Miért szeretem Szegedet?

MIÉRT SZERETEM SZEGEDET?

Gyönyörű város, torz jellemű vezetőkkel, közszereplőkkel – leginkább így definiálhatom szeretett szülőhelyemet. Mert ebben a„szellemi metropoliszban”minél többet produkálsz és tudsz, annál jobban agyonhallgatnak, annál lejjebb döngölnek, annál kevesebb a munkalehetőséged, ha nem tartozol a maffiához – amihez viszont gyomor kell. Bármerre is törekedtem, próbálkoztam, mindig egy tehetségtelen, félművelt karrieristákból, politikusokból álló maffia állta utamat, akik családi, baráti, rokoni, szexuális kapcsolatokkal, vagy párttagsággal jutottak állásaikba, ezért hisztérikusan védelmezik érdemtelenül megszerzett pozíciójukat. Elsősorban az oktatásügy, a turizmus és a média illetékeseiről van szó, akik vagy bolondok, vagy korruptak, de semmiképpen sem az egészséges logika, szelekció szabályai szerint cselekszenek. Íme a tapasztalataim:

50 éves tanári pályafutásom során vagy 20 oktatási intézményben megfordultam, de mivel nem voltam KISZ- illetve párttag, meg valamelyik befolyásos elvtárs, elvtársnő haverja, vagy szeretője, képesítésemnek megfelelő állást sehol sem kaptam. 14 évig a részben osztott gyálaréti általánosiskolában tanítottam 8 féle tantárgyat (még testnevelést, fizikát, kémiát, éneket, magyart és oroszt is), majd 9 évig – már doktorátussal – a SZOTE kollégiumaiban hordattam a hallgatókkal az ágyakat, hogy a hétvégekre felszabadított szobákat kiadhassuk vendégeknek. Hat szép évet töltöttem el a Deák Ferenc Gimnáziumban, de a foxi-maxi egyetemről ejtőernyőzött Révész Misi MSZP-frakcióvezető elvtárs a Bokros-csomagra hivatkozva 1996-ban két kiskorú gyermekemmel menesztett, a haverok, barátnők persze maradtak. Pontosan az után történt ez, hogy Művészettörténet tankönyvem, millecentenáriumi Budapest és Magyarország útikönyvem első kiadása megjelent a legnagyobb múltú útikönyvkiadó, a Panoráma gondozásában, amiért egyébként széles körű elismerésben részesültem. Kivéve akkori munkahelyem, a gimnázium vezetését, amely sunyi módon egyetlen szóval sem nyugtázta, mert már tervezte elbocsátásomat. Rettenetes öt évet éltünk át, 1 éves lányommal én voltam „gyesen” másfél évig, mert feleségemet nem sokkal később visszahívták tanítani a gyakorlóba (és jobb, ha ma hívnak, mintha holnap neked kell munka után nézned). Kínunkban BT-t alapítottunk, hogy „munkaviszonyom” a nyugdíjig fennmaradjon, de csekélyke jövedelmemből csupán minimális tb-befizetésre futotta. A nélkülözéstől rövidesen tönkrement a házasságunk. 2001-ben kaptam meg az első nyugdíjamat, amely 39 éves „munkaviszonyom” után csupán 27.000 forint volt, most 78.000, amiből 12 éves fiam részére vonnak 10.000 forintot, és 18 éves lányomat is támogatnom kell.

2000-ben a frakcióvezető elvtárs ugyan meghívott újonnan alakult Scool of Business iskolájába a meghatározó tantárgyak oktatására, de másfél éven belül kénytelenek voltunk szerződést bontani, mert két osztályban mindössze heti 4 órám maradt. A turizmusföldrajzot barátja leánykájának, a kis kezdő Juray Tündikének adta oda, mert Jurayné mélységesen felháborodott, hogy mit keresek a tanárok között, hisz a turizmusföldrajz a lányuké. Az angol, német nyelvű városnézést pedig a frakcióvezető elvtárs – az általunk készített tananyagokkal együtt – Nacsa Józsi bokszbírónak passzolta át, akit még 1979-ben megbuktattam ország-ismeretből, mert egy szót sem tudott a Budapest – Tata – Győr – Mosonmagyaróvár útvonal látnivalóiról. Ugyanígy jártam az Belkereskedelmi Továbbképző Intézetből 1993-ban KIT-té alakult oktatási intézménnyel is, ahol a főiskoláról ejtőernyőzött, igazából semmihez sem értő, ezért rendkívül kártékony Tóth Karcsi KISZ-titkár elvtárs azonnal elvette tőlem az ország-ismeretet és barátjának, a csupán főiskolai levelezőföldrajz diplomával rendelkező Mihály Illésnek adta, aki még általános iskolában sem tanított. A többi intézményben (egyetem, főiskola, szakközépiskolák) csupán óraadó voltam, de bár mindenütt elégedettek voltak a munkámmal, csupán a Katedra Alapítványi SzakképzőIskolában és a Szegedi Felnőttoktatási Gimnáziumban neveztek ki időszakonként.

A TIT országjárás vezető képzését a nyolcvanas években a megyei pártbizottságról a főiskolára ejtőernyőzött geológus, Bagdi Sándor elvtárs sajátította ki (aki még egy évtizeddel később is lökdöste az ásványokat, hogy nevüket a doboz alján megpillanthassa). A TIT-ben hasonszőrű haverjaival („Illéssel” és társaival) afféle természet- és gazdaságföldrajzot, geológiát, eocén-programot, éghajlatot oktatgattak, olvasgattak papírból (még történelem szakos tanároknak is) „Földtudomány” címen, miközben elsősorban Budapest, Sopron, Eger stb. nevezetességeit kellett volna ismertetniük (az én kezemben sosincs papír). Egyszer kértek meg helyettesítésre Baranya megyéből, de a hallgatóság olyan ovációval búcsúzott tőlem, hogy több lehetőséget már nem kaptam (mert az „Sándor pénze volt” – indokolta meg később „Illés”). Amikor Rózsa Zsuzsa a TIT-hez került, nem értette, hogy miért nem szerepelek az országjárás vezetők oktatói között és megígérte, hogy mindent megtesz az áldatlan állapot felszámolásáért. A művészettörténet, népművészet és ország-ismeret tantárgyak közül választhattam, mire föl csupán egyetlen népművészet órát kaptam (miközben útikönyveim mellett még Művészettörténet tankönyvem is 6 kiadást ért meg a Képzőművészeti Kiadónál + egyet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gondozásában).

A Móra Kollégiumbana 70-es évek végétől folyt bölcsészhallgatók idegenvezető képzése, akikhez egy évtizeden át csupán Szeged bemutató városnézésére kértek fel. 2000 körül Erdélyi Ágnes igazgatónő végre megbízott hazánk kulturális értékeinek, városainak ismertetésével is, ahol Tóth Imre tanár úr nagyobb óraszámban untatta a hallgatókat a tananyag legfeljebb 7%-át kitevő természeti adottságokkal, tájvédelmi körzetekkel (Ági minden idegszálával faragta az órakeretemet, mert Imre bácsi mégiscsak az egyetem adjunktusa). És ami jellemző, hogy Imre bácsi meg a kamarától „Illés” vizsgáztatták a hallgatókat abból, amit tulajdonképpen én adtam le – mesélték utólag a náluknál sokkal műveltebb bölcsészhallgatók mély megdöbbenéssel, hiányolván a vizsgabizottságból, meg hogy a díszes vizsgáztatók csak hümmögtetek a feleleteikre.

1965-től 1994-ig én kaptam a legtöbb idegenvezetést Szegeden, mert a városunkba látogató vendégek engem kértek legtöbbször név szerint. Miután 1994-ben megjelent Csongrád megye és Szeged útikönyvem, két évig nem kaptam csoportot a helyi Tourinformtól, mert sértettem a csókosok, barátok, barátnők érdekeit, akik az én legfeljebb 50 forint órabérért írott, illusztrált könyveimből tanítgatnak, készülgetnek, olvasgatnak fel ma is 3000 forint órabérért vagy idegenvezetgetnek, nyögdécselnek 5000 forint órabérért (Többek között „Illés”, meg már a fia is).

1997-ben a Szegedi Ipari Vásár vezetésének megbízásából feleségemmel elkészítettük az első Szegedi sétákat az internetre, amely lényegesen különb volt, mint amit jelenleg a város, vagy a Tourinform honlapján olvashatunk. Hónapokat dolgoztunk a magyar – angol – német nyelvű, képekkel gazdagon illusztrált anyagon. Művünk ünnepélyes bemutatóján Péter László olvasta fel Szeged rövid történetét és a Pingvin Web Stúdió vezetője próbálta ökögve – makogva beazonosítani – szintén papírból – a képeimet. Én mindet fejből mondtam volna, ha megkérnek, de bennünket meg sem említettek, sem a helyszínen, sem a médiában. Majd elsüllyedtünk a szégyentől, különösen szállóvendégünk, Toledo (USA) testvérváros kulturális ügyekért felelős prominens személyisége, Mark B. Kinney professzor előtt esett nehezünkre magyarázkodnunk. Már akkor szégyelltük, hogy ilyen városban élünk.

2002-ben jelent meg Szeged útikönyvem, az eddigi legjobb Szeged útikalauz, azóta sem én, se szintén idegenvezető feleségem nem kap vezetést a helyi Tourinform irodától, pedig korábban hetente hívtak bennünket. Persze, mert Tóth Karcsi elvtárs már oda is besuvasztotta haverját, „Illést” – természetesen képesítés nélkül. Ezért saját reklám-honlapot kellett készítenünk (szeged-idegenvezetes.hu). A kötetről egyetlen szó sem esett a Délmagyarország lapban és a Szeged c. folyóiratban, csak a rádióban és a televízióban szerepeltem.

2008-ban Újszászi Ilona már lefényképeztetett a Délmagyar fotósával a Medicina könyvesboltjában, kezemben második Budapest útikönyvemmel (szegedi szerzőtől, amire még nem volt példa), aztán helyettem egyik volt kolléganőjéről, Pálfy Katalinról írt cikket, hogy az könyvet fog írni Szegedről, ami persze azóta se jelent meg, mert Katalin elsősorban szerkesztő, nagy részét nem látta és nem is ért hozzá, amiről írnia kellene.

2010-ben Kugler Katalin docensnő – az interneten rám találva – meghívott az orosz tanszék hallgatóinak két évre egyetemes művészettörténet, ezen belül hazánk kulturális értékeinek oktatására. Amikor ezt megtudta Györke Zoltán, a Pedagógusképző Kar orosz tanszékének vezetője, panaszt tett Galambos Gábor dékánnál, hogy a főiskola által akkreditált tantárgy oktatására az egyetem külső oktatót kért fel. Válaszul a dékán úr dorgáló levelére az egyetem orosz tanszékének vezetője leszögezte, hogy itt nem főiskolai, hanem egyetemi hallgatók képzéséről van szó. Meg is tartottam másfél évet a tanszék és a hallgatók osztatlan megelégedésére. Aztán 2012 februárjában sajnálattal közölték, hogy a negyedik félévre, a főiskola nyomására mégiscsak meg kell válniuk tőlem, mert a tantárgy további oktatását Tóth Karcsi elvtárs barátja „Illés”, a főiskola tanulmányi osztályvezetőjének férje veszi át (főiskolai levelezőföldrajz képesítéssel). Tehát általános iskolai földrajz tanár istaníthat egyetemistáknak földrajzot, sőt művelődéstörténetet is, mindenféle képesítés és szakmai eredmények nélkül, csak legyen haver.

2010 decemberében a Hazai Turizmus keretében egy fővárosi stáb felvételt készített velem a Fogadalmi templom belsejéről. Tekintettel a forgatás sikerére 2011. március 4-én ismét megkeresett a csapat vezetője azzal a szándékkal, hogy az egész várost velem szeretné népszerűsíteni. Két héttel később azonban sajnálattal közölte, hogy a „szegedi illetékesek” nem tartanak igényt a főváros gyámkodására, majd saját hatáskörben készíttetik el az anyagot. Így nem lett belőle semmi, Inkább akárki, vagy senki, csak én ne, aki 14 éves korom óta foglalkozok egyházművészettel, Szeged eklektikus építészetéből írtam a főiskolai szakdolgozatomat és szerzője voltam – többek között – a szegedi zsinagóga (TKM 700) és szerb templom (Szeged, 2000) ismertetőjének is.

Miután 2012 tavaszára Szeged útikönyvem minden hazai könyvesboltból kifogyott, térképrajzoló kollégámmal több hónapos munkával megújítottuk, de városomban nem találtamkiadót (életemben először kerestem). A burgenlandi United kiadónál kötöttünk ki, mely az „eladott példányok” után egyetlen fillért sem fizetett, míg városomban kizárólag Apró Ferenc és Péter László Szeged útikönyve kapható. Péter László két gyengécske, hibáktól hemzsegő Szeged útikönyve (1981, 1986) miatt kért meg a Panoráma még 2000-ben egy tisztességes Szeged útikalauz megírására, amely 2002-ben jelent meg. Vele egyidejűleg struccból jelent meg az említett szerzőpáros Szeged útikalauza is a Grimm kiadó gondozásában, mintegy bizonyítandó, hogy „ők is ismerik a város látnivalóit”, pedig csupán hely- és irodalomtörténészek, akiknek objektumismeretei legfeljebb a körtöltésig terjednek mindamellett, hogy sem a földrajzhoz, sem a botanikához, sem a néprajzhoz nem értenek, műalkotást elemezni nem tudnak, turistát meg sosem láttak.

2013 szeptemberében jelent meg eddigi fő művem, a teljes Magyarország útikönyv, amelynek mind a 747 települését velem íratta a budapesti Panoráma (szegedi szerzővel, amire még nem volt példa). Országszerte gratulálnak, három bemutatója volt: az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban, a SZAB székházban és a jogi kar nagytermében. De munkahelyem, Szeged egyik gyengécske gimnáziumának vezetése sunyi módon egy szót sem szólt, sőt jutalomból csupán heti 2 óra vallástörténetet kaptam, míg tavaly még 23 órám volt. Kendik Renáta volt igazgatóhelyettes mégMagyarország földrajzának, világörökségeinek oktatását is elvette tőlemés baráti alapon „Sárónénak”, a Móra F. Szakközépiskola (volt 600-as Szakmunkásképző) tanárának adta oda, akinek se képesítése, se megfelelő ismeretei, se szemléltetőanyaga e témához. És az igazgató asszony még arra is megkért, hogy ne a várost mutassam be és ne művészettörténetet oktassak, mert e témákat (meg a vele járó pénzt) is nyilván valamelyik barátjának szánta. Sőt – mint utólag megtudtam – e tanévben már egyetlen órát sem akart adni, mivel 2012 szeptemberében szóvá tettem, hogy a művészettörténetet szimpla történelem szakos barátnőjének adta oda, aki egyáltalán nem ismerte Európa művészeti emlékeit (óráról-órára készülgetett, és az internetről töltögetett le szemléltetőanyagot).

Január elején megtudtam az egyik szegedi könyvesbolt eladójától, hogy készletük egy részét turisztikai képzésre foglalták le, miközben nekem heti három vallás- illetve divattörténet órám van a város egyik gimnáziumában (földrajz, biológia, rajz szakos tanárként, művészettörténészként, idegenforgalmi természetföldrajzi doktorátussal, 52 éves, Kiváló Idegenvezetői múlttal – lásd Somorjai Ferenc, Wikipédia). Vajon kiktanítgatnak az egyetemen, a főiskolán és az idegenforgalmi profilú iskolákban turizmus-földrajzot az én könyveimből, helyettem? Nyilván akik családi, baráti, rokoni, szexuális kapcsolatokkal, vagy párttagsággal fészkelték be magukat ezen intézményekbe (ötöt már megemlítettem). Mert mint utólag kiderült, főiskolai és egyetemi földrajz oktatóim csaknem mindegyike vagy KISZ-, vagy párttitkár, vagy ügynök, vagy besúgó, vagy tartótiszt volt. Neveket nem írok, mert ma is maffiaszerűen védik, segítik egymást, falat vonva maguk köré és rettegnek a „túlképzett” szakembertől, aki puszta jelenlétével irritálja őket, nyilvánvalóvá teszi sötét üzelmeiket. És a munkáltatók még kérdezgetik az elhelyezkedni szándékozó pedagógust, hogy főiskolai vagy egyetemi képesítése van-e, de arra bezzeg nem kíváncsiak, hogy milyen tudású tanárok oktatták őket. Pedig ha megtudnák, hogy még főiskolai levelezőföldrajz diplomával (általános iskolai tanári képesítéssel) is lehet egyetemistáknak művelődéstörténetet oktatni (ha haver vagy). Szegény Cholnoky Jenő, Prinz Gyula, vagy Láng Sándor látná ezt a lepusztulási folyamatot. Minden osztályomnak megmutatom Láng Sándor „Az általános iskola V. osztálya számára” 1946-ban írott „Földrajz” tankönyvét – hozzátéve: ebből az egyetem földrajz tanszékeinek oktatói, még a bálványimádatú „Emeritusok” is simán megbuknának, pedig gyakorlatilag ezt kellene oktatniuk turizmusföldrajz címen, mivel a turisztikai adottságok 90%-a nem is a földrajz, hanem aművelődéstörténet tárgykörébe tartozik. Az én 1000 oldalas Magyarország útikönyveimet már meg sem említem, mégsem kaptam egyetemi vagy főiskolai katedrát, pedig fejből mondom a tartalmukat. 1976-ban még néhai Moholi Károly igazgató úr megígérte, hogy ha ledoktorálok, felvesz a földrajz tanszékre. 1979-ben, doktori szigorlatom előtt két héttel rákérdeztem, de azt válaszolta, hogy a Párt éppen „nyom” valakit, akihez nemigen fűlik a foga, ezért nem töltheti be az állást. Hát így mentek a dolgok, és így mennek ma is, a szakmaiság teljes mellőzésével. És ami a legszomorúbb, hogy az emberek többsége nem találja különösnek, hogy nem az oktat, aki legjobban tudja az anyagot, mert már beletörődött, hogy az intézményeket még mindig korrupt pártemberek igazgatják, ezért azokkal szimpatizál, mivel azoktól reméli boldogulását. Ugye, milyen logikus? Szerintük természetes, hogy a könyveimből oktató, készülgető, a munkásságomon élősködő kollégák ötvenszer annyit keresnek, mint én, aki alig kapok órát. Miközben hétről hétre emelik a pedagógusbéreket. Kikét, a szakemberekét, vagy a mutyizó barátokét?

Érdemes beírni a nevemet a Googlekeresőbe és megnyitni a vonatkozó képeket.Míg Szegedről csupán a Szegedi Tudományegyetem által 2007-ben Wikipédiára feltett rajzaim és fotóim láthatók szövegnélkül, addig Budapest, Győr, Kecskemét, Szentendre, Ráckeve stb. számos látnivalójának képe mellett Magyarország, Budapest, Kecskemét útikönyvem szövege olvasható. Ilyen Budapest honlapján: a Néprajzi Múzeum (volt Igazságügyi Palota), Széchenyi-kilátó, Contra Aquincum, Meggyfa utcai Hercules-villa, Tabáni plébániatemplom, Orvostörténeti Múzeum, Várkert Kioszk, Szent Imre-plébániatemplom, Szilágyi Dezső téri református templom, Egyetemi Könyvtár, János-hegyi Erzsébet-kilátó, Pekáry-ház, Legfelsőbb Bíróság, Katonavárosi amfiteátrum, Óbudai Selyemgombolyító, Péterffy-palota, Grósz-ház, Régi budai Városháza, Országos levéltár, Pálvölgyi-barlang és a Polgárvárosi amfiteátrum ismertetője. Kecskemét turisztikai ajánlatában:a Szent Miklós-templom, Szentháromság-szobor, Luther-palota, evangélikus templom, Ifjúsági Otthon és mozi, Sajtóház, Volt takarékpénztár, Ókollégium, Újkollégium, Katona József szobra, Katona József emlékköve, Tudomány és Technika Háza (volt zsinagóga) és a Nagytemplom szövege. A város wikipédiás oldalain pedig a városközpont 1870 körüli állapotát megjelenítő grafikám látható és elsődleges forrásként is 2007-ben megjelent Kecskemét útikönyvemet jelölték meg. A Hajó Magazin honlapján is Magyarország útikönyvem szövegei olvashatók:Szentendre, Ráckeve, Győr. Mosonmagyaróvár nevezetességeinek leírása. Forrásként jelöli meg műveimet A történelmiMagyarország templomainak honlapja a debreceni Református Kistemplom (Csonkatemplom), a váci székesegyház, Szent Kereszt ferences templom és a pesti Szent Anna (szervita) – templom esetében. Ugyanakkor Szeged honlapján többnyire a Délmagyarország napilap által patronált Szegedi séták c. kiadvány gyengécske szövegei olvashatók (a szerző említése nélkül), mely az általunk 1997-ben készített, sokkal színvonalasabb, magyar, német, angol nyelvű Szegedi sétákat váltotta fel, midőn Tóth Karcsi és hasonszőrű, tehetségtelen haverjai ismét visszaszállingóztak a város vezetésébe. Azóta sorvad a helyi turizmus.

Szeged városa eddig semmilyen kiadvány elkészítésére sem kért meg, csaknem minden könyvemet fővárosi kiadók (Panoráma, Tájak – Korok – Múzeumok, Képzőművészeti Kiadó, Frigoria, Égisz, Wellpress stb.) megbízásából írtam. Nemcsak Szegedet (két kiadás) és Csongrád megyét (négy kiadás), hanem Kecskemétet, Budapestet (két kiadás), a Balatont (két kiadás), Magyarországot (öt kiadás), sőt Bécset (két kiadás), Londont és Prágát is. Ugyanakkor szegedi megbízással, Szegedről semmit. Tudd meg, hogy milyen városban élsz! A napsütötte, gyönyörű városkép mögött elképesztő butaság és korrupció burjánzik.

Dr. Somorjai Ferenc, a Magyarország útikönyvek szerzője

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.