Scroll To Top

Böngészés: Füstbe mönt Város

Árpádtól a Szőke Tiszáig…

Árpádtól Szőke Tiszáig… „Mi mostan a magyar?   Holt dicsőség halvány kísértete…” Már Petőfi így írt! És hová fajzottunk azóta? Árpád apánk büszke örökségéből nem sok maradt. Talán néhány nevével illetett hely, de immár az is eggyel kevesebb.

Botka cserben hagyja a Várost!

Szeged Város gyüttmönt polgármestere bejelentette, neki bizony a Városánál fontosabb a konc! Ahol több jut, ő oda húz. Vagyis nem kíván többé polgármester lenni Szegeden.

Nem látogatják az új Makovecz-fürdőt

Lemondott az alig több mint fél éve átadott makói élményfürdő vezetője. Kovacsics Imre azzal magyarázta távozását, hogy „a jelenlegi gazdasági helyzetben rentábilis lehessen a létesítmény, csodára lett volna szükség, és ehhez még az ő kétségtelenül meglévő szakmai tudása is kevés volt.” Kovacsics Imre helyett a jövőben Nagy Nándor vezeti a.

Kamionról vasútra! – Teher(autó)mentes országutak?

Kamionról vasútra! – Az Európai autómentes nap kapcsán elgondolkozhatnánk valóban európai teher(autó)mentes napjainkon és éveinken… Legalább csak elgondolkozni… Ez valóban „európai” lenne! Ösztönzésül íme a Levegő Munkacsoport kampánya: – Kamionról vasútra! Mivel egyetértésünk határtalan, így magunk is  szívesen hírleljük támogatólag a célkitűzéseiket. Nekünk szegedieknek, akik több, mint négy fölöslegesen elszennyezett.

Hétmillió forintnyi ócskavas – ez maradt a Szőke Tiszából

Mármint az egykori szegedi szórakoztató hajóból, ami persze mint kétkéményes dunai gőzös, muzeális értéket is képvisel. Ez utóbbi magyarázó mondatocska akár felesleges is lehet, gondolhatja az olvasó, hiszen mindenki tudja, hogy mi is képezi az utóbbi hetekben a sajtóbéli szenzációt Szegeden, sőt országos színes botrányocskává is vált a mi kis.

Béke úszóház – béke poraira 2012.

Béke úszóház – béke poraira! Firbás Zoltán fölvétele Fekete(-Fehér) úszó koporsó jelent meg a Tiszán. Színvilágát a Délvidéket járók a rác vizeken járőröző döghalgyűjtő-hajókhoz hasonlíthatnák, de azoknak legalább hajó alakja van.

Csődközelben a szegedi tömegközlekedés?

Összesen 1,9 milliárd forintnyi különbség van a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) idei várható bevételei és kiadásai között – jelentette ki Tóth István Tibor, a cég ügyvezetője.

Tömegközlekedés: áprilistól jaj a külvárosban lakóknak!

Összesen 24 buszjárat útvonala rövidül meg, vagy ritkul április 10-től hétvégenként, ünnepnapokon és az iskolai szünetekben, az SZKT ezzel évente 157 millió forintot spórol. Jelentős változások lesznek ugyanakkor a 3-as villamos szombati elindulása miatt is, itt buszjáratok szűnnek meg, illetve új járatok indulnak.

Krasznahorka után most Erdélyben, Radnóton gyulladt ki történelmi magyar várkastély

A Maros megyei Radnóton vasárnap délután kigyulladt a Kornis-Rákóczi várkastély tetőszerkezete. A tűzoltóság első vizsgálata szerint ellenőrizetlen tarlóégetés okozta a tüzet.

Nagyárvíz: a méltó megemlékezés és a múzeum még várat magára

Nem méltóak a város szellemiségéhez, múltjához az árvízi megemlékezések – véli Szabó László, a Szögedi Védegylet elnöke. Önkormányzati képviselőként még 2003-ban indítványozta, hogy a Nagyárvíz évfordulóját avassák hivatalos városi ünneppé, illetve kezdeményezte egy állandó kiállítás létrehozását is.

Nem kell fizetnie a 2-es villamos kivitelezőjének: a bíróság szerint nem tehettek a késésről

Nem kell kötbért fizetnie a szegedi önkormányzat számára a 2-es villamos kivitelezőjének – döntött tegnap elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Szegedi Törvényszék. A bíróság ítélete szerint a városnak több mint hétmillió forint perköltséget kell kifizetnie.

Egyszerűsíteni a forgalmat

Szerkesztőségünk eredeti terve az volt, hogy alaposabb elemzést (publicisztikát) is írunk a pénteki közgyűlésen elfogadott tömegközlekedési változásokról. De nem írunk.