Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2012

Csődközelben a szegedi tömegközlekedés?

Összesen 1,9 milliárd forintnyi különbség van a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) idei várható bevételei és kiadásai között – jelentette ki Tóth István Tibor, a cég ügyvezetője.

Tömegközlekedés: áprilistól jaj a külvárosban lakóknak!

Összesen 24 buszjárat útvonala rövidül meg, vagy ritkul április 10-től hétvégenként, ünnepnapokon és az iskolai szünetekben, az SZKT ezzel évente 157 millió forintot spórol. Jelentős változások lesznek ugyanakkor a 3-as villamos szombati elindulása miatt is, itt buszjáratok szűnnek meg, illetve új járatok indulnak.

Krasznahorka után most Erdélyben, Radnóton gyulladt ki történelmi magyar várkastély

A Maros megyei Radnóton vasárnap délután kigyulladt a Kornis-Rákóczi várkastély tetőszerkezete. A tűzoltóság első vizsgálata szerint ellenőrizetlen tarlóégetés okozta a tüzet.

Erdélyben érvénybe lépett az oláj „Pikniktörvény”

Hellyi ifjak „miccset”, azaz darált marha- és birkahúskeverékből fűszeres rostonsültet sütnek a polgármesteri hivatal által csakis erre a célra kialakított asztalon, a marosvásárhelyi Somostetőn. Az oláj (finomkodó és történelmietlenül túlzott udvariassággal: román) államfő aláírta a pikniktörvényt, amely tiltja a vadpiknikezést, amely szerint ezentúl csak az önkormányzatok által kijelölt helyeken szabad.

Nem minden szemét: a lomokból épített robot SZIN-belépőt ér

Versenyt hirdetett a Szegedi Ifjúsági Napok: a tavaszi nagytakarítás során előkerülő lomokból készült robotokat várnak a pályázóktól. Az aktív robotépítők fesztiválbelépőt kapnak, a robotok versenyét pedig a SZIN-en tartják meg.

Napfény sem kell hozzá

Fehér Bélával a Kossuthkifli című regény írásfolyamatáról, a megakadásokról és az újrakezdésekről és egy lehetséges a gasztronómiai elbeszélésről Jánossy Lajos beszélgetett. 2012.

Megtalálták a legkossuthabb kiflit

A Potóczki család sütötte a legkossuthabb Kossuth-kiflit, az Erdei család pedig különdíjat kapott a süteményéért a múzeum által meghirdetett versenyen. A Potóczki család egy hagyományos Kossuth-kiflit sütött, amelynek tetejét színezett tojáshabban nemzetiszínűre festették.

Botka: az Unió nem támad, hanem véd

– 1848 tavaszán nemcsak Pest-Budán hömpölygött a tömeg, hanem egész Európában, történelmünk egyik legdicsőbb pillanata is bizonyítja, hogy hazánk Szent István óta az európai népek családjába tartozik – mondta Botka László polgármester az önkormányzat ünnepségén a Klauzál téren. – Érdekes, hogy mennyire nem megy neki a történelem… A szocialista politikus.

Március idusán – Süssünk Kossuth-kiflit szögedi módra!

Süssünk Kossuth-kiflit szögedi módra! A „legkossuthabb” kiflit keresi a Móra-múzeum. Mi pedig a legszögedibb receptöt hozzá! Kossuth-kiflik versenye zajlik ma a szögedi Móra Ferenc Múzeumban, március 15-én.

Felhívás a vidéki magyar múzeumok megmentésére

A közgyűjtemények (múzeumok, könyvtárak, levéltárak) őrzik hazánk múltjának felbecsülhetetlen értékű tárgyi emlékeit, és biztosítják a hozzáférést a minőségi emberi élethez szükséges szellemi javakhoz. A nemzeti összetartozást kifejező, közös történelmünket megjelenítő kincseink legjavát nagy nemzeti gyűjtemények mellett a közgyűjtemények zömét adó vidéki intézmények őrzik.

Százhúsz éve született a magyar vizilabda atyja

Százhúsz éve, 1892. március 15-én született Komjádi Béla szövetségi kapitány, sportújságíró, aki lefektette a nemzeti sikersportágnak számító vízilabdázás alapjait Magyarországon.

Szegedé a történelmi Magyarország legszebb főtere – Beszélgetés a közéleti kávéházban

Amerikában lebontják a budapesti Andrássy úthoz hasonló épületeket, különösen, ha azok felújításra szorulnak – ezzel vezette be Bogoly József Ágoston irodalom- és művelődéstörténész azt a beszélgetést, amelyet a napokban tartottak A szögedi nemzet emlékvilága címmel a Közéleti Kávéház keretein belül. Bogoly József Ágoston elmondta: egy amerikai egyetemi tanár volt a.