A „legszögedibb szögedi” írásaiból gyűjtött csokor :

Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már az emberi örömöknek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Egyik háromszéki beköszöntő:

Feltámadt a Jézus, mondják az írások,
Vízöntő hétfűre buzognak források.
Eljöttem hozzátok ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.

Az öntözés eredete nem egészen tisztázott, mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szemlélete és igényei szerint.

A Schwäbische Türkei, azaz Baranya, Tolna, illetőleg Veszprém német faluiban (Bóly, Véménd, Babarc, Erdősmárok, Máriakéménd, Feked, Villány) élők apraja-nagyja, öregje, fiatalja húsvét másnapján délután, de olykor már nagymise után is, amelyet Bólyban most a Kálvárián mutat be a pap, szentelt ételekkel és egyéb finomságokkal megrakodva fölkerekedik, és kimegy a faluszéli borospincékbe, ahol reggelig tartó mulatságot csap. Mindenki örül, ha még vendéget, akár idegent is kaphat. Akinek nincs pincéje, azt a szomszéd hívja meg. A lányok, legények kint a szabadban labdáznak, hancúroznak, az öregek pedig bent a pincében borozgatnak. Esti lakoma után körültáncolják a pincét és megkezdődik a táncmulatság, amely hajnalig tart.

A barokk időkből örökítette meg Dugonics András a budai, tavaszi népünneppé vált hagyományt: „A Magyaroknak ama játékos beszédgyekről is híres szent Gellér högye, hogy itt a boszorkányok gyülekezetet tartanak minden éjszaka. Híres mostanában arról is, hogy minden esztendőben, húsvétnak második napján délután Pestnek és Budának lakosi temérdek nagy csoporttal fel szoktak menni, amint ők szokták mondani: Emausra. Pattogatják a puskaport, elnézik a világot, kibeszéllik magokat, esznek-isznak, ha van mit, végtére haza széllyelednek.”

A múlt század közepén még virágjában volt az a kecskeméti szokás, hogy a nép húsvét másnapján a város szélén álló Mária-kápolnához vonult ki, ahol mulatsággal, vendégeskedéssel, játékkal, lóversennyel töltötte el az időt. A hagyományban különösen a lófuttatást tartjuk jelentősnek. Ez ugyanis bizonysága, hogy a lovon való húsvéti határkerülés a magyar népnél is járta. Ennek már csak külföldi, illetőleg hazai, de nem magyar párhuzamait ismerjük.

A példaképül szolgáló hajdani szász hagyományt szintén Orbán Balázs* ismerteti: „Húsvét másodnapján a fiatalság egybegyűlt a templom előtt. Itt egy gyümölcsökkel, cifra cafrangokkal, aranyos csecsebecsékkel fölépített fenyőágra arany pillével beraggatott fehér kakas köttetett föl.

Ekkor ének- és zeneszóval kivonult a fiatalság a Szent Márton-hegyre és ott elénekelt egy alkalmi, Krisztus föltámadását tárgyazó éneket, melynek kezdő verse ez volt: Surrexit Christus hodie. Ezután föltűzték a fenyőfát a kakassal, s nyilakkal célba lőttek rá. Ki a kakas életét eloltó legszebb lövést tette, az volt a nap hőse, s az áldozat tanaival fölékítve díszmenettel vezették be az iskolába, hogy gyümölccsel vendégelje meg tanulótársait. Ezen ünnepély 1719-ben tiltatott be.” A kakas-ütés hajdani neve kukeslon.
A hétfalusi és apácai (Apata) csángók, továbbá a szakadáti (Sacadate) szigetmagyarság húsvéthétfői; egyébként teljesen profánná vált kakasünnepére alkalmasabb összefüggésben Gál napján utalunk.

Húsvét keddje

Húsvét keddjén sok helyen viszonzásul asszonyok, lányok locsolják meg a férfiakat. Rábaközben külön mondókájuk is van:

Kanyarodik már a nap,
Keljenek föl az urak,
Krisztus fölkelt sírjából,
A halál hatalmából.
Megmosta lelkünket,
Megváltott bennünket.

Ekkor locsolnak; majd folytatják:
Illat száll el sírjából,
Derága koporsójából.

Húsvétszerda – Száraz szerda – Forgószerda

Apátfalván húsvét után való szerdán, mint ők mondják: száraz szerdán még nem dolgoznak semmit. Azt tartják, hogy aki ezen a napon dolgozik, annak elszárad a keze. A pihenés még abból az időből maradt fönn, amikor húsvét nyolcadát is megszentelték. A népi magyarázat már utólagos.

Más nyomok is utalnak arra, hogy a nyolcadot hajdanában a nép számontartotta. Máig fehérhét, Somogyban komázóhét a neve. Mindkettő már a fehérvasárnapra is mutat. Görögkatolikusaink ajkán fényeshét. Ilyenkor a halottakat fehér palástban temeti a pap.

A kettős ünnepre, főleg húsvét után következő szerdának a szögedi tájon forgószerda a neve, amely asszonyi dologtiltó nap.
Görögkatolikusainknál ez a csonkahét, fehérben jártak. Az ő hagyományaik szerint a húsvét és pünkösd közötti pénteken a feltámadás öröme miatt elmaradt a hústól való megtartóztatás. Az első pénteken egyébként sokszor még a maradék pászkát ették.

A húsvéti ünnepekre következő péntek az ebijesztő péntek. Dugonics András a „büntetések” között idézi ezt a szólást: elért az ebijesztő péntökre. „Húsvét után – írja – a legelső pénteket a magyarok ebijesztő pénteknek hívják. Erre hamar eljutván az ebek, azon gondolaton vannak, hogy ismét az elmúlt negyvennapi böjtre érkeztek”.

(Bálint Sándor nyomán Dr. Sz L)

Ajánlott olvasmány (Bálint Sándor KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD, 1975.)
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából

The post Húsvéthétfő – Vízbevetőhétfő appeared first on Hunita.