Scroll To Top

A konzumidiótizmus jegyében : Arcunk eltakarásával védekezhetünk a friss levegővel szemben ! (Sz.)

(Teher)Autómentes Nap

Az Európai Autómentes Nap – autómentes világnap – European Car Free Day – 1998 óta minden évben Föld (szeptember) hava 22.-én tartatik. Utóbb Európai Mobilitási Hétté nőtte már ki magát…
Az EU nagyokosainak ezen kellene rugózzanak a puncos fiúk meg a kétpöcsű lányok világraszóló gondjai helyett !!! E rendezvénysorozat hivatott erősíteni a környezettudatosságot, felhívva a figyelmet a megnövekedett gépforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi veszélyekre, gondokra. 

A mai esős nap nemigen kedvez a gyalogosságot választóknak…
De ahogyan úgy negyven éve már az Élet és Tudomány is cikkezett róla, érdekes egy kicsit elgndolkodni róla, ha a kerékpár fejlesztésére annyi erőforrást (pénzt és egyebet) szánt volna a világ, mint a gépjárművek fejlesztésére, micsoda csodákon tekerhetnénk ma?! Természetesen széltől óvott burokban, napelemes födéllel és rendkívül hatékony teker-szerkezettel…

Jómagam hajdan Szegeden 13 tüntetést, kerékpáros fölvonulást is szerveztem a belváros autómentességéért. Ez azóta sem valósult meg. A balvezetés csak a káoszt fokozta.


Átfogó hosszú távú környezetvédelmi fejlesztési terv Szegeden és Újszegeden

  • Rádiófölvétel: 2007, Föld Napján

Ajánlott olvasmány még környezetvédelem, légszennyezés és önvédelem vonatkozásában: Környezetvédelem – www.ujszeged.hu valamint a Lélegzet – a Levegő Munkacsoport lapja. Pl.: Kivéve a közúti fuvarozók

Ha már az autómentesség gondot okozna, hát érdemes beszélni az autósoknak is kedvezőbb TEHER(AUTÓ)MENTES UTAKról ! Terelhetnénk vissza a teherforgalmat a régi jó vasútra. Környezetkímélőbb és balesetmentesebb is lenne ! Sőt még gazdaságosabb is !!! Hiszen… kevesen tudják, de egy tehergépkocsi kb. 10 000-szer több kárt tesz az útburkolatban, mint egy hétköznapi személygépkocsi !!! No és az utakban okozott kárt kifizeti ?!

Ízelítő e témából itt: KAMIONRÓL VASÚTRA! – TEHER(AUTÓ)MENTES ORSZÁGUTAK?

Az útdíj értelme az lenne, hogy minden fuvarozó annak arányában vesz részt az úthálózat fenntartásában, amennyire használja és rongálja azt, továbbá annak arányában járul hozzá a közlekedési környezetszennyezés csökkentésének finanszírozásához, amekkora zajt csap és amilyen mértékben szennyezi a levegőt. Ezáltal ösztönözve van arra, hogy minél kevésbé szennyező járművet használjon, és a lehető legszervezettebben, a legkisebb futásteljesítménnyel juttassa az árut a célba. A hosszú távon vonatoztat, ahol meg nincs vonat, ott fuvaroz majd közúton…
Így tenne egy intelligens társadalom…

Elgondolkodtató kérdések:

  • Miért nyeljük le a mások szennyét, füstjét? (Ha a dohányosokat ki lehet utál(tat)ni mindenhonnan…)
  • Ha lenyeljük, hát miért nem fizettetjük meg velük az okozott kárt? (Kinek üzlet velünk lenyeletni?)
  • Miért tűrjük el, hogy a kárunkon mások, mint pl. az átutazó teherszállítók (egyebek között magyarokat ma is sanyargató oláhok) tovább gazdagodjanak?

És végül…

  • Ha mindezt eltűrtük eddig, hát miért nem változtatunk rajta most?! Hány magyar halál kell még az ébredéshez?!

Hát bizony teher-fronton igazán van min gondolkodnunk…

Hasznos merengést!
és
Szöbb Jövendőt!

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium