Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak (hagyományőrzően) európai módon gondolkodni meg élni
nem !!!

Ondógyógyító dió

Évtizedek óta közismert tény, hogy az amerikai félfiak (a hajdan öntudatos férfiak elfajzott fiai) jelentős arányban meddők, ill. csökkent termékenyítő képességűek.

A „nyugati” – tehát génpocskolt és agyonvegyszerezett – étrenden élő, egészségesnek tűnő fiatalemberek úgy javíthatják ondajuk minőségét, ha minden nap elrágcsálnak egy kis csupor diót. Szándékosan és tudatosan nem az „ifjú” szót használom itt, hiszen a „fiatal” eredetileg és valójában annyit tesz, hogy „fiatlan” azazhogy „fia-tal(an)”, vagyis ‘gyermektelen’.

A „Szaporodásélettan” (Biology of Reproduction) 2012. Újkenyér hava (augusztus) 15.-ei számában tudósít arról a vizsgálatról, mely szerint az egészségesnek tűnő, fiatal, 20-as és 30-as éveikben levő amerikai félfiakban javult az ondósejtek életképessége és mozgékonysága, ha naponta 75 grammnyi diót ettek.

Dió (Juglāns regia) – ’Juppiter monyai’ – Rustedstrings képe

A dió-nemzetség 21 faja az Óvilágban Délkelet-Európától Japánig, az Újvilágban Délkelet-Kanadától nyugatra Kaliforniáig, délre Argentínáig előfordul. A nemzetség neve, Juglāns a Jovis glāns, azaz „Juppiter makkja” kifejezésből ered – átvitt értelemben, ’(fő)istennek való termés’, de ’Juppiter monya’-ként is értelmezhető. Talán tudtak, de legalábbis sejtettek valamit a dió termékenyítő erejéjől már a régiek is…

Júpiter és Júno („Az Istenek szerelmei” képkörből) – a bolognai Annibale Carracci freskóján a Farnese palotában, mely ma a francia nagykövetség épülete Rómában (1597)

A terméketlenség illetve a csökkent termékenyítő képesség gyakori gond, vegynyugati világszerte mintegy 70 millió párt érint. Az esetek felében-harmadában az ok a félfi ondajának minősége. A számos ok közül a légszennyezettség, az egészségtelen életmód, de főleg a mérgező, vegyszerezett „nyugati” étrend.

A tömegétkezdék befülledt olajsütőiben tobzódó roncs-zsírok (transz-zsírsavak) roncsolják az ondósejteket is.  A „Termékeny-Meddő” (Fertil Steril) lap egy tavalyi tanulmányában már igazolta és hírlelte is ezt. Aki egészséges otthoni főzőcske helyett inkább a multikulti mocsarában fetreng, csak magára vethet!

Most azonban itt van számukra az új remény: a régi jó dió! A régi szép Magyarországon egész útszéli fasorokat ültettek belőle, hogy jusson a legszegényebb kivert vándornak is belőle bőven.

A diódiéta már 12 héten belül javulást jelent az ondó minőségében. Ennyi idő alatt már egyértelmű az ondósejtek méretének, mozgékonyságának és életképességének javulása. Sőt a diódiétázók ondajában még a örökítőanyag (gének) hibáinak előfordulása is jelentősen csökkent egyetlen évszak alatt.

Dr Sz L

 

A gondolatindító közlemény: Walnuts May Improve Sperm Quality
Az eredeti tanulmány: Walnuts Improve Semen Quality in Men Consuming a Western-style Diet: Randomized Control Dietary Intervention Trial
Ajánlott olvasmány még magyarul: Spermiumjavítás dióval
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium

Illő napi filmajánló