Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2016

Fölvételizők őszintén…

A Pázmány Péter Tudományegyetem  jogi és bölcsészkarán  hangzottak el az alábbi épületes mondatok a felvételin: 1. A pun háborúban nagyon sok római elpusztult.

SZERINTEM A MAGYAR (szegedi) KÖZOKTATÁS JÖVŐJE KILÁTÁSTALAN

Mert Szegedet korrupt pártfunkcionáriusok irányítják. 51 éves tanári pályafutásom alatt vagy 20 oktatási intézményben tanítottam, ebből legalább 13-14-ben csalódtam.

Altemplomi előadások

MOCSÁRVILÁGTÓL A DÓM TÉRIG A velünk élő történeti emlékek Előadások Szeged történetéről a Dóm altemplomának közösségi termében Az idei programok: 1./ március 04. (péntek) 18 óra Város születik a Duna hordalékkúpján, Szeged domborzata a nagy árvízig Előadó: Blazovich László egyetemi tanár 2./ május 06.

Szegedi közéheztetés

A még mindig szabadlábon járó mutyimestereiről nevezetes Városban újra itt egy szőnyeg alá söprendő botrány. A Város szőnyege nagy.

Mert Allah megvet minden gyávát…

Miközben a fél világ az Oscar gálával, a sztárok ruhájával és a Saul fiával van elfoglalva, bekövetkezett az, amit már napok óta vártunk. No, nem örömmel, vágyakozva, sokkal inkább rettegve.

A Csodafegyver – Horten Ho 229 – az első lopakodó repülőgép

Horten Ho 229 – A világ első „lopakodó” repülőgépének szülinapján (első röpte napján) érdemes átgondolni, honnan is a tudás, és kinek is van vagy lehet a hasznára… A német csodafegyver tavaszán, 1944-ben már repült lopakodó! Kísértetiessen hasonlatossan a maiakhoz… Sokan kétségbe vonták, erőlködve nevették a “csodafegyver” várását… Aztán a világháború. .

Dr. Ótott Ferenc – A kommunizmus áldozatainak emléknapján

Szeged DÓM tér, Kováts József szobránál… Azoknak, akik a nagy eső miatt nem tudtak személyesen részt venni a megemlékezésen.. KEDVES BARÁTAIM! Először szeretném megköszönni a meghívást a Szegedi Jobbik vezetőségének a Vitézi Rend nevében.

Szerbiában a hadsereg is bevetésre kész a bűnvándorlók ellen

Az illegális határátlépés bűn. A bűnvándorlók tízezreivel már nem bír a Balkán (sem).

PERMETEZZETEK, ÉGI GENGSZTEREK!

Permeteznek is bőségesen, kérés és engedély nélkül. Gyönyörű napra virradtunk Budán.

Luther ősnyomtatvány, könyvbemutató és szalon-est – Színes programok a Móra-múzeumban és a Fekete házban

Színes programokkal várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum és a Fekete ház ezen a héten. Február 23-án, kedden Szabó András tart művészettörténeti előadást, ahol egy eredeti Luther-ősnyomtatvány is látható lesz.

Mezítláb a viperatelepen…

Alább olvasható a Délvidék magyar segélykiáltása… Vajon lesz-e rá válaszunk?! Gondoljunk bele: Mezítláb a viperatelepen… Mintha így kéne élnünk. És erősen ajánlom mindenkinek: mától kezdve jobban teszik, ha elgondolkodnak ezen, készülnek rá, mert úgy fest, ahogy halad az idő, ahogy melegszik, tavaszodik – egyre elkerülhetetlenebbnek tűnően – ez lesz a.

Kérdés

Nagy ismeretlen, ó mondd meg nekem,Magányos-e a szörnyű végtelen,Egyedül állasz a világ fölött,Mint óriás rab, örök számüzött ? Mikor teremtő szent láz tüze éget,Nem kutatod-e át a mindenséget,Hogy valakire lelj, aki megértS veled csodálja lelked remekét ? Nem dobban-e meg óriás szived,Mikor szavadra egy világ siketS csak tűnő törpék néznek. .