Uniós támogatással valósult meg egy közös vízgazdálkodási és természetvédelmi projekt a Tisza két mellékfolyóján, a Kurcán és a Jegricskán Csongrád megyében, illetve a Vajdaságban (illendőbben: Délvidéken Szerk.) – közölte Micskei János, a Vajdaság Vizei Vízgazdálkodási Közvállalat projektmenedzsere szerdán Szegeden. A Délvidék (Vajdaság) területén az állami vízgazdálkodási feladatokat ellátó cég szakembere.
Böngészés: Tisza
Tiszavirágok (Polingenia longicauda) lepték el a folyó felszínét Szegedés az országhatár között, rajzó kérészek ezreit látni a Tisza partján esténként. A Tiszán és mellékfolyóin élő – a vízminőségre igen érzékeny – kérészek tömeges rajzása több napnyi meleg időt követően a napokban kezdődött el a folyó legalsó szakaszán.
Juhász Gyula Bátyámnaknagy szeretettel József Attila Szeged alatt Tiszánk, ifjú folyónk, e nyári esténHalkan susogja régi bánatunk.A Nap bucsúzik tört örömre festvénA messzit; és az éjfa rámborul. Reám borul s arcom simítja lágyanHűs lombja, rajta nem terem virág,De béborítja csöndbe síri ágyam,Ha majd lefekszem, énis-bús diák.
A tetőzés után lassú apadás indult el a Tisza alsó szakaszán, Szegednél naponta 2 centimétert, Mindszentnél 1 centimétert csökken a folyó vízszintje – tájékoztatott az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Borza Tibor védelemvezető helyettes közölte, Szegednél a múlt szombat éjszakai – 763 centiméteres szintű – tetőzést követően szerdáig maradhat a vízállás a. .
Másodfokúra emelik az árvízvédelmi készültséget csütörtök déltől a Tisza szegedi vízmércéhez tartozó szakaszán – tájékoztatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) az MTI-t. Borza Tibor védelemvezető-helyettes közölte, a Tisza magas vízállására és a folyó áradó tendenciájára tekintettel a Hármas-Körös alsó két őrjárásában pedig harmadfokúra emelték a készültséget.
Juhász Gyula Darvadozás Tömörkény lócáján ülök, üldögélek, Nézem a Tiszát, mely folyik, mint az élet. Kavarog az élet, ám a Tisza ballag, Fölötte szép csöndes tavaszi fuvalmak.
Dr. Rigó Mihály erdőmérnök és építőmérnök legújabb írásában Szeged árvízvédelmének kérdéskörét elemzi tovább.
A Tisza alacsony vízállásának köszönhetően tovább folytathatták a régészek Szolnoknál az 1562-en épült fahíd feltárását, miután a mostani vízmagasságnál újra előbukkantak az egykori átkelő cölöpmaradványai. A mostani vízállás lehetőséget adott arra, hogy a hídpillérek cölöpjeit újra átvizsgálják, mégpedig úgy, hogy a korábban üledéktől eltakart cölöpök egy részét letisztítsák – mondta.
Tiszavirág (Palingenia longicauda) Június közepe a szegediek számára az egyik leglátványosabb természeti jelenség időszaka. Ekkor kérészek tömegei lepik el szeretett folyónkat, a Tiszát.
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso