Scroll To Top

A hazugság az hazugság.
Akkor is ha hangosabban mondják, akkor is, ha többször mondják, akkor is, ha többen mondják.
Akkor is, ha hatalmi szóval mondják, vagy ha tudományos köntösbe öltöztetik.
Ez utóbbi (kettő) a propagandisztikus hazugság ! (Sz.)

SÁGVÁRI ÁTNEVEZTESSÉK!

Hírek 2015. febr. 28.

Mindenféle vélemény elhangzott már a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium elnevezése körül (többnyire pártolva megmaradását), ám a névadóra magát demokratának tartó ember nem lehet büszke. Úgy harcolt ugyanis az egyik (a „fasiszta”) diktatúra ellen, hogy közben egy másik, a sztálini híve volt. A Moszkvából irányított, illegális kommunista párt egyik vezetője, aki 1944-ben az őt letartóztatni kívánó rendőrök egyikét megölte, majd vele is végeztek. Erről az „antifasiszta ellenállóról” nevezték el a a Rákosi-korszakban a szegedi tudományegyetem gyakorló gimnáziumát. A rendszerváltásig a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer egyik példaképe volt ő, 1989 után a bukott rendszer egyik jelképe.

Az iskola kiváló tanulmányi- és versenyeredményeit a lelkiismeretes és felkészült tanárainak, és tehetséges diákjainak köszönheti, nem pedig a névadójának. Kevesen tudják egyébként, hogy az iskola az 1956-os forradalom napjaiban a jelenlegi Szentháromság utca akkori névadója, Hunyadi János nevét vette föl, ezt csak az 1956/57-es tanév végén változtatták vissza. Miért ne kaphatná ismét – már csak az 1956-os forradalomra emlékezve is – ezt az igazán vállalható nevet?

Egy ismerősöm Hódmezővásárhelyen járt iskolába, ahol a Tanácsköztársaság téri Általános Iskola 1970 táján fölvette Kádár egyik véreskezű minisztere, dr. Münnich Ferenc nevét. A rendszerváltás után az iskola nevét vita nélkül megváltoztatták, Szent István téri iskola lett belőle. Híres, eredményes sport tagozatos iskola volt, mégsem követelte senki vissza a rosszemlékű nevét.

A Ságvári Gimnázium is híres, eredményes iskola. Átérzem a közösség összetartását. Véleményem szerint azonban a tanév és érettségi időszak végét megvárva, haladéktalanul neveztessék át, s hogy a ságvárisok nevének folytonossága ne szenvedjen csorbát, azt javaslom, 1-2 évig zárójelbe téve megemlíttessék. Pl. XY Gimnázium (volt Ságvári Endre, Szeged). A sokat emlegetett európai értékrenddel összeegyeztethetetlen Ságvári Endre neve és az általa képviselt ideológia, ráadásul egy hatályos törvény is arra kötelezi az illetékeseket, hogy az intézmény nevét átírják. Emléke levéltárba, a gimnázium előterében álló mellszobra szoborparkba helyeztessék!

Szabó Miklós, Szeged

Tisztelt Szerkesztőség!

Írásomat válaszként szeretném megjelentetni a Tiltakoznak a Ságvári átnevezése ellen c. cikkre. Hallgattassék meg a másik fél is.
Bízva a lap pártatlanságában,

üdvözlettel: Szabó Miklós, Szeged

 

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Szabó Miklós

Hírek

Magyar fa sorsa ma
Magyar fa sorsa ma
2026 ápr. 19.

Kalendárium

Illő napi filmajánló

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)