Enyészet (november) hava 28.-án… e napon… 1943-ban, e napon kezdődött a tanácskozás, amelyen eladtak bennünket Teheránban mindenestül Sztálinnak. Egy Nobel-díjas fölajánlás helyett a kommunizmusnak!Ezt megelőzően – 1943 Jégbontó (február) hava 7.-én Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas szegedi professzor a németellenes magyar ellenzék képviseletében Isztambulban tárgyalt a békekötésről angol megbízottakkal.
Böngészés: Anglikumok
E csodameccs évfordulóján érdemes számot vetnünk múlttal és jelennel. Képességeinkkel és azok érvényesítésével… Sebes Gusztáv már az olimpián lekötötte az Anglia elleni összecsapást.
Természetesen magyar ember volt már gyermekkori udvari festője is… De magam is eltöltöttem egy évtizedet Erzsébet egyre csak hanyatló birodalmában… Amikor Erzsébettel (középen) legutóbb találkoztam… Talán ma már ez sem hadititok… Chilwell-ben a hajdani harckocsizók örökén ma Gyalogsági Utánpótlás Tábor üzemel, amelynek tiszti lakában ünnepeltünk 2012 karácsonyán…A brit tisztek mind. .
Kenyér (augusztus) hava 3.-án … 79 esztendeje… Az 1943 július 25.-e és augusztus 3.-a között végrehajtott „Gomorra-akció” nyomán, a Hamburg polgári lakossága ellen népirtó gyújtóbombákkal előidézett pokoli tűzvihar után csak a vak falak maradtak… A vétlen polgárok – nők és gyermekek – százezrét a Hamburgi Holokausztban elégető háborús bűnösök a. .
Ígéret (május) hava 31.-én… éppen 120 esztendeje… 1902-ben e napon lett a Második Búr Háborúnak vége. A britek 1806-ban jelentek meg Afrika legdélebbi pontján, és a Napóleoni Háborúk zűrzavarában tolakodva megszerezték Hollandia fokföldi gyarmatait.
Kikelet (március) hava 5.-e a brit „Tűzköpő”, a Spitfire szülinapja. 1936-ban e napon repült először a Supermarine Spitfire, a brit eggyüléses vadászrepülőgép, amelyet a Brit Légierő (Royal Air Force) és a szövetségesei is használtak a 2.
Jégbontó (február) hava 27.-én 272-ben e napon választották csészárrá Nagy Konsztantin római császárt († 337)I. Constantinus római császár bronzszobra az angliai Yorkban, közel ahhoz a helyhez, ahol csapatai császárrá kiáltották ki..
E napon, 1943-ban, Enyészet (november) hava 28.-án kezdődött a tanácskozás, amelyen eladtak bennünket Teheránban mindenestül Sztálinnak. Nobel-díjas fölajánlás helyett a kommunizmusnak!Ezt megelőzően – 1943 Jégbontó (február) hava 7.-én Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas szegedi professzor a németellenes magyar ellenzék képviseletében Isztambulban tárgyalt a békekötésről angol megbízottakkal.
Enyészet (november) hava 11-12.-én… e napokban zajlott… 1940-ben a Taranto-i csata – a Brit Haditengerészet elsöprő sikere az olaszok felett. E tengeri-légi csata annak első bizonysága, hogy az anyahajók és a róluk indított repülők elsöprő ereje fölülmúlja a régivágású tengeri hadviselést! Az angol haditengerészet légiereje máig is egyik legfényesebb győzelmeként ünnepelgeti.
Az 1943 július 25.-e és augusztus 3.-a között végrehajtott „Gomorra-akció” nyomán, a Hamburg polgári lakossága ellen gyújtóbombákkal előidézett pokoli tűzvihar után csak a vak falak maradtak… A vétlen polgárok – nők és gyermekek – százezrét a Hamburgi Holokausztban elégető háborús bűnösök a gonosz nyugalmával leélték életüket, büntetlen jólétben… Egyetlen ártatlan. .