A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményező dokumentumot írtak alá az Akác-koalíció tagjai Gödöllőn, a Szent István Egyetemen (SZIE) pénteken. Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő, mint az Akác Koalíció „nagykövete”, köszöntőjében kiemelte: az együttműködők legfontosabb teendője annak megakadályozása, hogy az Európai Unió betilthassa az akácot.
Posts by Admin
14 hónapon keresztül mentette Afganisztán ritkaságnak számító, több ezer éves leleteit egy magyar szakember. Paluch Tibor, a Móra Ferenc Múzeum régésze rendkívül értékes buddhista emlékekre bukkant nemzetközi csapatával az afgán hegyekben.
100 fotóval szemléltetik Szeged 100 évét a Fekete ház új kiállításán. A XX.
Könyvbemutató 2014. február 11.
Szombaton elhunyt Borvendég Béla Ybl- és Kossuth-díjas építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének volt elnöke, a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke. Borvendég Béla építész 2014.
Elsodort egy intézkedő rendőrt egy görög autós az M5-ös autópályán Röszke közelében hétfő délután, a sztráda Budapest felé vezető oldalát lezárták – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. Szanka Ferenc elmondta, az eddigi adatok szerint senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket.
Hatalmas érdeklődés övezte Szegeden a Fizika Napját. A Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoportja meghökkentő kísérletekkel, látványos lézerlaborral és tanulságos előadásokkal várta a tudomány iránt érdeklődők apraja-nagyját.
Kilenc környezetvédő aktivista kezdett tiltakozásba hétfő délelőtt a cián felhasználású aranybányászat ellen a Minvest román állami bányatársaság dévai székházánál – közölte az Agerpres hírügynökség. A tiltakozók egy tűzoltólétrán feljutottak a bányavállalat épületének a tetejére, ahonnan óriásmolinókat lógattak le, amelyeken a cián felhasználású aranybányászat betiltását kérik.
Miközben Szíria hatalmas vegyi arzenáljának megsemmisítését nagy sajtóérdeklődés övezi, és a művelet nem halad elég gyorsan, sikerült titokban és kellő ütemben felszámolni egy másik, belharcok dúlta arab ország, Líbia vegyi fegyvereit – adta hírül hétfői számában a The New York Times című amerikai lap. A műveletben az Egyesült Államok játszotta.
A projekt 2014. január 31-i záró rendezvényén Mihalik Erzsébetprojektmenedzser, az SZTE Füvészkert korábbi igazgatója ismertette, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a 2007–2013 közötti időszakra meghirdetett Környezet- és Energia Operatív Program keretében a „Gyűjteményes kertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása” pályázaton az SZTE Füvészkert három projektet is elnyert..
Szeged, 2014. február 1., szombat (MTI) – A szerbiai hatóságok szombaton 13 órától megtiltották az országukba belépő személy- és teherforgalmat valamennyi Csongrád megyei határátkelőn – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A 100 éves Nagy Háború emlékére kiállítást tervez a Szögedi Védegylet (Szegedi Városvédő Egyesület) és a Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány Szegeden. A Szanka-gyűlytemény képezheti alapját a világháborús kiállításnak.





Európa szívéből










