek megértetni nézőikkel, olvasóikkal, hogy ezekre a megszorító intézkedésekre elkerülhetetlenül szükség van, különben a magyar gazdaság összeomlik. Kérem, kérjék meg a magyarokat, hogy bírják ki azt a kis időt, amíg a magyar gazdaság teljesítménye javulni nem fog. Higgyék el, a magyarok ezt követően sokkal jobban fognak élni, mint korábban.

– Elég forradalmi a hangulat odahaza – válaszolta az egyik tudósító. – Mi történik, ha a megszorító intézkedések miatt forradalom tör ki az országban?

Almunia a következőt felelte:

– Erre számítani lehet. De Nyugat-Európában ismertek azok a technikák, amelyekkel az ilyen helyzeteket kezelni lehet, és biztos vagyok benne, hogy az önök miniszterelnöke is ismeri ezeket a technikákat.

Szívből reméljük, hogy Almunia ajánlott technikái között nem szerepelt az véres utcai terror, amivel Gyurcsány Ferenc inkognitóba burkolózó rendőrei 2006. október 23-án felléptek a békés tüntetőkkel szemben. Az ilyen „technikák” ugyanis Nyugat-Európában teljesen ismeretlenek. Ilyen eszetlen mészárlásra az EU nem adhatott felhatalmazást.

„Gyurcsány dühödten kirohant a teremből.”

Hogyan alázta meg Nicolas Sarkozy a bukott magyar kormányfőt? Mi pecsételte meg végleg Gyurcsány Ferenc sorsát? A szerző, aki éveket töltött el az Európai Unió fővárosában, személyes tapasztalatait, oknyomozó munkájának eredményeit foglalta össze e rendkívül értékes dokumentumban.

Az őszödi beszéd elhangzásának másnapján, 2006. szeptember 18-án hétfőn, az Európai Bizottság déli sajtótájékoztatóján, akkor még mit sem tudva a háttéralkuról, feltettem a kérdést Barroso szóvivőjének:

– Milyen lépéseket tervez az Európai Bizottság azt követően, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével kiderült, a magyar kormány és annak miniszterelnöke súlyosan becsapta nemcsak a magyar polgárokat, hanem az EU-t is. Terveznek-e valamiféle szankciót Magyarország ellen?

– Az ön által említett beszédről az Európai Bizottságnak nincs hivatalos értesülése. Ami pedig az erről szóló híradásokat illeti, az Európai Bizottság nem olvas magyar újságokat és nem kommentál sajtóértesüléseket.

A fideszes EP-képviselők sem jutottak bővebb információhoz. A Bizottsághoz intézett hivatalos levelükre az a válasz érkezett, hogy „a beszéd hangneme, valamint annak tartalma Magyarország belügye, ami kívül esik az Európai Bizottság hatáskörén”.

Az EU tartotta magát a titkos megállapodáshoz, és elégtétellel nyugtázta, hogy Gyurcsány, ha elég szerencsétlen módon is, de betartotta ígéretének első felét. Az unió az egyre növekvő elégedetlenség, az MTV elleni támadást követően is néma maradt. Néma maradt az október 23-i véres rendőrattak, a szemkilövések után is. Egyszerűen kívülállónak tekintette magát, mintha Magyarország nem lett volna az Európai Unió tagja.

Az európai néppárti képviselők részéről azonban egyre nagyobb nyomás nehezedett az EU törvényhozó testületére.

Franco Frattini, jogi és igazságügyi biztos kénytelen volt levelet írni Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszternek, amiben felkéri a magyar kormányt, vizsgálja ki, történt-e „túlkapás”, nem alkalmazott-e „túlzott erőt” a magyar rendőrség a békés tömeg feloszlatásakor. A biztos nem szabott határidőt a vizsgálat lefolytatására.

A levél kimerítette a jogi abszurdum fogalmát: a bűnelkövetőt bízta meg saját bűntettének kivizsgálásával.

A fideszes EP-képviselők nem nyugodtak bele abba, hogy az EU igyekszik eltussolni a történteket, ezért Brüsszelben kívánták bemutatni, mi is történt valójában. Elérték, hogy a rendőrattak szenvedői meghallgatáson vehessenek részt az Európai Parlamentben. Az eseményre 2006. december 7-én került sor, az épület második legnagyobb üléstermében. A jelenlévők a brutális és véres eseményt összefoglaló film után döbbenten, némán ültek a helyükön. Volt, aki sírt. A balliberális média cinikus és hazug módon tájékoztatott az eseményről, amiből csak annyi volt igaz, hogy a fővendég, Frattini valóban nem volt jelen. A meghallgatás csütörtök délutánra esett, és az igazságügyi biztosnak haza kellett repülnie Bolzánóba, ahol minden hétvégén síelést oktat turistáknak. A biztos ugyanis mellékesként megtartotta síoktatói állását is.

A magyar kormány válasza három hónap elteltével érkezett meg, és ahogy arra számítani lehetett, a levélben az állt, hogy a rendőrség fellépése minden tekintetben jogszerű volt. Mivel az elégedetlenség továbbra sem csitult, Frattini 2007 elején ellátogatott Magyarországra, ahol mindössze annyit közölt, hogy a magyar rendőrségnek tartózkodnia kellene gumilövedékek használatától az oszlatás alatt.

Az unió minden lehetséges eszközzel védte Gyurcsány Ferencet, aki meg volt róla győződve, stratégiai húzása beérett. A színfalak mögött mindig azt hajtogatta: „ha én megbukom, jön Orbán Viktor, aki fütyül a reformokra és a neoliberális politikára. Ha engem nem védtek meg a pozíciómban, akkor számotokra Magyarország elveszett.”

Egy idő után azonban tapasztalnia kellett, hogy az uniós politikusok vele szembeni magatartása alapvető változáson megy keresztül. Egyre kényszeredetten állnak vele szóba, kerülik a társaságát. Rettegni kezdett, hogy kiközösítik abból a „politikai klubból”, amelyben vezető szerepet szánt magának. Egy minapi blogbejegyzésében leplezi le önmagát, amikor arról értekezik, hogy Orbán Viktor „nemkívánatos személy” lesz az EU vezető politikusai között:

„Az Európai Tanács üléseinek esti munkavacsorája előtt egy, a többiek előtt szigorúan elzárt területen találkoznak az állam­ és kormányfők. A büfében még megisznak egy italt. Egy pohár bort, egy gin-tonikot, közben beszélgetnek. A kavalkádban jól érzékelhető, hogy kinek milyen az elfogadottsága. Kihez lépnek oda, kire figyelnek egy társaságban, kivel beszélgetnek csak a hivatalos ügyekről, kivel anekdotáznak szabadon. Sok »nagy embert« láttam magányosan ebben a körben, és gyanítom, egyik sem bánta, hogy a médiának nincsen betekintése ide, a színfalak mögé.” Ő csak tudja, hiszen átélte mindezt.

Mivel a színfalak mögött az állam-és kormányfők egyre kevésbé vették komolyan, igyekezett a média színe előtt az ellenkezőjét mutatni. Viselkedése megváltozott, színpadiassá és kenetteljessé vált. Elleste, mit csinálnak a „nagyok”, és őket próbálta utánozni. Különösen a francia köztársasági elnök, Sarkozy stílusa ragadta meg a figyelmét, aki a csúcstalálkozókon mindig keresett egy csoport miniszterelnököt, akiket szóval tarthatott, és mindig talált olyanokat, akik figyeltek rá. Az egyik „családi fotó” elkészítése alkalmával, amikor a 27 állam-és kormányfő felsorakozik egy emelvényen, hogy felvétel készülhessen róluk, a felvétel után, amikor elhangzott a „köszönjük” és a miniszterelnökök elindultak kifelé, Gyurcsány a mellette álló svéd miniszterelnök felé fordult, és nagy gesztusokkal elkezdett neki magyarázni valamit, mintha a fotózás előtt félbeszakadt beszélgetést folytatná. A svéd miniszterelnök ijedten nézett rá. „Mit akar tőlem ez az ember?” –mondta a pillantása, és faképnél is hagyta a nagyban magyarázó Gyurcsányt. Tanulságos burleszkjelenet volt.

AMIKOR ELKEZDŐDÖTT A TANÁCSKOZÁS, GYURCSÁNY FELÁLLT ÉS KÖZÖLTE, KIDOLGOZOTT NÉGY PONTOT EURÓPA MEGMENTÉSÉRE, AMIT SZERETNE ISMERTETNI. AZ ELNÖKLŐ SARKOZY AZT VÁLASZOLTA:

MINISZTERELNÖK ÚR, MÉG SENKI NEM HALLOTT OLYAT, HOGY A BETEG AKARJA GYÓGYÍTANI AZ ORVOST. NE AZ AKARJON TANÁCSOT ADNI NEKÜNK, AKI A SAJÁT ORSZÁGÁNAK A GAZDASÁGÁT ELKÚRTA

Egyre fontoskodóbb lett. A csúcstalálkozókat követő sajtótájékoztatón bonyolult és mély politikai elemzésekkel rukkolt elő, miközben feltűnően gyakran hangoztatta, hogy „az EU magyar kezdeményezésre” (értsd az ő kezdeményezésére) fogadott el valamit. Elég volt belehallgatni más tagország sajtótájékoztatóiba, vagy az EU elnökségébe, hogy kiderüljön, ezekről a nagy sikerű „magyar kezdeményezésekről” a magyar miniszterelnökön kívül senki nem hallott. Néha már úgy tűnt, az Európai Unió Gyurcsány tanácsai nélkül csődbe menne.

Mindeközben a magyar gazdaság kezdett darabjaira hullani. Almunia biztos többször sürgette Gyurcsányt ígéretének betartására, a szigorításokkal járó reformok beindítására. Az egyre gyakoribbá váló találkozásokon nem egyszer hangzott el: „Ha nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, miniszterelnök úr, államcsődbe viszi az országát. Meg kell értetnie a magyarokkal, hogy vége a szocializmusnak, nem várhatják többé, hogy az állam eltartsa őket. Mondja meg nekik, hogy nincs több ingyenkenyér, igyekezzenek önellátóvá válni”. A „vége a szocializmusnak, nincs többé ingyenkenyér” lett ettől kezdve az a vezérmotívum, amire Gyurcsány a reformokat fel akarta építeni. A jelszó megvolt, de tettek nem követték az így üressé vált kommunikációt.

Már régen nem a kormányzással törődött, csak azon járt az esze, miként tarthatja fenn pozícióját, amely egyre jobban meginogni látszott. Betegesen rettegett attól, hogy megbukhat. Kettős játékba kezdett. Megpróbált kibújni az EU-nak tett ígérete alól, és az unión kívüli kapcsolatokkal erősíteni a magyar gazdaságot. Kapcsolatot keresett Putyinnal, akitől azt remélte, tekintettel a „közös múltra„, Magyarország hóna alá nyúl. Egy titkos szerződéssel hátba támadta az Európai Uniót, amikor a közös nagy beruházás, a Nabucco gázvezeték helyett az oroszok által támogatott „Kék Áramlat” megépítése mellett kötelezte el magát. A megállapodás hamar napvilágot látott, és Gyurcsány nem győzött meakulpázni. Sietett visszakozni, de elkésett. E lépéssel elveszítette az amerikai kormányzat iránta tanúsított jóindulatát. Az amerikai lapok, amelyek korábban kiálltak politikája mellett, nyíltan bírálni kezdték.

Az arab országokra sem számíthatott, hiszen ezeket az országokat már 2005-ben mélyen megsértette, amikor az MSZP-kongresszuson azzal viccelt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott „halált megvető bátorsággal küzdött” a szaúd-arábiai válogatott ellen, amelyben „nagyon-nagyon sok terrorista is volt”. Más terepe nem maradt, mint az EU, visszaódalgott az eredeti megállapodáshoz.

Kigondolt és bejelentett néhány reformot, az EU megnyugtatására. Ezekre a légből kapott tervekre építette új konvergencia-programját, ami csak annyiban tért el az ominózus,. hazugságokkal teli, hamis adatokat tartalmazó két évvel korábbitól, hogy ebben a programban a jövőre utalva vázolta fel ugyanazokat a nagy ívű számokat, amelyek korábban a dübörgő magyar gazdaságot voltak hívatva bizonyítani. Az Európai Bizottság – más nem lévén – kénytelen volt ezt a konvergencia-programot üdvözölni. Barroso bizottsági elnök úgy nyilatkozott, hogy „bár Magyarország a válság által egyik leginkább sújtott uniós tagállam, az ország megfelelő gazdaságpolitikát választott a magas államháztartási hiány és a külső adósságok kezelésére. Az ország jelentős előrehaladást tett költségvetésének szilárdabb alapokra helyezése fölé”.

Mindezt akkor, amikor a magyar kormánynak már sorra kellett különböző válságintézkedéseket hoznia az államcsőd elkerülésére, majd 2008 októberében kiderült, ha az EU és az IMF nem siet kölcsönnel Magyarország megsegítésére, az ország összeomlik. Egyetlen alkalommal (február 24.) szaladt ki Gyurcsány száján „Ami azt illeti, mi elég nagy bajban vagyunk”. A Brüsszelben tett kijelentésére azonnal zuhanni kezdett a forint. A kormány szóvivője gyors helyesbítést kért, leszögezte: a miniszterelnök a „mi” alatt nem Magyarországot, hanem Európát értette. „Hát elég nagy baj van a világban és elég nagy baj van Európában,” Így kellett volna értelmezni Gyurcsány Ferenc kijelentését a szóvivő szerint.

Talán ez az értelmezés adta az ötletet Gyurcsánynak, hogy nem Magyarországon kell a reformokat bevezetni, hanem egész Európában. Majd ő megmondja, mit kell Európának tennie, hogy kimásszon a válságból! 2008. október 15-én négypontos javaslattal érkezett Brüsszelbe, az európai uniós tagországok állam­ és kormányfői találkozójára. Ezeknek a javaslatoknak az lett volna a céljuk, hogy a lehető legnagyobb védelmet biztosítsák az európai pénzügyi rendszernek, és ezzel a védelemmel segítsék az európai (és benne a magyar) gazdaságot, elkerülhetővé tegyék a mély recessziót. –

FRANCO FRATIINI, AZ EU JOGI ÉS IGAZSÁGÜGYI BIZTOSÁNAK LEVELE KIMERÍTETIE A JOGI ABSZURDUM FOGALMÁT: A BŰNELKÖVETŐT BÍZTA MEG SAJÁT BŰNTETTÉN EK KIVIZSGÁLÁSÁVAL. 

Gyurcsány szokatlan módon a találkozó előtt megjelent a Tanács épületének hatalmas fedett előcsarnokában, ahol a csúcstalálkozó idején közel ezer újságíró foglal helyet. Ezen a helyen miniszterelnök nem szokott sajtótájékoztatót adni, arra vannak a nemzeti sajtószobák, ezért nyomban egy nagy csoport újságíró fogta körül. Előbb magyar nyelven, majd gyenge angolsággal ismertette azt a négypontos elképzelését, amivel Európa gazdasága megmenthető. Ezt követően kezdődött el a tanácsülés. Meglepetésünkre kisvártatva arról kaptunk értesítést, hogy Gyurcsány otthagyta a tanácskozást, és hazautazott. Igyekeztem kideríteni az okát.

Amikor visszafelé jöttem az asztalomhoz, egy csoport hahotázó újságíróra lettem figyelmes. Odahívtak magukhoz, kérdezték, tudom-e, mi történt. Ráztam a fejemet.

– Amikor elkezdődött a tanácskozás, Gyurcsány felállt és közölte, kidolgozott négy pontot Európa megmentésére, amit szeretne ismertetni. Az elnöklő Sarkozy azt válaszolta: „Miniszterelnök úr, még senki nem hallott olyat, hogy a beteg akarja gyógyítani az orvost. Ne az akarjon tanácsot adni nekünk, aki a saját országának a gazdaságát elkúrta. Gyurcsány erre fölugrott, dühödten kirohant a teremből, és elutazott haza” – mesélték nevetve.

A magyar média természetesen arról számolt be, hogy Gyurcsány elgondolásaiból hármat magáévá tett az Európai Unió. A válság azonban még Gyurcsány remek elgondolásai ellenére sem akart szűnni, Magyarországon kiváltképpen nem. Az IMF-től és az EU-tól kapott 25 milliárd eurós hitel is kevésnek látszott ahhoz, hogy az ország talpon tudjon maradni. A magyar diplomácia komoly erőfeszítéseket tett, hogy további segítséget szerezzen az Európai Uniótól, de megint Gyurcsány segítségére volt szűkség, hogy a vonakodó gazdagabb tagországokat megpróbálja rávenni arra, hogy fizessenek. Azt indítványozta, hogy az Európai Unió hozzon létre egy 180 milliárd eurós alapot (Európai Stabilizációs és Integrációs Program) a kelet-európai gazdaságok megsegítésére. Mint mondta, nemcsak Magyarországnak, hanem valamennyi kelet-közép-európai országnak szüksége van a pénzügyi támogatásra, erről valamennyi érdekelt tagország miniszterelnökével beszélt, akik jóváhagyták tervét.

Az érintett tagországok miniszterelnökei azonban az Európai Bizottság elnökének, Barrosónak címzett közös levélben tudatták, erről a magyar miniszterelnök velük nem egyeztetett, sőt egy árva szót sem szólt tervéről, amúgy köszönik szépen, de nincs szükségük pénzügyi támogatásra.

Ez a diplomáciai blamázs végleg megpecsételte a sorsát. Az EU minél előbb meg kívánt szabadulni a beszámíthatatlan viselkedésű magyar miniszterelnöktől, és diplomáciai úton lépéseket tett eltávolítására. Gyurcsány Ferenc megkapta a selyemzsinórt. 2009. március 21-én, az MSZP tisztújító kongresszusán kénytelen volt maga bejelenteni lemondását. Amitől rettegett, bekövetkezett. Nem a választók buktatták meg, az unió nyomására önként kellett lemondania.

Barcs Endre

The post Gyurcsányt az ájulás kerülgette appeared first on Hunita.

The post Elmehetek… appeared first on Hunita.

Egy beteg a bezárt és lakatlan lipótmezei intézet előtt 2008 februárjában (Fotó: Kollányi Péter)

Most meg 2013-ban úgy állnak a dolgok, hogy az „adófizetőké” marad az üres tébolyda! – Hát ez remek! Most, hogy immár 6 éve a tébolyultan tomboló szuper-privatizátorok legalább kétezer rászorulót, beteget ellátatlanul szélnek eregettek, minden berendezést bagóért elkótyavetyéltek, végre már tisztán látszik, hogy az épület meg marad továbbra is üresen. Ilyen a tervezett nemzetveszejtés politikájának egy tébolyító példája. A modell pedig működik. Az egyik – korábban itt ellátott, azóta pedig – ápolatlan beteg már a bezárás évében (a nyílt utcán) gyilkolt…

Azóta is az ellátatlan elmebetegek a székes büdös főváros utcáin járnak, gyakran hajléktalanná züllve kószálnak…

Munkátlanná tett orvosaik pedig többnyire már külföldön gyógyítanak, az ápolók is, mindenki aki szerette e patinás szép épületet és megnyugtató kertjét, mind-mind szana-szétszóratva…

A Tébolyda melléképületei – képítette: Vastalicska

Csak a bűnösök dőzsölnek érinthetetlenül, tébolyító magabiztossággal a sikkasztott vagyonkáikon és persze megnyugtató méretű megbízói díjaikon…

Fölháborodás nincs. A józan ész már régen elveszett. Már nem is cikkeznek róla…
De mégis, most a Népszabadság végre azon kezdett sajnálkozni, hogy az üres ingatlant nem lehet értékesíteni: OPNI-privatizáció: tiszta téboly
„Az OPNI 2007-es bezárása óta vár vevőre, de ahogy a dolgok állnak, sosem fog tudni megszabadulni a leromlott állagú egykori tébolyda épületétől az állam.” – És a téboly terjed… Egyre többen sajnálkoznak azon, hogy még egyáltalán áll a Tébolyda, pedig…

Megszabadulni?
Megszabadulni a kórházainkat szétverő, nemzetvesztő tébolyultaktól kellene!

Az Országos Elme- és Ideggyógyászati Intézet kiürítése és eladása valóban téboly.  Bizony, nem is „megszabadulni” kellene tőle, hanem éppenséggel újranyitni! A rászorulóknak újra ellátást biztosítani!

Az eredetileg is elmebetegek ápolására épült OPNI, régebbi, azaz eredeti nevén a Tébolyda 1868-ban nyílt meg. A Parlament elkészültéig ez volt a legnagyobb hazai középület!
Jelen korunkig remekül ellátta feladatát, így 2007-ben – további fejlesztés helyett – az épületet teljesen eszetlenül bezárták, ingóságait pedig elárverezték. Talán akadt rá egy jelentkező szocimbora, de végül meghátrált. Így azóta teljesen üresen áll. Egy orvosi rendelő, néhány szolgálati lakás és az őrzés maradt csak életjelnek. A II. kerület változtatási tilalmat rendelt el a területre, és rendeletben írta elő: csak egészségügyi célra használható az ingatlanegyüttes… Lásd: Építészet – Az új kormányra vár Budapesten… (http://hg.hu)

„Az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) épülete őreinek örök állásuk van” – írja a Népszabadság. Hát valóban: Ebben sokan reménykedünk! Működő intézményhez is kellenek majd az őrök…

Ahogy a dolgok jelenleg állnak a főváros egyik legértékesebb, 2007-ben kiürített, ám erősen lepusztult ingatlanának hasznosítása reménytelennek látszik. Még ha lenne is komoly érdeklődő a mintegy nyolcmilliárd forint értékűre becsült ingatlanra, a hatályos jogszabályok szerint akkor sem adhatná oda senkinek a jelenlegi vagyonkezelője, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) – tudakolta meg a Népszabadság a cégtől. – Talán megint jelentkezne rá egy (közpénzen) vastagra hízott szocimbora? Vagy talán egy (kisikkasztott vagyonát törvényesen hazalopó) „külföldi befektető”?!

Törvény is akadályozza az OPNI épületének értékesítését (http://mptpszichiatria.hu)

A jó hír: Nemzeti örökségünk, a gyönyörű épületegyüttes teljes egészében műemlék.
Ráadásul a telek, amelyen az egykori elmegyógyintézmény működött, 40 hektáros területen fekszik, amelynek jó része védőerdő. Az erdőtörvény szerint védőerdő csak a magyar állam tulajdonában lehet, tehát már emiatt sem értékesíthető.

Tébolyda – képítette: Vastalicska

Az eladás további akadálya, hogy legalább három további dokumentum – a Budapest főváros településszerkezeti terve, a Fővárosi szabályozási keretterv és a II. kerületi önkormányzat szabályozási terve – is egységesen „jelentős egészségügyi létesítmények területei” címszó alá sorolják az ingatlant, és ez egyben azt is jelenti, hogy a potenciális vevő(!?) kizárólag egészségügyi célokra hasznosíthatná. Egészségügyi célú újraindításának költségét pedig úgy 30 milliárdra becsülik…
Ez azonban igazán nem lehet gond, hiszen telik bőven hazaáruló politikus-bűnözőink – a károkozók – vagyonelkobzásaiból majd erre a közfeladatra is!

A Tébolyda oldalbejárata – képítette: Vastalicska

A rendszerváltás óta regnáló kormányok egészségügyi deformjai (önmentegető eufemizmussal „reformjai”) nyomán tucatnyi kórház, illetve egészségügyi célokra használt ingatlan került az MNV Zrt. vagyonkezelésébe. Mivel ezekből (szerencsére) alig sikerült néhányat elkótyavetyélni, és remény sem igen mutatkozik rá, így bátran kimondható: Eljött végre az idő, a deformoknak hátat fordítani, a Magyar Egészségügyet fölvirágoztatni! A privatizációs terrort túlélő kórházainkat pedig fölújítva lehet újranyitni!

A fölöslegesen – vagy inkább célzatosan és nemzetellenesen – bezárt nagy fővárosi kórházak mind-mind az MNV Zrt. tulajdonában maradtak. A hivatal legutóbb 2009-ben hirdetett eladó kórházat, vevőre pedig egyik sem talált, így már nem is hirdetik őket. Döntéshozóink bizonyára már buzgón munkálkodnak a terven, hogyan is lehetne legalább a bűnös város egészségügyét helyreállítani. Ha néhányan nem is vagyunk ennyire bizakvóak, hát annyit azért csak remélhetünk, hogy legalább a központi tébolydát újranyitják, hogy legalább a privatizátoroknak legyen helyük!
Ha végre megjön a magyar esze, hát a számonkérés és az igazságszolgáltatás nyomán a teljes vagyonelkobzás után valahol a tébolyult hazaárulóinknak is helyet kell biztosítani! Hiszen épeszű, tisztes elítéltként börtönben nem ülhet a nemzet ilyen elvetemült ellensége. Épelméjű vezető jól működő gyógyintézményeket különben sem tesz és nem is tett volna tönkre.
A pszichopáthia, meg a szociopáthia persze nehezen kezelhető. De talán a szigorú munkaterápia még segíthet! Ne adjuk föl a reményt! Utcára pedig nem szívesen küldenénk még egy nemzetvesztő gyurcsótányt sem…
Tehát a tébolydára – már csak (idegösszeroppanás előtt álló) hazaárulóink rendkívüli nagy száma miatt is – igenis szükség van!

Dr. Sz. L.

Ajánlott olvasmányok: OPNI-privatizáció: tiszta téboly (NOL)

Átléptük a téboly határait (hg.hu)

Építészet – Az új kormányra vár Budapesten… (http://hg.hu)

Törvény is akadályozza az OPNI épületének értékesítését

Papp Lajos: Tudatosan irtják a magyart? (forrás: mno.hu)

Húsz év maszatolás…

Index – Újra lesz OPNI, de nem a Lipótmezőn

The post Tébolyda-bolygatás gyurcsótány módra appeared first on Hunita.

Szokatlanul értelmes lépést tett azonban most a gyurcsótány-párt. Meglehet persze, hogy csak öreg pártos atyafiaik közös-önös érdekében, de… Kiállt a 62 évesek (az öregecskedők), meg a még annál is öregebbek mellett, helyesebben szólva tükröt tartott a róluk szavazó „örege(cskedő)knek”. Azt már régóta tudjuk, hogy „akinek meg öregecskedő felesége van, az fiatalabbat akar”, meg azt is tudjuk, hogy… „Persze, hogy megérdemelné!”

De mit is kezdjünk öregecskedő közszereplőinkkel? Megérdemelnénk akár fiatalabbakat is?
No és ugyan hol is kezdődik az öregecskedés?
Volt KISZ-titkáraink – a kommunista ifjak – vajon még mindig ifjak, fiatalok? Talán már ők is vészesen öregecskednek?

Ha 62 évesen öreg az ember kórházigazgatónak, hát hogyan lehet még alkalmas országgyűlési képviselőnek? Természetesen kormányunk egyik alapföladata lenne (lett volna) a gyurcsótány-párt nemzetvesztő tagjainak elszámoltatása. Ezt azonban nem tették meg. Máig sem. Így hát azoknak meg kinyílt a csípájuk. És pampognak is szorgalmasan. Közpénzen. Ha bűnözők, ha nem, most mindenesetre értelmes lépésre vetemedtek – ilyen nekik kormányon nemigen sikerült -, így a hangjukat is hallatjuk most, mert elfogultak mi bizony – Szegedemen – nem vagyunk:

Lemondatná a 62 év feletti kormánypárti képviselőket a DK

    Budapest, 2012. július 12., csütörtök – Lemondó nyilatkozatokat helyezett a 62 évnél idősebb kormánypárti képviselők parlamenti asztalaira a Demokratikus Koalíció (DK) csütörtökön, az Országgyűlés ülésének kora délutáni szünetében.

    Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke újságíróknak nyilatkozva ezt azzal indokolta, hogy így megvalósulhat Orbán Viktor miniszterelnök szándéka, vagyis, hogy minden közszolgálatban dolgozónak nyugdíjba kell vonulnia a korhatár elérése után. A DK az ellenzéki képviselőket nem kéri lemondásra, mert ők ezt ellenzik, az erről szóló törvényeket pedig nem támogatták – fűzte hozzá     Kiemelte: nem értenek egyet azzal, hogy 62 évesen nyugdíjba kényszerítik a bírákat, a kórházigazgatókat, vagy az egyetemek vezetőit, de úgy gondolják, azoknak, akik ezt megszavazták erkölcsi kötelességük elhagyni az Országgyűlést.     Tájékoztatása szerint mindez összesen harminc képviselőt érintene a Fidesz-KDNP-ből. Mint mondta, a kormánypárti képviselők „magas szintű erkölcsiségről” tennének tanúbizonyságot, ha aláírnák a dokumentumot, míg ha ezt nem teszik meg, akkor a kormányfővel helyezik szembe magukat. Az ellenzéki párt Babák Mihály, Básthy Tamás, Csóti György, Fónagy János, Hoffmann Rózsa, Horváth János, Kerényi János, Lanczendorfer Erzsébet, Latorcai János, Lukács Tamás, Mátrai Márta, Nagy Kálmán, Rubovszky György, Salamon László, Szalay Péter, Turi-Kovács Béla, Firtl Mátyás, Harrach Péter, Herman István Ervin, Hoffman Pál, Hollósi Antal Gábor, Jakab István, Karvalics Ottó János, Kontur Pál, Lezsák Sándor, Obreczán Ferenc, Pichler Imre, Iván László, Varga László és Wittner Mária asztalára helyezett lemondó nyilatkozatot.

(MTI)

Ha valakinek, hát Wittner Máriának bizony a parlamentben ott a helye, hogy maradjon vele legalább néhány őszinte hang a nemzetvesztő közegben. Hozzáértő, „szakértő” magyar elitről amúgy sem beszélhetünk. Legfeljebb csak álmodhatunk!

Ajánlott olvasmány: Elitünk afrikai szintű…  < Katt ide!

…És hogyan is vitathatná el bárki, hogy az újgazdag neobolsi-farizeus fröcsögésben üdítő hangulat volt a szebb időket is látott 92 esztendős, rendkívüli tapasztalatú korelnök minden fölszólalása, minden emlékeztető szava egy valaha volt magyar országra?

Varga László (Budapest, 1910. december 18. – Budapest, 2003. május 17.) magyar politikus, ügyvéd, író. 1947 és 1948 között a Demokrata Néppárt jelöltjeként. A nyugati magyar emigráció egyik vezető képviselője volt. 1953-ban a Szabad Magyar Jogászok Világszövetségének egyik alapítója lett, melynek 1956-tól 1990-ig elnöke is volt. 1985-ben az Európai Rab Nemzetek Szövetségének elnökévé választották.
1994-től 1997-ig a Kereszténydemokrata Néppárt, végül 1997-től haláláig (a Kereszténydemokrata Néppárt tagjaként) a Fidesz jelöltjeként országgyűlési képviselő.

1994 és 2003 között az Országgyűlés korelnöke. 2002 és 2003 között a KDNP elnöke.

Dr Sz L

Ajánlott film magyaroknak magyarul:

Bár ma ilyen Képviselőink lennének! Még ha már-már öregecskedőek is…

The post Öregecskedő-e az ember, ha 62 éves? appeared first on Hunita.