Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Az anyanyelv napján

Éppen kerek 70 esztendeje… 

1952-ben e napon, jégbontó (február) hava 21.-én Dakkában a diákok föllázadtak anyanyelvük teljes elnyomatása ellen. Ahogy a megszállt Fölvidéken meg a Kárpátalján ma tilos a magyar, úgy lett tilos a bengáli Bengálban. A rendőrség letörte a tüntetőket, öt diákot megöltek. A bangladesiek akkor az Anyanyelv Napjává nyilvánították e napot. Ez lett az Anyanyelv Nemzetközi Napja. Banglades javaslatára az ENSZ(UNESCO) egy kicsi kis késéssel 1999-ben február 21.-ét Nemzetközi Anyanyelvi Nappá nyilvánította. 2000-ben ünnepelték először. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli és Bengálban senki sem beszélt urduul…

Nyugat-Pakisztán ma Pakisztán, Kelet-Pakisztán meg Banglades, azaz a Muzulmán Bengál.
Pakisztánt ma a pakik lakják. De már lassan Angliában is a legnagyobb kisebbséggé válnak…

A pakik egyébként a „paki” megjelölést ma sértőnek ítélik. Nem is csoda! Legalább olyan sértő, mint például a „magyar”-t lemagyarozni, ahelyett, hogy  körülményeskedve „magyarországi”-nak neveznénk őket. A pakik bizony jobb szeretik a „pakisztáni” elnevezést, hiszen ezt valamivel nehezebb is kimondani…
Talán jobban érthető lenne ez egy olyan Magyarországon, amely nem elveszti ezeréves területeinek több, mint kétharmadát (1920-ban), de inkább még hozzáhódít ugyanannyit, a Balkánról (Rácországból, Boszniából, Albániából, Moldovából, Dobrudzsából meg Galíciából) meg Lengyelországból, esetleg még Ausztriából, meg Olaszországból is…

Pakisztán azonban egy Óriás Magyari Uniónál sokkal képtelenebb képződmény ! Persze nem is nemzeti, hanem szigorúan vallási alapon…

De mit is jelent ez a mindent elöntő nagy álom : Pakisztán ?
Betűszóként eredetileg Pandzsáb-Afgán-Kasmír országát.
Pandzsáb felét már az alapításkor sikerült Indiából (vallási alapon) kikanyarintani.
A függetlenségért könyörgő Kasmírnak a felét pedig már régen meg is szállták, Afganisztánnal meg még próbálkoznak… (Ez is oka a nem szűnő afgán zűrnek.)
A mi távoli hunza véreinket is leigázták már csaknem 50 éve. A Nagyvilágban senki nem sikoltott !
Azóta az Ő anyanyelvük sem „hivatalos”. Hiszen e hittel tákolt állam már így is csudasokszínű !

Pakisztán főbb népelemei

Képzeljük csak el, ha Magyarország nézett volna ki így a Nagy Háború végén, a Trianoni mészárszéken!
De Magyarország bő magyar többséggel, vallási és nemzetiségi egyenlőséggel is bátran és „szabkőművesen” azaz liberálisan, vagyis „szabadon” szétdaraboltatott. Talán pont ezekért az erényeiért ! (A franci sovinizmus ma is együtt tart bretont, flamandot, provanszált meg baszkot… az ott nem gond !)

Pakisztán kezdetben a muzulmán Bengált is uralma alá hajtotta Kelet-Pakisztán néven…

Alig 2000 km választotta el a „kétnyelvű” Pakisztán két darabját egymástól… – épp mint Angliát Magyarországtól – de hát vannak, akik mernek igazán nagyokat álmodni !
Ez az álom azonban Banglades néven egy új szabad állammá (f)oszlott.

Az egyébiránt éppen 116 (talán 117) nyelvű transzind(iai) (rém)álom vége lett az Anyanyelv Világnapja.

A paki béklyóból szabadult Banglades, a 43 nyelvű „független” ország.

A maradék Pakisztán meg ontja tömérdek magját (többnyire ingyenélőnek) a nyugati világba, míg otthon a középkorból az atomkorba lépett, és a világon – Indián kívül – senki sem tiltakozott! (Bezzeg Irán a messze magasabb műveltségével, meg az éppen olyan, de mégsem kizárólagos muzulmán hitével… atomról szót sem ejthet.)

Egyre kevésbe vicces, ellenben egyre inkább valószínű, hogy hamarosan létrejöhet az új „Nyugat-Pakisztán” a hajdani Anglia helyén a Brit szigeteken…

Ajánlott olvasmány : HOGYAN LETT LONDONNAK PAKI POLGÁRMESTERE ?

De mi a mi dolgunk ?!
Merjünk bátrabban, magyarabbul gondolkodni !

Adott a recept :

Ha síránkozás helyett minden magyar őslakónak (meg kivándorlónak) lesz nyolc gyermeke, hát eljöhet az idő, amikor végre újra magyar lesz a Kárpát-medence !!! 
Ilyen a liberális demokrácia!
Többség dönt!
Síránkozás helyett… illő a Magyarnak szaporodni hamar !
Nem több a feladat hát: Többséggé kell lenni !

A magyar népességfogyás megállítható! – Tudatos gyermekvállalással…

Másokra való haszontalan haragvás helyett teremtsük meg a Magunk Birodalmát !
Bárhol a világon! Például : Itthon, a Kárpát-medencében !!!
De… Akár… több helyütt is ! Mint régen…
Magna Hungaria, Hungaria Maior meg Hungaria Nova…

A Magyar Igazság keresése megmarad nekünk, magyaroknak!
Ha Nyugat-Európa helyén végre létre is jön majd Nyugat-Iszlám Kalifátus…
Áll még Magyarország !!!

A dolgunk pedig – a Nagyvilágban meg a Kárpát-medencében is – magyarként akad épp elég !
A szűkebb meg tágabb hazánkra leselkedő veszély tömérdek… rengeteg !

https://www.ujszeged.hu/kepeslap2/kepeslap_Hiszek_Egy_Istenben_1.jpg
Míg fogyatkozunk, a teendőnk – Európa őreként – egyre csak szaporodik…

Fölkészülhetnénk hát alaposabban a következő 50-100 évre !
Hiszen kell egy Nemzet Európa élére !!!

Dr. Szabó László
Magyar Kulturális Örökség Alapítvány
alapító

Ajánlott olvasmány még: 

A NYELVSZABADSÁG NAPJÁN

AZ Ö-ZÉS SZÉPSÉGE – ANYANYELVÜNK

LŐRINCZE LAJOS

MAKKAI SÁNDOR SZÜLETÉSE NAPJÁN

BARTOLI, A DALMÁT ÉS (E)ISZTRIÓT NYELVEK TUDÓSA

BULCSÚ LÁSZLÓ – A LEGTÖBB NYELVEN TUDÓ EMBER – SZÜLINAPJÁN

BRAZIL ENDLÖSUNG – GUARANÍ HOLOKAUSZT

KÁRPÁTALJÁN HIVATALOS NYELV A MAGYAR ÚJRA

ERDÉLY EGYETEMÉT VESZÉLYEZTETI AZ OLÁJ RASSZIZMUS

Hunzaország vége – 40 éve!

Létrejött Balucsisztán – de ki ismeri el a függetlenségét?
Kirekesztés angol módra
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium