Európa szívéből
Vers a vargáról
avagy
Krisztus a vargával
Mikor szamárnak hátán a szent városba tartott,
– Az üzletek bezárva, (s) virágosak a parkok –
Ahasvér varga ott állt a nép első sorába’
És tele tüdejéből rikoltozott : Hozsánna !
Mikor vörös gúnyában a nép elé vezették,
– A virgácsok bíborral borították a testét –
Ahasvér varga ott állt, és mint a bősz szelindek
A csőcselékkel együtt ordítozott: Feszítsd meg !
Mikor a föld megingott, az ég kárpitja megnyilt,
A százados megbánta az Ember Fia vesztit,
Ahasvér varga ott állt, – sáppadt a Nap, a Hold, –
S a mellét verve bőgte: Ez İsten Fia volt !
Mikor nagy néha, árván, e rossz világba téved
Valaki, aki bátor, igaz, jó és az élet
Hozsánnával, kereszttel és pardonnal fogadja,
Butaság, mindig ott vagy, mint Krisztussal a varga !
Vers a vargáról – Krisztus a vargával. – Először a kolozsvári Pásztortűz 1922 december 17-24.-ei számában jelent meg Vers a vargáról címmel, majd a Népszava 1923 március 25.-ei számában Krisztus a vargával címmel, apróbb eltérésekkel (2:286 803). E kettő nyomán jelenik meg a fönti változat.
A „sáppad”ról Péter László jegyzete: Helyesírási hibát csak verstani okból hagyhatunnk benne!
A „sáppad” azonban itt nem helyesīrási hıba, hanem – vélhetően tudatosan vállalt – szögedi tájszóalak, mai nyelvész-alakoskodón: „alaki tájszó”. (Vödd: sáppadozik, sáppatag; Bálint Sándor : Szegedi szótár 387.o.)
Kevéssel előbb terjedt el a költő halálhíre az erdélyi lapokban. Utána kérhettek tőle verset a szerkesztők, így elsősorban ez a jellegzetes Juhász Gyula líráját tükröző hatalmas alkotás került a kolozsvári olvasók elé. Jellegzetes annyiban, hogy mélyen vallásos, egyben keményen társadalombíráló, mint ekkoriban a költőnek annyi nagy verse (Emberi hitvallás, A tápai Krisztus, A szabad jövő lovagjai stb.). Nem véletlen, hogy első megjelenése után három hónappal később a Népszava is bátran bevállalta.
Ahasvér, akit a költő már – Ahazvér alakban – Simon Péter című versében is emlegetett, az egyetemes folklór alakja. Alj(Ah)asvér (Sz.) „a bolygó zsıdó”, a csizmadia vagy varga, – Butadeusz, a megtestesült aljas Butaság – aki a keresztjével a Golgotára menő Jézus ellen elkövetett bűnéért lakol : Soha nincs nyugovása, folyton futnia kell, és évszázadokon át bolyong-lohol…
A hagyomány szerint puszta kézzel, mások szerint a kaptafával ütlegelte a keresztfát cipelő Jézust. Ezért kell bűnhődnie szűntelen. Juhász Gyula megrendítő versében nincs szó tettlegességről : virágvasárnap még ő is hozsánnával köszöntötte a jeruzsálemi nép közt a dicsőségesen bevonuló Megváltót, nagypénteken meg már ő is „Feszítsd meg”-et ordított. S mikor a kereszten függő Megváltót a természeti erők gyászolták, már ő is rádöbbent: Ez valóban İsten fıa volt! A zárósorban pedig Juhász Gyula megszemélyesített „Butaság”-a incselkedve, rejtetten rímel (alliterál) a bolygó „Butadeus”-ra. Meggyőződésem, hogy itt Juhász Gyula játszık a kīnálkozó névvel-szóval – olvasójának műveltségét is csıklandozón próbára téve… (Sz.)
A bolygó zsıdót említették Butadeus (İstenverő), Kartaphilosz (Nagyon szeretett) József meg Laquedem Izsák néven is; az arabok meg Szamirir néven ismerték. Az első utalás a bolygó zsıdóra az 1228-as Bolognai khrónikában olvasható. Eszerint Örményországban járt zarándokok találkoztak egy a Krisztust a Golgotán látott zsıdóval. Az alaptörténet sokféle alakban maradt fönn. Egyik változatában: Az İstenverő zsıdó kaptafával „sürgette” meg Jézust, aki épp a háza előtt pihent meg a kereszttel : „Menj már, mit késlekedel ?” – mire Jézus azt felelte : „Én megyek, te meg maradsz majd addíg, amíg újra eljövök !” (Sz.)
A boly(on)gó zsıdó allegóriája jelenik meg Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője regényében is, a csodatévővé váló esernyővel barangoló, bolond Jónás alakjában is.
Juhász Gyula csodálatosan feszes, négy négysoros szakaszba tömörített példázata az emberi gyarlóságnak, az érdek szerinti pálfordulásnak klasszikus tanítása. Magyar ırodalmı előzményéből Arany János Az örök zsidó (1860) című híresebb költeménye akár a fönti folytatásaként is olvasható, hiszen már a bolyongás lelki gyötrelmét elemzi: „Rettent a perc, a létező, / S teher minden következő…” Említésre méltó még A Hét képes szépirodalmi hetilap szerkesztőjének, Kiss (Klein) Józsefnek (1843-1921) vélhetően önéletrajzi ihletésű Új Ahasvér verse is: „Méretlen idők átka nyom, / Nincs istenáldás utamon, / Ó meddig kell még bolyganom ?” – Ahogyan Szerb Antal jellemezte: „Kiss József középszerű epigon költő, de olyan szerkesztői tehetség, akit csak az egy Osvát Ernő [a Nyugat szerkesztője Sz.] múlt felül.”
A bolygó zsıdó legendájának kitűnő összefoglalását olvashatjuk György Lajos irodalomtörténész Világjáró anekdoták (1941) könyvében, majd Ráth-Végh István Tarka históriák (1964) című művelődéstörténeti gyűjteményes kötetében.
1542-ben Paul von Eitzen püspök német teológus egy hamburgi templomban látta, legalábbis egy „Chrysostomus Dudulaeus Westphalus” álnevű, de egyébként ismeretlen szerző szerint, aki Eitzen 1598-as halála után (1602-ben) röpítette világgá a hírt – „Rövid híradás egy Ahasverus nevű zsidóról, etc”. Ez a mű egymagában többet tett hozzá a legendához, mint a többiek összesen, és Ahasverus „személyes beszámolóján” alapulva egészen részletesen leírja az eseményeket. Dudulaeus ezek után hozzátette, hogy 1575-ben Madridban, 1599 karácsonyán Strasbourgban, 1601-ben Lübeckben, később Krakkóban és Moszkvában is látták. Az 1602-es beszámoló hatására a 17. és 18. században egyre-másra vélték látni a bolygó zsidót. 1721 július 22.-én Münchenben, majd Bernben, Ulmban és Bécsben is feltűnt. A legenda hamarosan szerteágazott, és a 17. században megszületett a bolygó hollandi tengerészmondája is…
Mendemonda még (folklór), hogy 1868-ban is találkoztak vele Amerikában…
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
