Európa szívéből
A nyár dalol az enyhe zöld alatt.
A Tiszaparton, a kelő napon,
Míg rózsafényben szállnak madarak,
Egy szökőkút zenéjét hallgatom.
Be szép a reggel, ott is, ugye szép ?
Tiburi völgyben, Róma szűz egén
És szép, ha langy illattal a setét
Mély nyári éj néz száz csillagszemén.
Ó minden fájó árnyon, gyászon át
Oly diadalmas és oly dús az élet.
Úgy zengeti az örömharsonát
S te meg akarnád ölni az öcsémet ?
De a szökőkút csak dalol, dalol,
Tükrébe fürdik kék menny, zöld pagony,
Versailles se több nékem, túl valahol,
Mint ez a sétány, nyári hajnalon!
Ó pedig én is, én is fürdetém
Tört lelkemet mindenben, ami szép,
Elrévedeztem Rembrandt remekén
És ittam versek mákonyos izét.
Daloltam én is messze, méla dalt,
Csöndes panaszt arról, mily bús az élet
És hogy mily szép a bú a nap alatt.
S te meg akarnád ölni az öcsémet ?
Ó régi nyár, ó eltűnt szűz derű,
Mi verseket olvastunk estelen.
A versekben száz bűvös hegedű
Sírt epekedve és sejtelmesen.
Az égi sátor künn már csillagos
Kékellő selymét feszítette fenn.
Te tán Párizsban nagy körutakon
Kószáltál és titáni tereken!
Mi téged is idéztünk, – szellemet –
És verseden a lelkünk messze tévedt,
Párizsba tán és álmodtunk veled.
S te meg akarnád ölni az öcsémet ?
Kikelet havában éppen e napon jelent meg Juhász Gyulánk e remeke…
Az olasz hadüzenet után a magyar katonák egy részét az Olasz Frontra vezényelték. Itt harcolt Juhász Gyula öccse, Juhász Endre is. Őt emlegeti Gyalunk, ahogyan erre a figyelmet Endre öccse unokája, Thékes István is fölhívta…
Gabriele D’Annunzio, 1924-től Montenevoso hercege (Pescara, 1863. március 12. – Gardone Riviera, 1938. március 1.) olasz költő, író, esszéista, publicista, politikus. A 19–20. századok fordulójának egyik legjelentősebb olasz költője volt, vizuális-naturalista költeményeivel iskolát teremtett, prózai műveit is inkább erőteljes költői egyénisége lényegítette át. Magánéletében megosztó botrányhős volt.
Életének számos fordulata közül a legmeghatározóbb a politikai radikalizálódása volt. Szenvedélyesen érvelt az első világháborúba való belépés mellett, és a harcokban maga is részt vett. Fél szemét el is veszítette. A világháborút követően szabadcsapatokat szervezett, amelyek élén 1919 szeptemberében elfoglalta a magyar Fiumét.
Carnaro nem más, mint a Magyal-(Tölgy-)öböl vagy illőbben taljánkodón a Kvarnéró-öböl.
Magyal-(Tölgy-)öböl : A Kvarnero-öböl (Kvarnéró-öböl), taljánul Golfo del Quarnero, horvátkodón Kvarnerski zaljev az Adri(ai)-tenger északi csücske, amely az (E)İsztriai-félsziget, a Dalmát part és számos sziget között terül el (ma Horvátország területéhez tartozik). Az olasz Quarnero (állítólag) a latin quern(e)us „tölgy(es) (erdő)” szóból ered (a latin quercus ’tölgy’), – így latinkodón is helyesebben Quernero (Sz.) – a partvidék egykori őshonos (magyal)tölgyeseire utal.
Magyarhoz persze a magyar név illik! (Ahogyan Csermely Péter is megmondta nejének: Ne qvartyogjon, mikor van ennek már rendes magyar neve!)
Ezzel a kérészéletű Carnarói Olasz Kormányzóság államfője lett.
A Carnarói Olasz Kormányzóság, taljánul Reggenza Italiana del Carnaro Gabriele D’Annunzio által kikiáltott állam volt Fiume központtal 1919 szeptemberétől 1920 decemberéig. Költőibb olasz nevén: Impresa di Fiume vagyis Fiuméi Törekvés.
Élete utolsó szakaszában Benito Mussolini fasiszta politikájának támogatója volt, cserébe fényűző magányban élhette életét.
Gabriele D’Annunzio a Duce, azaz Benito Mussolini bizalmasa és tanácsadója volt.
Mondhatni a jó szelleme. Ha hallgat rá, talán ma német-olasz-magyar uralom alatt békében él Európa értékeink és örökségünk védelmének biztos tudatában…
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
