Európa szívéből
A világ nagy vihara orgonál,
Tán trombitálnak már az angyalok,
Sötét pokolban vígan áll a bál,
Utolsó csillag hullóban ragyog.
A kertben még egy késő rózsa nyit,
A szívben még egy késő nóta szól,
Sáskák lepik a Tisza partjait,
A jegenye derékig meghajol.
Üvöltenek az idegen hadak,
Hajrá, utolsó torra, vad vadász,
Zord jég paskolja a kalászokat,
Az örök télnek szele vihorász.
Véremmel már csordultig a pohár,
Könnyemtől már kiöntött a Maros,
Itt állok, tépett pogány áldozár,
Föl, az utolsó áldozásra most !
Egy máglya kell, hogy rajta vesszen el
Minden, mi szép volt, ép volt és igaz,
Hogy az egekbe menjen füstje fel,
Ne szeplősítse soha földi gaz !
Nagy harcok kardja, csaták kürtje, mind,
Száz szent koboz, írás, örök erők,
Örök igék, magyar szentségeink,
Ne bántsanak bitor szentségtörők !
Lobogj az égbe máglya, égi láng,
Ti angyalok, csak trombitáljatok,
Te Bárány, ítéld meg e rongy világ
Minden bűnét s a remegő gazok
Lássák, hogy támad a tűzből örök
Új ifjúsággal, élve, győzve ő,
A halhatatlan, százszor meggyötört
És áldott szűz, a Magyar Őserő !
Először a Magyarság 1923 július 29.-ei számában jelent meg. Utána a Szeged 1924 október 26.-ai számában szerepel a már sajtó alatt levő Testamentom mutatványaként…
A Testamentom (1925) kötetében az 59-60.o.-n szerepel
Juhász Gyula utóbb beválogatta a Hárfa (1929) kötetébe is (121.o.).
Később közölte a Szegedi Szemle 1929 december 20.-ai száma is… ahol a korábbiaktól eltérően A nagy világ vihara orgonál …
Jó szokása szerint a Magyar Csonkországnak megmaradt Szegedről mereng a Nagy világ vagy a Világ Nagy Viharáról…
Igen érdekes áthallásai sejlenek föl ma e költeménynek, éppen a 100. születésnapján…
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
