Ady Endre – Karácsony (Harang csendül…)

A „legszögedibb szögedi” írásaiban összegyűlytötte Karácsonyunk szögediségeit is.
Kárpát-medencei ágyazatban ebből kínálok most Ádvent-záró koszorút:

Karácsony Böjtje – Álom hava 24.-e – az istensegítsi székelyek ajkán karácsony szenvedeje, röviden szenvedeje, az andrásfalviakén szenvedejeeste, a bukovinai eredetű Székelykeve – legdélebbi még mindig magyarlakta településünk (rácul Skorenovac) – szóhasználatban szenvedeeste, az északi csángóknál karácsony szenvedje, a református Csúza baranyai faluban béved, máshol az Ormánságban bévődeste, Bátán pedig bővedeste, egyes helyeken karácsony szombatja (még ha nem is erre a napra esik), Szakadát szebeni evangélikus magyar faluban ünnep szombatja. Tanultabb aszfaltbetyár köreinkben a német heiliger Abend tükörszavaként a szenteste járja…

Karácsony böjtjén magyar vidéken gondosan rendbeteszik, kitakarítják a házat, udvart, a jószág helyét is, hiszen Vendéget várnak, a világra születő Kisdedet, de most fordulnak az új esztendőbe is. Mindennek a helyén, otthon kell lennie. A kikölcsönzött tárgyakat legalább erre a napra sokfelé hazakérik. Mint Tófej göcseji faluban mondják: nehogy „megboszorkányozzák”. Nem adnak, nem kérnek kölcsönt. Nem örülnek a látogatónak, csak a köszöntőket: pásztorokat, gyerekeket fogadják szívesen. Háromszékben a készülődést így jelentik:

Tizenkét kapuláb gyöngyből van kiverve,
Az Úr Jézus széke közből van helyezve.
Az Isten az embert annyira szerette,
Szerelmes szent Fiát hogy földre küldötte,
Hideg istállóba, jászolba fektette.
Oh emberi nemzet indulj igazságra,
Mert eljött a Krisztus szegény szállásodra.
Tisztítsd ki házadat, hívd be őtet oda,
Hogy vigye lelkedet boldog mennyországba.

Egész nap folyik az ünnepi előkészület: sütés-főzés, a karácsonyi asztal és az ajándékok elrendezése, a jószág ellátása, egyes vidékeken a hajlék „fölszentelése”. … a palócoknál az ünnepre a haragosok is – legalább látszólag – kibékülnek, a szegényebb rokonoknak, a család állandó munkásainak természetbeli ajándékot küldtek. Ezek segítettek a gazda portáját rendbetenni. Régebben a gyónás, áldozás sem maradt el…

Sajátos hagyomány élt még a múlt században is Bajmóc – ma rácul Bojnice – délvidéki mezővárosban. Karácsony estéjén a családfő, az apa papnak öltözött, majd az asztalfővel szemben leült egy székre és a családtagjait gyóntatta: mindenkire ráolvasta az esztendő folyamán elkövetett hibáit, vétkeit, bűneit.

Martonfalvy György debreceni kálvinista professzor az ünnepek méltó megünnepléséről szólva (1663) megrója, hogy „némely emberek Karátson napján jeges vízben mosdanak”…

E szokáshoz tartozik e kuruckorból ránkmaradt versezet  is mosdás közben:

Amaz tisztaságban gyönyörködő Isten,
Tü Kegyelmetek minden bűnből szépen
Mossa s tisztítsa ki, hogy így jövendőben
Istennél lehessen Kegyelmetek mennyben.

Miképpen testedet im e testi vízzel
Megmosod, Úristen amaz lelki vízzel.
Mosson meg tégedet ő szent igéjivel,
Ruházzon fel téged az ő szent lelkivel.

Ez aranyvíz, aranyosvíz, életvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz hagyományainkban nem más, mint karácsony (ritkábban Szilveszter, újév, vízkereszt) estéjén, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz. Az édeni forrást a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki ilyenkor megmerül, újjászületik benne.

Kissárréten azt tartják, hogy éjjel tizenegy órától éjfél után egy óráig aranyos víz folyik a Kőrösön. Ha az ember ebből itatja meg a jószágait, nem áll beléjük a nyavalya.

A téli napforduló örömünnepére, a föld jövőévi áldásának, a család és jószág gyarapodásának kiérdemlésére, a szellemvilág megvendégelésére az európai pogány népek nagy áldomásokkal éltek. A hajdani áldozati lakomákra nálunk már alighanem csak a decemberi disznótorok emlékeztetnek.

A keresztény ember a nagy ünnepekre böjttel, megtartóztatással, testi-lelki tisztálkodással készül, hogy így érdemelje ki a karácsony, illetőleg új esztendő áldásait.
Karácsony Böjtje népünknél a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap volt.
Szegedi öregek valamikor egész nap nem szoktak mást enni, csak kenyeret és nyers, olajba áztatott savanyúkáposztát.
Mások són, kenyéren, vízen böjtölnek. Csépa hagyománya szerint egész nyáron szomjas lesz, aki karácsony böjtjén akárcsak vizet is iszik. Aki e napon húst eszik, azt Kömpöc szegedi eredetű népe szerint elviszi az ördög.

A karácsonyi asztal, a karácsonyesti étrend hagyományvilága még fél évszázada is igen elevenen élt. Az egyház-adta újabb böjti fölmentésekkel csak a városi, műveltebb körök éltek, parasztok és öregek kitartottanak a növényi eredetű eledelek mellett. Még halat is ritkán ettek.

A böjt miatt éhes gyermekeket az újkígyósiak azzal szokták biztatni, hogy jutalmul majd meglátják az arany szekeret a mennyezeten.
Ezüst Csikó – Fehérló(fia) – Balástyán ezüst csikókkal vigasztalják őket, amelyek a ház tetején nyargalnak. Ez bizonyára a Fehérló és Fehérlófia(k) hagyományának túlélése lehet… Ki is szokták küldeni őket, nézzék meg, vajon látják-e már a csikókat ott szaladozni.

Aranymadár – Régi szőregi hiedelem szerint meglátja az aranymadarat aki a karácsony böjtjét megtartja: a madár beszáll a szobába és végigsétál a mestergerendán.
Mi másra utalhat ez az Aranymadár, mint a magyarok szent madarára, a TURULMADÁRra?!

Ennek legújabbkori fölelevenítése a székelyeknél fönnmaradt sólyomröptetés. Karácsony – kerecsen(y) szavaink hasonlatossága is igen ősi titkok hordozója.

A Magyar Karácsonyról…

A vacsorán ősi hit szerint az asztalnál megjelennek, ott vannak a halott ősök is. Hangonyi hiedelem szerint ilyenkor nem jó az asztal alá nézni, nyilván mert oda telepednek a lelkek. Terítenek a távollévő családtagnak is. Üresen hagyják a helyét. Ezért történik valami jelképes módon az elhunytakról is gondoskodás. Nagykanizsán még a közelmúltban elhalt családtag számára is terítettek. Ugyanitt a fogásokból a tűzbe is vetnek, a tisztítóhelyen szenvedők táplálására. A terített asztalt egész éjszakán át Hosszúhetényben úgy hagyják, hogy – másodlagos magyarázatként – a halottak helyébe lépő Szent Család is jóllakjék belőle. Nógrádságon a karácsonyi asztal alá kis teknőt tesznek. Ez a Mária teknője. A vacsora fogásaiból mindenki rak bele. Másnap koldusok kapják. Hasonlóképpen Egerbaktán is: egy tányérba mindenki rak a maga ételéből, majd a jószágnak adják oda.

A szegedi tájon vacsora elején mindent az asztalra készítenek, hogy közben ne álljon föl senki.

A jómódú gazdák asztalukhoz régebben tizenkét szegényt is meghívtak, mintegy halottjaik helyett.
A karácsonyra sült kenyeret a gazda szegi meg (Pográny), máshol akkor, amikor az asztalnál már együtt ül a család (Vének). Az asztalra egész kenyér, a kis Jézus számára pedig cipó, koszorúba font kalács kerül (Csorna, Egyed, Sármellék). Ez utóbbit a szegényeknek adják, eredeti meggondolás szerint mint a család halottjait illető részt. A göcseji Vaspör hagyománya szerint a gazdasszony a karácsonyi kalácstésztából cipót is süt. Ebből minden jószág is kap egy-egy darabot. Rédics családjaiban a cipót a karácsonyi asztal sarkára teszik, majd vízkeresztkor a jószágnak adják.
Győrvárott a karácsonyra sütött kukoricakenyérnek pásztorkenyér a neve. Úgy véljük, hogy ez valamikor ősi, kultikus rendeltetésű, szaporaságot varázsló köleskásából készült. Eredetileg talán a köszöntő pásztorok ajándékozták a családnak.

A bukovinai Istensegíts székely népe a múlt században vacsorára még mézzel ízesített főtt búzát is evett.

Bátán a szépen hímzett, gondosan őrizgetett karácsonyi (asztal)terítőt a lakodalomban a menyasszonyra vetik, hogy a rontás ne fogjon rajta. A menyasszonyos házhoz látogatva reá is, a vőlegényre is ráterítik. Eredeti célzata szerint nyilván még az asszonyi termékenységet, a család boldogulását akarták előmozdítani.

A szegedi tájon a múlt században, itt-ott még manapság is a gyerekeknek ajándékul karácsonyi bárány, kisbárány, vagy játékbárány, tápaiassan sárbuba, maksus. A Jézuska báránya néven emlegetett bárányalakú játékszer készül szikföldből, esetleg sárból. Vékony fácskából, gyufaszálból van a lába, borsóból a szeme, báránygyapjút is ragasztanak rá.

A téli napfordulat, illetőleg a Megtestesülés ünnepe az esztendő középkori kezdete, készülete is. Az alvó természet, a téli álmába merült anyaföld ébresztése, termőre igézése jellemzi a karácsonyi asztal képzetkörét. Mint már előbb is láttuk, az óév fölterített termését az Egyház valamikor, egyes helyeken még manapság is meg szokta áldani, hogy ezzel az áldással elvetve új életre keljen, gazdagon gyümölcsözzék és legyen a család táplálására, oltalmára.

A karácsonyesti mákostészta, guba, kalácsfélék ősi termékenységi hiedelmei már alig élnek. A somlóvidéki Oroszi szarvas-alakú karácsonyi kalácsai a regölés hagyományait, a csodafiúszarvas, vagy Jézus Krisztus alakját is idézi.
A fényhozó Turulmadár – a szentlélek – megidézése a Délfő székely faluban sütött galambas, Szeged vidékén pedig a pipícske, tubus, kisgalamb, Bátyán csak galamb. Törökkoppányban, Sióagárdon fánktésztából készített, Ádám-Éva néven emlegetett ember alakú sütemény került a karácsonyfára.

A vacsora kezdő fogása sokfelé máig éppen a méz, mézbe mártott fokhagyma, dió, mézzel ízesített ostya. A méz foganatosságát évkezdő vacsorán az ősi gonoszűző szerrel, a fokhagymával is fokozni vélik. Okát már nem tudják mindenütt magyarázni, de Szeged vidékén még lényegében a szentelményi erőt hangoztatják, ahogy a szatymazi öregek mondják: a kígyó ne marja meg, a kígyó képében rejtőző gonoszlélek ne kísértse meg.

A mézbe mártott fokhagyma nyeléséről máshol már csak annyit tudnak, hogy az ősök is így cselekedtek. Esetleg azt mondják, hogy az új esztendő „édes” legyen, vagyis gondtalan…

A vacsora hagyományőrző szegedi családokban mai napig mézbe mártott fokhagyma és dióbél nyelésével kezdődik. Régebben a gyerekeknek nyújtották először, hogy egészségesek legyenek. A szegedi világhoz tartozó Szatymazon a megtört dió beléből először a gazdája eszik, de nyomban megkínálja a többieket is…
Legalább ezt a kedves szokást igazán megtarthatjuk: A családfő osztotta mézes dióval kezdődjék a karácsonyi vacsora!

A Kálmány Lajostól leírt szegedi diószórás már a múlté: az éjféli misére igyekvők közé a legények diót dobáltak, majd – különösen a lányok – kedvteléssel kapkodták össze…

Szögedi rajzoló, Bozó Gyula képével…

Boldog Magyar Karácsonyt!

kíván

a Szögedi Védegylet
nevében
Dr Szabó László

Ajánlott olvasmány bővebben itt: Bálint Sándor – Karácsony böjtje

Hóban, fényben a Csík zenekar…

The post Karácsony Böjtjén és Szent Estéjén appeared first on Hunita.

A Krisztus előtti eredetű ősi magyar karácsonyt mi magyarok honosítottuk meg a Kárpát-medencében. A velünk kapcsolatba került szláv népek mind a magyarból vették át a „karácsony” szót is.

Fehér Mátyás Jenő domonkos rendi történész, később száműzetésben élő író, az általa lefordított 12-13. századi inkvizíciós jegyzőkönyvek alapján jut arra a meggyőződésre, hogy a magyarok őseinek hitvilágában is a legnagyobb ünnep a karácsony volt, már jóval Jézus születése előtt, és ennek az ünnepnek a jellegére a Karácsony szó utal, amely mélly hangalakjában a kerecsen(y)sólymot idézi.

Székely sólyomröptetés 2008. Álom havában

Az MTA és az úgynevezett „Akadémiai kiadó”-ja a sólyomröptetés ősi szokását egyszerűen elhallgatják, helyette botrányos (és nemzetáruló) módon szláv illetve óorosz jövevényszónak minősítik a karácsonyunkat, hamisan azt bizonygatva, mennyire tudatlan, szokásokat és neveiket is csak másoktól elcsenni képes népség volt a magyar. Ez a történelemhamisítás tudatos és alaposan megtervezett. Az eredményét a mindennapjainkban is látjuk és érezzük…

Hivatalos „nyelvészeink”, akik nagy igyekezettel bizonygatják, hogy minden régi szavunkat másoktól vettünk át, a karácsony szót ismeretlen vagy szláv eredetűnek határozzák meg, A Magyar Nyelv Történeti és Etimológiai Szótárából (röviden TESZ, Akadémiai Kiadó 1970) megtudhatjuk, hogy a „karácsony” szó szláv eredetű, a „kerecsen” pedig óorosz, ami ugyanaz. A kerecsennél még ezt olvashatjuk: „a szláv szó hangalakja a kerecsennek, illetőleg a kabócának a hangját utánozza.” – tehát alapvetően hangutánzó! Egyébiránt a kabóca (megannyi faj!) és a kerecsen (egyetlen sólyomfaj) hasonlítása is elég röhejes, bár szárnya valóban mindkettőnek van. A Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó Budapest – 1975, 1985) továbbsulykolja a TESZ képtelen és tudománytalan szláv-óorosz propagandáját.

Halasy-Nagy Endre szerint „Karácsony” szavunk a „Kara asszony” – `sötét asszony`, fekete asszony – szóösszetételből származik, amely az év legsötétebb napjára utal. A török nyelvekben a „kara” ma is a „sötét” „sivár” jelentésben él.

A téli napforduló őseink életében is jelentős ünnep volt, összegyűltek, magukkal hozva a Nap-madarakat, a fényhozókat, a kerecsensólymokat. A kerecsensólymok nem mások ezen tekintetben, mint a természetfölötti, szent „turul” madár élő képei. A táltosok áldása után röptették föl őket a levegőbe, hogy elhozzák az új fényt. Ezt nevezték „kerecsen(y) ünnep”-nek, amelyet megszállóink (nem kisrészben a német származású, vagyis magyarellenes papok) később betiltottak a táltos-vallással egyetemben. Irtották, ahelyett, hogy megőrizve – Magyar módon befogadva – beolvasztották volna azt, mint jónéhány nemzet kereszténység előtti örökségét megőrizhette hasonló módon. Mi most egyet tehetünk: föléleszthetjük, azaz újjáteremthetjük, amit kirekesztő fajgyűlölők elvettek tőlünk.

Szántai Lajos

„A Karácsony ünnepe az ősi hitvilág legnagyobb napjai közé tartozott, éppúgy mint a kereszténységnél az ige megtestesülésének… megemlékezése. A sötét középkori táltos perek folyamán sokszor felbukkan a vallató kérdés a pogány magyarság ünnepeire vonatkozólag, sokszor pedig a tanúvallomások egy-egy elejtett mondata világít rá a Karácsony fogalmára… Így vallotta 1245-ben Dala fia Undó perében Rufus segesvári polgár: Krisztus születése ünnepén a régi magyarok a sólyom ünnepét tartják. Obol várjobbágy szavai szerint pedig: Ekkor (Karácsonykor) a sólymokat vadászatra eresztik és sok nép viszi oda madarait, amiket a táltosok megáldanak… Kisszer Mihály szerint: A régihitűek Urunk születése napján tartják a sólyom ünnepét… Ágota özvegy Ithe táltosról vallja a következőket: Amikor Karácsonykor a fiatalság az első új sólymokat felrepteti, szokott énekelni és buzdítani azt ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha emlékezetéből kiveszni ne hagyja… Boksa táltos védelmére felsorakozott tanúk egyike, egy bizonyos Kozma a következőket mondja: A solymárok ünnepén, amelyet régi nyelven Karácsonynak neveznek…” (Jegyzőkönyv részletek Fehér Mátyás Jenő Középkori magyar inkvizíció című könyvéből.)

Ajánlott olvasmány még:

Ádventi készülődés szögedi és magyar hagyományokkal

Advent – Ádvent – Ádvint – Edvent – Aranymise és Kisbűt

The post Szántai Lajos – A Magyar Karácsonyról appeared first on Hunita.