Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában csak (hagyományőrzően) európai módon gondolkodni nem !!!

Tájházak napja Pest megyében

Hungarikumok 2013. ápr. 26.

Hímzéstanítással, helyben sütött görhennyel, erdőgazdálkodási bemutatóval és fafűrészelő versennyel csábítják a vendégeket Pest megyében az először megrendezendő tájházak napján szombaton.

 A Magyarországi Tájházak Szövetsége által életre hívott országos rendezvény április 24-hez, a népi kultúrában kiemelkedő szerepet játszó Szent György napjához, így az állatok kihajtásának és a tavaszi újjáéledésnek időszakához kapcsolódva ünnepeli a tájházakat.
A szervezők a rendezvénnyel szeretnék fókuszba állítani az egykori falusi, tanyasi életmódot fölidéző, bemutató gyűjteményeket és mindazt, ami a hagyományos tudásból ma is hasznosítható. Az esemény alkalmat kínál arra is, hogy ráirányítsák a közönség és a döntéshozók figyelmét a népi műemlékek és gyűjtemények sérülékenységére, múlandóságára.
A Pest megyei Szadán a tájház bemutatása mellett – amelyben az állandó kiállításon kívül Gönyey Sándor szadai fotói is láthatók – kovácsműhellyel, játék- és daltanítással, kézműves foglalkozásokkal, köztük a híres szadai fehér hímzés tanításával hívogatják a vendégeket, de kínálnak vason sült szadai lángost és helyben sütött görhenyt is.
  Budakeszin a helyi erdőgazdálkodás történetével és az erdészek munkájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de fafűrészelő verseny és fafelismerési vetélkedő is várja a látogatókat a gyermekfoglalkozások mellett, a rendezvény ideje alatt folyamatos tárlatvezetést kínálnak.
A Kismarosi Sváb Muzeális Gyűjtemény a település 18. századi első sváb telepeseitől egészen napjainkig kalauzolja végig a látogatókat a falu néprajzi hagyományain és történetén, megismertetve őket a falu életére jellemző muzeális eszközökkel, régi okiratokkal, fényképekkel, a falusi gazdálkodás régi szerszámaival, borászati eszközeivel és a falu vallási életének relikviáival.
 Zsámbékon a Szent Vendel Domborműves Népi Lakóház munkatársai nem mindennapi sétára hívják a vendégeket. Az invitáló maga Melchior Keller, a lakóház 18. századi jómódú ura lesz, aki díszes öltözékében nemcsak fogadja a látogatókat, de különleges idegenvezetésén többek között korabeli világítóeszközöket mutat be a lámpamúzeumban, megidézve a barokk világát. A műemléki sétához délután népviseletbe öltözött táncosok is csatlakoznak. A kétezres lélekszámú Pándon a tárlatvezetések mellett helytörténeti kvízzel készülnek az ünnepre.
A vidékjáró tematikus napokhoz kapcsolódó országos és határokon átnyúló kezdeményezés központi megnyitója a Bács-Kiskun megyei Dunaszentbenedeken lesz szombat délelőtt.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Isí Kazujosi
Isí Kazujosi
jún. 10.