Scroll To Top

Posts by Admin

Pingvinfiókák születtek a  Vadasparkban

Két pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) született a Szegedei Vadasparkban, a tojásokból januárban kikelt fiókák szépen cseperednek, már a látogatók is megfigyelhetik őket az állatkert 2011-ben átadott pingvinbemutatójában. Veprik Róbert igazgató csütörtökön – amikor a fiókákat azonosításukhoz chippel látták el, nemük meghatározásához pedig tollmintákat vettek tőlük – elmondta, hogy a pingvincsapatban.

Torkos Csütörtök az Emlékparkban!

Várjuk szeretettel, hogy 2014. március 6-án torkoskodjon a gasztronómiai, történeti értékeink között! A torkos csütörtök a farsangi időszak különleges napjainak egyike.

Móra Ferenc mesebirodalma épül a szegedi múzeumban

Móra Ferenc gondolatait, történeteit megidéző mesebirodalom épül az író nevét viselő szegedi múzeumban. A legendás író 135 esztendeje született és 80 éve hunyt el, az évfordulók alkalmából március elején nyíló kiállítás célja, hogy közelebb hozza a látogatókhoz Móra Ferenc alakját és műveit – mondta Rostás Mónika, a tárlat kurátora az.

Kertjeink téli madárvendégei és tavaszi madárvédelmi teendők

Tisztelt Kertbarátok, Kedves Érdeklődők! Most pénteken egy újabb fejezetéhez érkezünk, a Szegedi Kertbarát Kör 2014. évi programjainak.

Oltalom alatt a szentesi paprika

Az Európai Bizottság döntése alapján oltalom alatt álló földrajzi védettséget kapott a szentesi paprika. Ezt a fajta eredetvédettséget csak olyan termékek kaphatják meg, amelyek előállítása vagy feldolgozása szorosan kötődik egy térséghez.

Nem Szegeden folytatódik az Armel-operafesztivál

A kulturális szakember hangsúlyozta, „gőzerővel dolgoznak” az új helyszín megtalálásán. A szegedi közgyűlés fideszes és jobbikos képviselők alkotta többsége pénteken nem támogatta azt az előterjesztést, amely alapján a Szegedi Nemzeti Színház szerződést köthetett volna a fesztivál szervezőivel.

Szegedért emlékérmet kap Dr Gaskó Béla

A Szögedi Védegylet (Szegedi Városvédő Egyesület) több mint tízéves indítványa nyomán végre Szegedért emlékérem díjra jelölte Szeged Város közgyűlése dr Gaskó Bélát, Szeged természeti értékeinek kutatóját és leíróját. Pro Urbe-díja még várat magára, de türelmesek vagyunk… A zárt ülésen született döntés szerint díszpolgár lesz Trogmayer Ottó, régész, nyugalmazott múzeumigazgató.

Szülinapok – Kun Béla, antimagyar hazaáruló

Kun Béla (született: Kohn Béla) újságíró, nemzetvesztő politikus, a magyarellenes fajgyűlölet harcos szónoka, a magyar Vörös Terror sanda atyja. Kosztolányi szerint a lopott aranyak rajongója… († 1938) A nemzet szégyene, hogy egy ilyen elvetemült fajgyülölő valaha is élősködhetett a magyaron… „Kun Béla repülőgépen menekült az országból.

Öt és fél évre ítélték a szegedi sebészt bántalmazó portást

    Jogerősen öt és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a portást, aki 2010-ben egy évadzáró bankett után összevert egy sebész főorvost. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 58 esztendős férfit, és döntött arról, a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után.

Jelentősen nőtt az illegális bevándorlók és a menedékkérők száma a Dél-Alföldön

Jelentősen nőtt az illegális bevándorlók és a menedékkérők száma a Dél-Alföldön – közölte Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója szerdán Szegeden. Legutóbb a kilencvenes évek elején volt hasonló nagyságú a Magyarországra érkező illegális bevándorlók és menedékkérők száma – mondta a főigazgató a BÁH Dél-Alföldi Regionális Igazgatóságának 2013-as.

Tüntetők és rendőrök összecsapása Kijevben a Függetlenség terén

. .

A néhai Johann Hölzel (Falco) szülinapján emlékét Amadeus-szal ringatjuk 1985-ben átütő sikert ért el a Rock me Amadeus (Ringass el Amadeus) című dallal, amelynek alapötlete a honfitárs, a klasszikus osztrák zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart emlékének fölelevenítése volt, és amelyet az Oscar-díjas Amadeus című film tett világhírűvé. Ez a szám volt.