Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális (törvénytelen) bevándorlás támogatása bűnrészesség !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának végre a jog talajára lépni !

A Búr Háború tanulságai…

Ígéret (május) hava 31.-én… éppen 120 esztendeje…

1902-ben e napon lett a Második Búr Háborúnak vége.

A britek 1806-ban jelentek meg Afrika legdélebbi pontján, és a Napóleoni Háborúk zűrzavarában tolakodva megszerezték Hollandia fokföldi gyarmatait. A búrok – a brit gyarmatosítók elől – a 19. század során a földrész belső(bb) területeire vonultak vissza, és ott két köztársaságot alapítottak.

Fokföld, a déli nagy kék terület, az afrikánszoktól (búroktól) először elorzott terület
A II. Búr Háború kezdetén a britek még csak a kék területeket uralták…

Minthogy Oranje és Transvaal – mint közben kiderült – jelentős gyémánt- és aranylelőhelyekkel rendelkezett, eggyre fokozódott a nemzetközi helyzet…

A Brit Birodalom vörössel… Dél-Afrika teljes megszállása előtt

A britek figyelmét fölkeltette és bosszantotta őket a dél-afrikai fehér államok gazdagsága, ezért már 1880-ban kísérletet tettek a búr területek elhódítására és leigázására. 1895 decemberében Leander Starr Jameson becsuánaföldi (botswanai) csapatai próbáltak fölkelést kirobbantani a telepesek között élő brit honfitársaik segítségével. Az angol szarkavarásra a búrok megszervezték a maguk önvédelmi csapatait…

Búr önkéntesek a hazájuk védelmére

Minthogy a búrok kitartóan védekeztek, így a ma is nagyon bátor angolok a polgári lakosság ellen kezdtek egyre átfogóbb hadműveleteket: Minden búr tanyát fölégettek…
Úgy nevezték ezt, hogy a „Scorched Earth Policy” azaz a fölperzselt föld hadművelete…

Búr telepesek nézik az angolok által fölgyújtott házukat

Az angolok módszeresen fölgyújtottak minden búr tanyát, fölégettek minden gabonát, leöltek minden állatot és deportáltak minden büszke búrt…

Ebben a népirtásban maga az ifjú Winston Churchill is ott jeleskedett. A népirtásokról mélyen hallgató tudósítóként… Később a „nagy demokrata” e népirtó múltját módszeres nácizással igyekezett elkenni…

Az ifjú Winston Churchill búr hadifogságban… a szokottnál szerényebben…

A polgári lakosok ellen elkövetett népirtás azonban meghozta a hatását: fölmorzsolták a búr ellenállást !

1902 május 31.-én, a Pretoriai Békeszerződéssel fejeződött be a Második Búr Háború, melynek eredményeként Nagy-Britannia megszállta a holland származású afrikai telepesek, az afrikánszok két államát, Oranje és Transvaal köztársaságokat. Valahogy úgy, mint Oroszország ma a kisoroszokat, vagyis az Etelköz helyén ma terpeszkedő banditaállamot, Ukrajnát… Azazhogy… Éppen ellenkezőleg !!!

Csak eggyetlen dolog azonos ! Ahogyan ezt ma Amerika meg Anglia pénzemberei páholyból figyelik, miközben minden „segélyező” fegyverszállítmányon milliárdokat keresnek…

Anglia aljasul álszent üzérkedése német nézetben (1899 )

A hollandok az angolokkal semmi féle közösséget nem kértek soha, sőt a brutális, gátlástalan gyarmatosító törekvéseik elől menekültek. Az angolok a búrok fölött való győzelmüket a világ első koncentrációs táborainak létrehozásával és népirtással ünnepelték !!! Igen, a koncentrációs tábor angol találmány !!! A legnagyobb koncentrációs tábor pedig szovjet és kínai tákolmány !!! A kommunisták máig bevallatlan és elszámolatlan bűne !!! Németek ?! A fasorban sincsenek koncentrációs táborokban ! Ez brit találmány és internáci kommunista műfaj !!!

Búr asszonyok és gyerekek egy koncentrációs táborba szállítás előtti gyűjtőhelyen

Azután jöttek a szöges drótok, meg a halálra éheztetés, de különösen a halálra szomjaztatás…

Lizzie van Zyl, búr gyermek (Emily Hobhouse látogatásakor) a brit koncentrációs táborban
A Csend – Jean Veber allegorikus rajza a Transvaalban működő titkos koncentrációs táborokról

Az angolok – a térségben kavaró Churchillel az élen – gondosan titkolták népirtási sikereiket…
Legalább 20 000 védtelen asszonyt és gyermeket irtottak ki a britek e koncentrációs táboraikban…

Ennek a súlyos örökségnek birtokában osztja ma az észt a hibbant londoni kócos, aki egy bevándorló PAKInak adta át a POLGÁRMESTERi helyét… Boris [ejt: Borisz], aki még a nevét is az oroszoktól vette, most büszkén tüzeli újabb népirtásra az ukrán neonácikat és borítja lángba Kelet-Európát, mint eggy modern, szőke Néró… aki nem csak saját városát, de akár a világot is tűzbe dobná, a III. Világháborút is kockáztatva… ahelyett, hogy az angol koncentrációs táborokért kérne végre bocsánatot !!!
Itt az alkalom !!! Éppen 120 esztendeje történt a polgári népirtás brit forradalmasítása !!!
Óriási lehetőség most a világ előtt elszámolni a Búr Holokauszttal !!!

A máig is tartó birodalmi brit gazdagság – sok más emberiség ellen elkövetett bűn között – a búrok leölésén és aranybányáik kifosztásán alapul !

Úgy érzem, ez a téma is megérne ma Magyarországon egy érettségi tételt ! Úgy talán jobban értenék fiaink és lányaink a valódi történelmet…

Ajánlott böngésznivaló:

Second Boer War concentration camps

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium