Partfürdő… Lapos… Nyár vége, bágyadt napsütés. Eltisztult az „ifjúsági” zajnapok szakadt serege.
Böngészés: Irattár 2012, augusztus
Szegedi gyógyítók Szemvilágok őrizője: Leitner Vilmos „Ma mosolyognak már e vén szemek Tűnt örömek és tűnt kínok felett, Miket örökre megáldok” (Részlet Juhász Gyula A szemeim című verséből) Hiába köszöntött be az új század, melytől oly sokan oly sokat reméltek, a vészek és kórságok nem tűntek el Szegedről sem.. .
Évtizedek óta közismert tény, hogy az amerikai félfiak (a hajdan öntudatos férfiak elfajzott fiai) jelentős arányban meddők, ill. csökkent termékenyítő képességűek.
Tisztelt Dr. Bóka István Polgármester Úr! Balatonfüred Kezdeményezem, hogy városuk kapja vissza v.
Elmúlt nyarak, sárgai emlékek. Képek, dokumentumok egy tiszai üdülőtelep történetéből Kiállítást rendezte Dr Mód László egyetemi adjunktus, néprajzkutató Megnyitó 2012.
Szent István napján, augusztus 20-án is nyitva tart a Móra Ferenc Múzeum. A hétfőre eső nemzeti ünnepen a Kultúrpalota és szegedi kiállítóhelyei ingyenesen tekinthetők meg.
VII. Tisza-parti Szent István népünnepély 2012.
A Szegedi Vadaspark hosszú idők óta élen jár a dél-amerikai közönséges tapír tenyésztésében, hiszen szinte minden évben örülhetnek egy-egy kicsi születésének a gondozók. Azonban eddig egy kivételével csak hímek születtek.
1802 augusztus 15.-én Csatádon (Torontál vármegyében) született Nikolaus Lenau, eredeti nevén N. Franz Niembsch Edler von Strehlenau, honi német(ajkú) költő.
A nyugati világ – melyben élünk – egyre tunyább, egyre hízottabb. A rágcsigákon és egyéb zab(a)anyagokon, műkajákon éldegélő neoproletariátus egyre nagyobb kihívást jelent majd a jövő egészségügyének.
Székely Éva, a „pillangó-kisasszony”, magyar olimpiai bajnokunk, a világ első pillangózó női úszója írta még az 1950-es esztendőre emlékezve: „Esküt tettem: „Gyógyszerészi hivatásom során gyógyszert csak gyógyítás céljából adok embertársaimnak.” Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy ennek húsz évvel később milyen nagy jelentősége lesz. Nem tudtam, hogy megindul.
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso