Európa szívéből
E napon jelent meg Ady sokat vitatott költeménye…
Magyar fa sorsa
Lelkemben a magyar fa
Lombjai esnek, hullnak :
Lombosan, virágosan,
Így kell, hogy elpusztuljak.
Hejh-hajh, Szilvániából,
Erdők helyéről jöttem :
Lomboztam ima helyett
S keveset könyörögtem.
Ontottam a virágot,
Virultam jóban-rosszban :
Mások gyümölcsösödtek,
Én mindig virágoztam.
Öreg vagyok s pogányul
Imát még most se mondok :
Hulljatok csak halálig,
Magyar virágok s lombok.
Elsőként a Budapesti Napló közölte 1908 április 19.-én.
E költemény csaknem 2 évtizedes visszhangjának lett foglalata Makkai műve :
Fiatal emberek, egy református diákszövetség tagjai felkérték Makkai Sándort,
hogy foglaljon állást és mondjon véleményt az „Ady-kérdés”-ben.
Makkai felelt. Kilencíves kis esszékötete jelent meg a Szépmíves Céh kiadásában
Magyar fa sorsa. / A vádlott Ady költészete – címmel, gróf Bánffy Miklós rajzaival 1927-ben.
MAKKAI SÁNDOR
MAGYAR FA SORSA
„Nála beigazolódott, hogy minél emberibb az ember, annál vallásosabb, a szónak nem hitvallásbeli és ceremoniális, hanem lényegi értelmében. Tudom, hogy tanulmányomnak a legmerészebb és legtöbb ellentmondást kihívó kijelentéséhez érkeztem, mikor azt mondom, hogy Ady az egyetlen magyar vallásos költő.”
Erre Dsida Jenő remek költeménnyel válaszolt :
Dsida Jenő : Magyar fa sorsa
Makkai Sándornak mély tisztelettel
Elvégeztetett, hogy lecsap a villám.
Az erdő jajveszékelt életéért.
Egy tölgyfa hangos szóval kiáltott
S áldozatul adta magát.
Rengett a föld és lobogott a fa;
csodálatos, Isteni tüzijáték,
mint csipkebokor lángja a Hóreben!
(Csak a füstje volt keserű.)
Rengett a föld és lobogott a fa
vérvörösen, olthatatlanul,
jajtalanul és pattogó ággal
s zengett a zordon zivatar.
E lángnál elkerülte az erdei vándor
az ingovány fekete torkát;
az eltévedt, megriadt ősfióka
anyjához talált.
Szörnyű szép volt és sírnivaló.
Másnap itélkezett az erdő
s a vakmerő, üszkös, torzfekete csonkot
kitagadta! Kitagadta!
Azután Wass Albert is írt verset e címmel…
Wass Albert: Magyar fa sorsa
Láttátok már orkán után
Megtört gerincű ősi fákat
roskadni át az országútján ?
Tölgyfát, feketét, dac-keményet,
kinek a lelke-lombja tépett
s gyökerét vizek árja mossa ?
Szegény, szél-járta, árva fának :
a magyar fának ez a sorsa !
Ady költeménye a magam változatában, javított Nyáry Szabó változatban :
Lelkemben a magyar fa
Lombjai esnek, hullnak :
Lombosan, virágosan,
Így kell, hogy elpusztuljak.
Hejh-hajh, Szilvániából,
Erdők helyéről jöttem :
Lomboztam ima helyett
keveset könyörögtem.
Ontottam a virágot,
Virultam jóban-rosszban :
Mások gyümölcsösödtek,
Én mindig virágoztam.
Öreg vagyok s pogányul
Imát még most se mondok :
Hulljatok csak halálig,
Magyar virágok s lombok.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
