A föltámadt Lázár

Uram, bocsásd meg, hogyha vétkezem,
De ez az élet nem kell már nekem.

Elhagytam egyszer és jó volt igen
Aludni sírom áldott méhiben.

Hallgattam, hogy a fű nő zajtalan,
Ó, a síroknak mély nyugalma van.

Már vártam, hogy virág meg rög leszek,
Mikor e zajba visszavitt kezed.

Úgy bánt e fény az örök fény után
S az ember, aki bámul rám bután.

A sok kiáltó és sok törtető,
Ki mind hiszi, hogy Úr és İsten ő.

A férgek lenn mind csöndesek nagyon,
Pedig övék ott ország, hatalom.

Engedd, hogy szépen visszatérjek én
S tovább pihenjek békém éjjelén.

Ki áment mondott, az mit kezdjen itt ?
Uram, bocsáss meg, engedj el megint !

A föltámadt Lázár. – Először a Magyarország 1924 augusztus 10.-ei számában, utána Testamentom (1925) című kötetben (77-78. o.), majd A Hárfa (1929) című válogatott verseskötetben (124. o.) jelent meg. A már beteg költő helyett Kilényi Irma helyezhette el a Szegedi Szemle 1930 január 30.-ai, meg Zolnai Béla professzor Széphalom című folyóıratának 1934. évi 1-6. számában is, majd onnan vehette át A Reggel 1934 november 12.-ei száma is.

Üldöztetései után vélekedhetett így Lázár, mielőtt rátalált ıgazi útjára…

Juhász Gyula prózai szavaival: „Háromszáz éve született Rembrandt, a legnagyobb hollandus festő, a németalföldi művészet Shakespeare-je. Három század nem ártott, csak használt az ő óriási zsenijének. Mert Rembrandt is a korát megelőző és örökké új lángész típusához tartozik. A modern festészet egyik legelső és legnagyobb előhírnöke ő. Az első festő, akinek „levegő” van a képein, igazi, éltető levegő. A fény és árny csodálatos játéka is először az ő hatalmas képein jelentkezik. […] Rembrandt az a festő, aki a modern kép egyéniségét, jellemét, lelkét találja meg és mutatja be: az élő és éltető, vibráló levegőt, fényt és árnyat. […] az impresszionista irány diadala egyszersmind az ő festői lángeszének elismerése, érvényesítése volt és ameddig a festészet megmarad annak a fényt és színt és formát reveláló művészetnek, ami ma, addig Rembrandt mint élő és éltető erő fogja irányítani, nevelni és gyönyörködtetni a jövendő nemzedékeket. Az ő három százados ünnepe nem emlékezés, hanem igazi apoteózis.” (Szeged és Vidéke, 1906. július 15.)

JUHÁSZ GYULA : ÖRÖKSÉG – Válogatott prózai írások (Péter László)

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...