Névviseletek – Pünkösd, Pinküst, Pinküsd
Európa minden népénél fölbukkan a tavasz, a természet megújulásának ünneplése. Ennek egyik – keresztény formában való – továbbélése a Pünkösd.
Az Árpád-korban “Pünkösd” keresztnévként is fölbukkan. 1252.: “Clauigeri eisdem vinitoribus Pincusd, Kereu. ” E szép név -“Pinküsd” – egykori viselője vélhetően Pünkösd ünnepére (vasárnapra, vagy hétfőre) született. A régies Pinküsd vagy a mai Pünkösd keresztnév ma is melegen ajánlott a Pünkösd napjára született magyar fiaknak!
Borrajongó szülők kedvéért megjegyzem, a latin vīnitor, azaz “vínitor” (genitivusban: vīnitōris) jelentése `szöllész`. Tehát föntemltett“Pinküsd”-ünk derék szöllész volt. A “szöllész” tisztösséggel szögediül csakis kettőzött “l”-lel ejthető, tehát így is írandó!
A pesti(es) aszfaltbetyárok meg írják, ahogy akarják!
Szerencsésebb vagy sikeresebb népek korábbi tavasz-hagyományaiknak egy részét ezen ünnepkörbe mentették át a kereszténység korai tisztogatásai elől. Megjegyzendő persze, hogy az egyház régi hagyományok kiirtásra való törekvése nálunk sokkal sikeresebb,volt, mint pl. a kelta népeknél. Ennek legfőbb oka talán az erős magyarellenes, német befolyás volt.
Ős-Pünkösd az a történelmi nap, amikor az idegen népek közé téríteni induló küldöttek, azaz “apostolok” lépteivel a keresztény vallás világhódító útjára indult…
Az Apostolok cselekedeteinek szavaival: “…megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken…”
A Pünkösd idővel egyben a békesség ünnepévé is nőtte ki magát. Pünkösd idején még a török-magyar háborúság is szünetelt.
A Pünkösdi népi játékok első leírása is természetesen Szöged Városából származik… Így hát természetesen…
a szögediek, és a Legszögedibb Szögedi hagyományörökségével
kíván
Békés Pünkösdöt!
a
Szögedi Védegylet
elnöke
Dr Szabó László
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso