Akit mindennel meg lehet vádolni, csak épp irredentának nem lehet nevezni, az Ignotus Hugó ( szül: Veigelsberg Hugóként 1869. nov.
Böngészés: Irattár 2015
95 évvel ezelőtt, 1920. június 4.-én aláírtak Európa egyik legszégyenteljesebb Békeszerződését, mellyel tulajdonképpen és gyakorlatilag is kiherélték Magyarországot, a Szent Korona birodalmát.
Dr. Raffay Ernő: nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket! Az 1920.
Egy kis vasúttörténet Egy kereskedelmi utak találkozásában létrejött település számára a közlekedés fenntartása mindenkor rendkívüli jelentőségű volt. Különösen nagy feladatot jelentett ez Debrecenben, amelytől igencsak távol voltak az útépítésekhez szükséges kőbányák.
Churchill valószínűleg rác (szerb) és homoszexuális volt! A tájékozottabb, olvasottabb emberek jól tudják, hogy a tankönyvekben található, helyenként történelemhamisító állításokkal szemben Winston Churchill egykori brit miniszterelnök háborús bűnösnek, tömeggyilkosnak tekinthető. A fősodratú médiától és szakirodalomtól eltérő források szerint egyértelmű, hogy Churchillnek köszönhető Berlin terrorbombázása, amikor a katonai célpontok helyett a.
. .
Ki tud többet Szlovákiáról ? • Melyik országban van Szlovákia ? • Hány szlovák idősebb, mint Szlovákia ? • Mondjon három szlovák királyt ! • Melyik szlovákiai városban koronáztak magyar királyokat, és melyik magyar városban a szlovák királyokat ? • Ismertesse a szlovákok harcait az Oszmán birodalom ellen ! •. .
Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár… 2015. május 27-ről 28-ra virradó éjszaka, Budapesten, életének 81.
Mini-ásatás, régészeti homokozó, a szegedi vár rejtelmei, a régészeti és restaurátori munka kulisszatitkai – ezekkel a programokkal is várják a régészet iránt érdeklődőket május 29-30-án, pénteken és szombaton a szegedi Régészet Napján a Vármúzeumban. Idén az országos Régészet Napjához a szegedi Móra Ferenc Múzeum is csatlakozni fog: a Vármúzeumban, valamint.





Európa szívéből










