Fotó: Gémes Sándor A közigazgatási hivatal dönthet a Bartók sorsáról Amint arról már a SZEGEDma.hu beszámolt, Szabó László önkormányzati képviselő (képünkön), a Szögedi Védegylet elnöke komoly szabálytalanságokat fedezett fel a Bartók Béla Művelődési Központ eladása körül. Az elnök ezúttal a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatalhoz juttatta el észrevételeit, törvényességi kifogás formájában. A.
Böngészés: Irattár 2008, augusztus
Néhány nappal ezelőtt a SZEGEDma.hu is beszámolt a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ bezárásával kapcsolatos legújabb fejleményekről, a Szabó László önkormányzati képviselő által észlelt törvénytelenségekről. Ezúttal a megszüntetett művelődési házhoz egyik kötődő civilszervezet, a Juhász Gyula Versmondó Stúdió vezetője, Németh János olvasói levelét közöljük.
Fotó: Gémes Sándor „A közművelődési törvény előírja, hogy minden kulturális (vagy közoktatási) közintézmény megszüntetésekor vagy átszervezésekor a miniszter véleményét ki kell kérni!” – véli Szabó László (képünkön), aki szerint az egy hónapja bezárt Bartók Béla Művelődési Központ esetében ez nem történt meg. Így az amúgy is panamagyanús ügyet szerinte törvénytelenségek is.
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso