Scroll To Top

„Jaj annak a népnek,
amelynek történelmét az ellenségei írják!”
(Seneca)

Lükurgosz

Lükurgosz azaz Λυκοῦργος (i.e. 820 táján) törvényhozó Szpártában. Nevéhez fűződik a szpártai állam alkotmánya, mely hosszú évszázadokig szinte változatlan formában maradt fönn.

Lükurgosz (Lycurgue) Merry-Joseph Blondel  (1781–1853) festményén (1828) – Musée de Picardie

Lükurgosz alakjáról kortárs írásos forrás vagy más, kézzelfogható tárgy nem maradt fönn, Plutarkhosz csupán egy Delphoiban látható diszkoszról számol be, amelyre Lükurgosz neve volt rávésve. Ezért is vélték már többen az ókorban is, hogy csak mondai személy. Bertrand Russell állítása szerint is mitológiai alak volt, akinek mondája Árkádiából került Spártába, szerinte Lükurgosz Zeusz szerepét betöltő helyi isten lehetett. Állítását a név jelentésére alapozza: „farkasűző”. Mitológiai voltát hangoztatta Eduard Meyer is az 1880-as években. Ezt a megállapítást vették át a kortárs magyar ókortudósok is, köztük az Ókori lexikon szerkesztője, Pecz Vilmos. A mai történetírás azonban elfogadja valós történeti létét, és hajlik arra is, hogy több tekintetben Plutarkhosznak adjon igazat…

Hérodotosz szerint még a szpártáiak voltak a legzabolátlanabb, legzüllöttebb népe Hellénföldnek…
Azután jött Lükurgosz a törvényeivel… azaz az alkotmányával…

De akad szpártái tanulság napjainkra is…

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium