Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

Még van remény a nemzeti parkoknak

Cikkek 2015. márc. 24.

Úgy tűnik a kormányt sikerült meghátrálásra kényszeríteni eddigi egyik legnagyobb balfogásától, hogy a természetvédelem alatt álló területeket kivegye a Nemzeti Parkok felügyelete alól.

Még van remény a nemzeti parkoknak

Elbukott a parlamenti bizottságban az a javaslat, amely a Nemzeti Földalapkezelőnek adta volna a védett területek hasznosítási jogát. A természetvédők szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a kormány eredeti javaslata sérti a természeti erőforrások védelmét.

Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága támogatta az állami vagyonról szóló törvény tervezetéhez benyújtott, természetvédelmi szempontból kedvező módosító javaslatokat. A módosító javaslatokról történt szavazáskor a kormánypárti képviselők is a jelenlegi helyzet fennmaradása mellett döntöttek, mivel a jelenlegi természetvédelmi intézményrendszert tartották megfelelőnek. (A jogszabálytervezet benyújtásáról itt olvashat!)

Örülnek a zöld szervezetek

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország üdvözli, hogy a természetvédelmi intézményrendszer tervezett változtatásával kapcsolatos aggályoknak már nemcsak a civilek adnak hangot. A T/3788 számú „az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvénytervezethez tegnap délután két módosító javaslat került az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága elé. Bencsik János (Fidesz) és Sallai R. Benedek (LMP) által beterjesztett javaslatok a tervezetet úgy módosítanák, hogy a védett területek vagyonkezelési feladatait alapvetően a nemzeti parkok lássák el. (Egyébként tavaly már a védett területek ötödére rátette a kezét az állam.)

A bizottság többsége igennel voksolt az egészséges környezethez való alapjogot sértő, alkotmányos visszásság aggályát felvető törvénytervezet ellen benyújtott javaslatra. Így a szavazás végeredményeként a bizottság mindkét módosító javaslatot támogatta, ezzel egyértelműen hangot adva a kormány ezen terve feletti aggodalmának.

MÉGSE JÓ ÚGY A FÖLDTÖRVÉNY, AHOGY VAN

Egyszerűbb lesz halastavat létesíteni, a rekultiváció utáni földminősítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig két évről három évre emelkedik – egyebek mellettezeket az új szabályokat tartalmazza a földtörvény módosítása.

„Mindkét módosító javaslat az előterjesztés természetvédelmi vonatkozású paragrafusainak javítását célozza. Ezeknek a javaslatoknak támogatásával a Fenntartható fejlődés bizottsága egyértelműen kiállt a nemzeti park igazgatóságok jogosultságait csorbítani szándékozó jogszabálytervezet ellen.” – mondta Halmos Gergő a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója. „Kíváncsian várjuk a kormány reakcióját: mi továbbra is a tervezet visszavonását szorgalmazzuk.” – fejezte be az igazgató.

Hibás koncepció

Magyarország nemzeti vagyonának szerves részét, a mai és a jövő nemzedékek létalapját alkotják hazánk természeti erőforrásai és természeti öröksége. Védett természeti területeink ezért nem hasznosításra váró földterületek, hanem természeti örökségünk megőrzésének és fenntartásának színterei – vélekedett közleményében az Élőlánc Magyarországért. A fenntartás és kezelés terén a szakértelem mellett a vagyonkezelői jog gyakorlása kulcskérdés.

Teljesen elhibázott és végzetes következményekkel fenyeget az a kormányzati koncepció, amely védett természeti területeinket az egyéb állami földterületekkel összevonva egységes elvek alapján kívánja hasznosítani, ezért most a szakértelménél fogva a fenntartásra és kezelésre hivatott nemzeti parki igazgatóságokat vagyonkezelői jogosítványuktól megfosztja. „Szilárd meggyőződésünk, hogy Magyarországnak nem érdeke, hogy a közpénzekből létrehozott és fenntartott védett természeti területeinket gazdasági érdekeknek szolgáltassák ki, a haszonszerzés színterévé tegyék, kezelésük és fenntartásuk ellehetetlenítésével természeti örökségünket végveszélybe sodorják. A T/3788 számú törvényjavaslat az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról azonban pontosan ezt fogja eredményezni” – olvasható a közleményben. A civil szervezet ezért arra kért minden parlamenti képviselőt, hogy utasítsa el a törvényt.

A BIODIVERZITÁST FENYEGETI AZ UNIÓS AGRÁRPOLITIKA

A közös uniós agrárpolitika új támogatási rendszerének esetleges káros következményeire, a biodiverzitás csökkenésére figyelmeztet az a frissen megjelent tanulmány. Bár a 2013 decemberében elfogadott közös agrárpolitikát többen környezetbarátnak minősítik, valószínűtlen, hogy elősegítené a biodiverzitás fenntartását – adnak hangot aggodalmuknak a Science-ben olvasható, széles nemzetközi összefogásban született tanulmány szerzői.

Forrás: Piac&Profit – Még van remény a nemzeti parkoknak

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Piac&Profit

Kalendárium