Költészet Napi Kiállítás a mórahalmi Mini Hungary Parkban – Költők a Délmagyarország napilap hasábjain 1910 – 1969. A kiállítás ideje: 2016.
Böngészés: kiállítás
Pénteken nyitja meg kapuit a nagyszentmiklósi aranykincs hű másolatait bemutató kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlaton 10 kilónyi aranykincset láthatnak az érdeklődők, e mellett kiderül, mennyit is érnénk aranyban vagy lóban számítva.
Az első világháború idején bevonuló francia hadsereg, tankok a Városháza előtt 1956-ban, a nagy árvíz pusztítása – a szegediek Széchenyi terének elmúlt 150 évéből, a rendkívüli eseményekből és a hétköznapok érdekességeiből szemezget a Fekete ház új fotókiállítása. A sokat látott tér című tárlatot január 21-én, szerdán 17 órakor nyitják meg..
A Biblia a magyar kultúra elidegeníthetetlen része – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Szegeden, ahol magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt. A szentírás nélkül nem lehet megérteni a magyar kultúrát, a művészetet, nem beszélve a magyar nyelvről, amelynek sok fordulata a bibliai nyelvből, annak fordításából, elsősorban Károli Gáspártól.
Tolnay Klári személyes tárgyait, jelmezeit, néhány fontosabb szerepét bemutató kiállítás nyílt a kétszeres Kossuth-díjas színművész születésének centenáriuma alkalmából, a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválhoz kapcsolódva szerdán az Art Hotel Szegedben. Elekes Zoltán fesztiváligazgató felidézte, hogy Tolnay Klári első sikerét húszévesen a Meseautóban aratta, majd több mint ötven filmben szerepelt, és felejthetetlen.
Egy eredeti ókori egyiptomi múmia érkezik Szegedre: a közel kétezer éves férfi múmiát kedden szállítják a Szépművészeti Múzeumból a Fekete házba. A különleges test szállítása, tárolása és bemutatása különleges hőmérsékleti és páratartalmi feltételek szerint történik, a múmiát több mint 300 millió forintra biztosították.
100 fotóval szemléltetik Szeged 100 évét a Fekete ház új kiállításán. A XX.
Egy magyar orvos, dr. Lengyel Árpád is részt vett a Titanic túlélőinek mentésében: a Carpathia-gőzös hajóorvosa fogadta az átfagyott menekülteket, és ő döntött további ellátásukról.
A Titanicról származó, eredeti mentőmellény érkezik a szegedi Vármúzeumba október 15-én. Ebből a mellényből világszerte mindössze öt darab maradt fenn: a Szegedre jövő az egyetlen európai példány.
Több mint félmilliárdos értékű reneszánsz festmény kerül letétként a szegedi Móra Ferenc Múzeumba: Stefano Cernotto velencei festő Szent Katalint ábrázoló alkotása egy aukción bukkant fel még 2011-ben. A restaurálási munka közben derült fény arra, hogy egy igazi ritkasághoz jutott új tulajdonosa, ugyanis Cernotto festményeiből mindössze négy ismert a világon. A.
Szeged, 2013. augusztus 14., szerda (MTI) – A váci Fehérek templomának több száz éves múmiáit bemutató kiállítás nyílik a szegedi Fekete házban csütörtökön – közölte Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense.
Gyermekkori rajzokkal bővült a Móra Ferenc Múzeum Benczúr-kiállítása: a mester 12 éves korában készült, nagy kézügyességről árulkodó grafikái mellett kedvenc rajzolószékét is bemutatják a Kultúrpalotában. Külön teremben kaptak helyet Benczúr Gyula korai grafikái, vázlatai és festményei a Móra-múzeum Benczúr, a festőfejedelem című kiállításán.
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso