Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak európai módon gondolkodni meg élni
nem !!!

150 éves a földalatti

Évfordulók 2013. jan. 09.

 A világ első és egyben máig működő legöregebb földalattija (metrója) ma 150 esztendős.
1863. január 9-én nyitották meg Metropolitan Railway néven, már akkor két vonallal. Ezek nagy része ma is megvan, működik a Hammersmith & City line részeként.

A híres londoni földalatti vasút nemcsak a legrégebbi, de egyben a legnagyobb is a világon a metróvonalak összhosszúsága szerint.

A Londoni Földalatti összesen 402 km hosszú, és 11 vonala 270 állomást lát el a járataival, melyeken napi 3 és fél milló utast szállít.

A Londoni Földalatti vonalhállózata

A londoni „földalatti” hállózat 55%-a ma már a földfelszín felett halad.

A helyiek e világ csodáját igen egyszerűen csak „a Cső” néven emlegetik. Az ősföldalatti azaz the Tube (a Cső) nevét az alagutak henger alakjáról kapta.

Közkedvelt, mert gyors és megfizethető közlekedési lehetőség Londonban. A jeles másfélszázados évforduló napját még a brit gugli is tisztességgel ünnepelte:

Mennyi időbe tellett összehozni a világ egyik új csodáját? 1855-ben a Brit Parlament törvényt hozott a földalatti vasút megépítéséről. A világ első ilyen építményének mérnöki és pénzügyi tervezése eltartott egy jó ideig. Majd 1860 jégbontó (február) havában John Fowler főmérnök vezetésével megindult az építkezés, és kevesebb, mint 3 éven belül át is adták.

A Londoni Földalatti (Metropolitan Railway) építkezései 1861-ben a „Királyi kereszt(eződés)” (King’s Cross) vasútállomás közelében

Mennyivel hamarabb kész lett, mint pl. a pesti négyes metró!? De hát mennyivel nehezebb dolog is ez másfél évszázaddal későbben, roncs-Magyarországon, Szennyszky Gányor várostékozlása alatt…

Milyen szép is lenne, ha a mi földalattink is ilyen ütemben fejlődne! Talán a büdöspesti dugók sem lennének olyan lélekölően fárasztóak nap mint nap…

De bizony nem mehetnek a dolgok tisztességgel, magyar rendben a bűnös városban! Hiszen ennek éppen az ellenkezője ma az „európai” cél.

Dr Sz L

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium

Illő napi filmajánló