A színdarabok megszületését témakeresés, élmény-, tapasztalatgyűjtés előzte meg. A színészeknek ki kellett lépniük a szokásos színházi közegből, interjúkat készítettek a határ magyar és szerb oldalán lakókkal. A több száz beszélgetés során arra keresték a választ, hogyan látják az emberek saját sorsukat, környezetüket, s mint gondolnak a határ túl oldalán élőkről.
 Urbán András, a darab rendezője a főpróba előtt az MTI-nek elmondta, a legizgalmasabbak a vajdasági magyar, a horvát és a szerb középiskolásokkal folytatott beszélgetések voltak. Szemmel látható különbségek vannak a különböző nemzetiségű diákok között, a legfrusztráltabbak a magyarok, a horvátoknál is érezhető egyfajta kisebbségi érzés, míg a „leglazábbnak” a szerb gyerekek bizonyultak.
A művész szerint megnyugtató volt ugyanakkor, hogy egyik csoportnál sem volt érezhető a nacionalista, gyűlölködő attitűd. Annak ellenére, hogy a magyar diákok arról számoltak be, hogy gyakorta félnek este az utcán anyanyelvükön megszólalni, megválogatják hova járnak, és ha szembe jön valaki elhallgatnak.
A rendező hangsúlyozta, a legnagyobb probléma – a felnőttek között is – a nyelvismeret hiánya: a szerbek sértődöttek, mert a magyarok jó része nem tud szerbül vagy úgy gondolják, nem akar beszélni a többségi nyelven. Az pedig csupán utópia a magyarok között, hogy a vajdasági szerbek beszélnek a kisebbség nyelvén.
„Úgy tűnik, mintha a közösségek labirintusokban mozognának, melyekben nincs áthallás. Lassan, lassan bezárulnak a körök, egyik csoport sem tudja, mit tesz vagy mit gondol a másik” – mondta a rendező.
    A leglehangolóbb tapasztalat, hogy a fiatalok többsége – főként a magyar diákok – el akarnak menni szülőföldjükről. Szándékukat nemcsak a nemzetiségi különbségekkel indokolják, hanem a kilátástalansággal is – mondta Urbán András.
Fájdalmas, hogy a beszélgetésekből úgy tűnik, senki nem foglalkozik e fiatalok integrációjával, akikből a jövő vajdasági értelmisége válhatna, de nem válik, mert nem itt élnek majd – tette hozzá.
Az előadásra való felkészülés rendkívül izgalmas volt a színészek és a rendező számára, s néha sokkal jelentősebbnek tűnik, mint egy színházi produkció. Ugyanakkor rendkívül nehéz átültetni az összegyűjtött hatalmas anyagot átültetni a színpadra – közölte a rendező.
A KDSZ előadásai igyekeznek a performanszokhoz, képzőművészeti akciókhoz hasonlóan élő produkciók lenni, ahol a színészek önmagukat is játsszák. A Pass-port – A démonok városa esetében – melyet a KDSZ három művésze a szabadkai szerb társulat két színésznőjével játszik – ez adódik is, hiszen ők is itt élnek, és saját személyiségükön keresztül szűrve a adják elő a szerkesztett szövegeket.
Az Urbán András rendezte darabhoz hasonlóan a határ magyar oldalán összegyűjtött anyagból Szegeden is születik egy előadás, melyet a csongrádi megyeszékhelyen, a Régi Zsinagógában és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban is bemutatnak. A két produkció keresztmetszeteként pedig létrejön egy harmadik előadás is, amelynek segítségével további értelmezési síkok nyílnak meg.

(MASZK -MTI)

The post Pass-port – színházi előadások a határ menti létről Szegeden és Szabadkán appeared first on Hunita.