Scroll To Top

Posts by Admin

A tömeggyilkos koszorúja…

E koronavírus-terhes időkben, míg saját lelki koszorúinkat fonogatjuk fonnyadtan, betegesen, érdemes a tűnt idők tömeggyilkosainak természetrajzával is megismerkedni… Rettegni ?! Ugyan ! Fontosabb inkább tisztába tenni: Mi kell a túléléshez ?! Némi fokhagyma, gyömbér, Szent-Györgyi vitamin, no meg jó kedély ! „A mostani járvány ellen a legjobb szer a jókedv,. .

Rajk László Szakkollégium – a Kommunizmus Áldozatainak Napján

Megzavarták sajtótájékoztatónkat a Rajk László Szakkollégium diákjai (videó) Pelikán elvtárssal üzent a Magyar Patrióták Közössége a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján: mielőbb meg kell válni a rákosista belügyminiszter, Rajk László és az ötvenes évek szellemi örökségétől. A Rajk László Szakkollégium előtt megtartott figyelemfelkeltő akciót azonban az intézmény néhány diákja megzavarta.

WASS ALBERT: ÍGY LETT BELŐLEM ANTISZEMITA

A TÖRTÉNETET ISMERJÜK, DE MOST, ÍGY A NAT-PERPATVAR IDEJÉN NEM ÁRT ISMÉTELNI! PUBLICISZTIKA WASS ALBERT: ÍGY LETT BELŐLEM ANTISZEMITA 2017/02/12 Erdélyben nőttem emberré, a kolozsvári Református Kollégiumban. A város lakosságának nagy része még magyar volt akkor, de voltak az osztálytársaim között zsidók is, bőven.

Gulyás László: A trianoni békediktátum rövid története

Gulyás László: A trianoni békediktátum rövid története (Mindenki Akadémiája). .

Különös, amikor az ember a saját feleségét kénytelen megvédeni a nyilvánosság előtt. Saját feleségét, a nagybetűs doktornőt, az orvost, aki aneszteziológusként és intenzív terapeutaként húsz évet húzott le a műtőben, mindenhol a legnagyobb megbecsülés és szeretet övezte, aki soha, egyetlen forintot nem fogadott el senkitől, soha, egyetlen forintot sem tett.

MI A TEENDŐ A TRIANON 100. ÉVFORDULÓJÁN?

Rendkívüli esztendőben vagyunk, Trianon gyalázatának 100. évfordulóján… Észvesztő esztendőben élünk… olyanban, amelyben Európának a virushiszti fontosabb, mint Trianon százéves szégyenének letörlése a sokszínű és nemzetiségeit is elismerő Szabad Európa arcáról… (Sz.) Drábik JánosMI A TEENDŐ A TRIANON 100.

Muszkanátha – spanyolnátha – kín(j)anátha

E koronavírus-, de inkább koszorúvírus-terhes időkben érdemes a tűnt idők tömeggyilkosainak természetrajzával is megismerkedni… Rettegni ?! Ugyan ! Mi kell a túléléshez ?! Leginkább jó kedély ! „A […] járvány ellen a legjobb szer a jókedv, gondtalanság, életvidámság, mert a betegség csak a borult embert meri megközelíteni.” (Krúdy Gyula, 1933). .

Ludolph van Ceulen – a Π (pí) pontosítója, a „Ludolph-szám” megszállottja

1540-ben förgeteg (január) hava 28.-án (e napon) született a kölni német származású németalföldi (holland) várépítő- és vívómester valamint szellemes számtanász : Ludolph van Ceulen – a  (pí) pontosítója, a „Ludolph-szám” megszállottja. Ludolph van Ceulen a Ceulen (ejt: kőlen) nevet kölni „származása” jeleként viselte, bár az alsó-szászországi Hildesheim-ben született.

Marcus Tullius Cicero szülinapjára

Marcus Tullius Cicero szülinapján szavaival emlékezünk és emlékeztetünk a „Haza Atyja”-‘ra: „Egy nemzet képes túlélni bolond vezetőit még az ambiciózusait is. De nem lehet túlélni a belső hazaárulást.

ÁDVENT – ARANYMISE – KISBŰT

Advent, másként ádvent, ádvënt, a félegyházi nép ajkán ádvint, Istensegíts székelyei körében meg edvent (adventus Domini, ieiunium Spiritus Sancti) az Egyház tanácsa szerint szent idő; az előző évszázadokban még négyhetes böjti előkészület Karácsony ünnepére, a Megváltó érkezésére. Ádvent első vasárnapjának evangéliuma – eltérően a Missale Romanum előírásától – Jézusnak a szamár hátán való jeruzsálemi bevonulásáról.

Kánitz Félix 190. szülinapján

M E G H Í V Ó Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Bolgár Kulturális Intézet, a Bolgár Tudományos Akadémia Levéltára, a Bolgár Kutatóintézet és a Kispest Bolgár Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket Kanitz Félix, a Balkán Kolumbuszaként ismert kutató, térképész és néprajzkutató akvarell képeiből megrendezett kiállításmegnyitóra és a tudós életművéről szóló. .

Tetemre hívás

Ki kell irtanunk minden mérget a nemzet testéből és össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, amelynek két pillére: a nemzeti eszme és a keresztény morál – mondta Horthy Miklós Babucs Zoltánnovember 16. szombat.