Scroll To Top

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek.”
Ipolyi Arnold

Tunya Nyugat

Hírháttér 2012. aug. 13.

A nyugati világ – melyben élünk – egyre tunyább, egyre hízottabb. A rágcsigákon és egyéb zab(a)anyagokon, műkajákon éldegélő neoproletariátus egyre nagyobb kihívást jelent majd a jövő egészségügyének. A nyugati „fejlett” világban – de ma már a roncsmagyar fővárosban is – a legtermészetesebb egy órácskát utazgatni munkába, meg ugyannyit vissza. A legkevésbé sem természetes ezt gyalog, kerékpáron, vagy egyéb testmozgás keretében tenni. Míg eleink gyalogoltak, lovagoltak, addig a mai korcs Európa és Amerika természetesnek tekinti, hogy mindenhova, még enni is kocsival megy. Akad, akit már nem ok nélkül gúnyolnak azzal, hogy ürítkezni is kocsival jár…

A klasszikus hellén világban szégyen volt, ha valaki elhanyagolja a testnevelését, vagyis a rendszeres testedzését. De messze jutott a nyugati világ a klasszikus alapjaitól!

Meglepő módon a világ legelhízottabb népe nem a nyugati világban él, hanem egy henye, távoli óceániai szigeten. A legkövérebb nép Nauru népe. Ahogy más fölkészületlen természeti népre a szesz, úgy hatott rájuk a hirtelen jött jólét, a „nyugati kultúra”. A cukorbetegek aránya ott már ma is eléri az érettkorú népességben a 80 %-ot! Óceánia tükréből még időben tanulhatnánk!

Az elmúlt években hatalmas kampány dübörgött végig Európán a dohányzás ellen. Sikerült kirekeszteni őket mindenhonnan! Britannia járt az élen, ahol a helyi demokrácia alapját, a helyi kocsmák és fogadók – „public houses” vagyis közösségi házak – javát is sikeresen tönkretették és bezáratták. Lebontották, vagy jobb esetben átépítették. A teljes dohányzási tilalom (és a multik kényeztetése) révén naponta 8-10 kocsma zár be ma is végleg Britanniában, átadva helyét az agymosó-készüléknek, a TV-nek és a világot gyarmatosító multiknak, a bazáruházaknak, ill. azok olcsó bádogdobozos söreinek. Így legalább otthon ül a nép és csak a központi agymosásban (az ellenőrzött álhírekben) fürödhet a saját TV-je előtt… ahol akár még bagózhat is nyugodtan… A dohányosok hátrányos megkülönböztetése (diszkriminációja) a dél-afrikai apartheidhez hasonló méreteket öltött mára már Európában. De valóban a dohányzás füstje a legszörnyűbb, ami történhet velünk?
Míg naponta üzemanyagok literjeit füstölögjük el mindenki kárára és légszomjára, cigarettányi füstökön nyavalygunk…
Ugye, azt senki nem gondolhatja komolyan a brutális éghajlatváltozás tikkasztó hevében és megrázó viharaiban, hogy a dohányzás (lett volna) a legnagyobb ellenségünk?! Akadtak persze olyan hibbant féleszűek még magasabb brit kormánykörökben is, akik a dohányzás elleni kampányt a fokozódó üvegházhatás elleni küzdelemmel indokolták…

A nemzetközi tekintélyű Lancet lap tanúsága szerint ma már legalább annyi halálozás oka a világon a rendszeres testmozgás hiánya, mint amennyié a dohányzás (volt). Ma a világ egyharmadáról bizton állíthatjuk, hogy nem végez elegendő rendszeres testmozgást. Ez több, mint 5 millió ember halálát okozza évente. A szegényebb országok és különösen a harmadik világ bizony nem elhízott, hiszen mindennapi kenyerét ma is kétkezi munkával keresi. A világ fejlettebb fele az, amely hajlamos elfeledkezni a természetes élet alapjáról, a mozgásról.
Émelyítő, hogy hány hirdetést látni, hogyan fogyjunk koplalással vagy egyéb csodaszerekkel, míg a testmozgás fontosságát a legritkábban említik.

A jövő, ahová tartunk egészen érzékletesen megjelenik a (nem csak) gyermekeknek szánt rajzfilmen:

Human dystopia

Vajon mikor kezdődik el az „egészségügyi kampány” a túltápláltak ellen? – Ha a háttérhatalom jól működik, akkor bizony sohasem! Hiszen éppen ez a cél: jóllakott birkákat nevelni a polgárokból, hogy ne legyen véleményük és kedvük és erejük sem változtatni semmin. Csak éppen legyen meg a jólhízott mindennapjuk és hagyják másra a politikát! No meg a környezetvédelmet, meg az egyéb kínos ügyeket… Lesz, majd, aki eldönti helyettünk, mi a kultúra, mi a fontos, mi a hír!

Talán betegesen is jóhiszeműen reménykedem, hogy ez csak átmeneti (k)rémes állapot.

Leventésen is

Szebb Jövendőt!

kívánva

Dr Sz L

 

Az idézett film, a „Wall-E” (WATT-takarékos Lánctalpas Limlom-kezelő, E-sorozat) ajánlója magyarul

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium