Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak európai módon gondolkodni meg élni
nem !!!

Haza és Nemzetárulás – Kásler Árpád nyílt levele

Nyílt levél, Olvasói levelek 2012. máj. 10.

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Kásler Árpád a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete(BAÉSZ) elnökének nyílt levelét:

Haza és Nemzetárulás

„Régen a magyarok karóba húzták a hazaárulókat.” Majd megkérdezte: „El tudjátok-e ezt képzelni Gyurcsány Ferenccel és társaival?” Meg is adta a választ: „Igen” – olvasható a Népszabadság hétfői számában.

Ez egy szakállas hír, még 2009-ben hangzott el egy rendezvényen, aminek rendőrségi vizsgálat lett a vége, hogy történt-e uszítás vagy sem. Nincsenek információim az ügy eredményéről, mindössze azt kérdezném meg, hogy ez elképzelhető-e a jelenlegi hazaárulókkal is, mert ha nem, akkor minket fognak karóba húzni.

„Július elejétől jutalomban részesül az a törleszteni nem tudó adós, aki nem nehezíti meg az árverezést.” – írja keddi számában a Magyar Nemzet.

„Egy hamarosan életbe lépő törvénymódosítás eredményeként azok az adósok, akik önként elhagyják a bedőlt hitelük után maradó ingatlant, visszakapják az eladott lakás vételárának egy részét – közölték a lappal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakemberei.

A július 1-jén életbe lépő változás szerint abban az esetben, ha az adós az ingatlant kiürített állapotban, az árverési hirdetményben feltüntetett tartozékokkal együtt időben átadja az árverési vevőnek, kiköltözés után legkésőbb nyolc nappal megkaphatja a lakás árának egy részét.

A visszakapható összeg nagysága az átadott ingatlan értékétől függ: ötmillió forint alatt az adós a vételár egy százalékára jogosult, öt- és tízmillió forint között 50 ezer forintra és az ötmillió forint feletti rész fél százalékára, tízmillió forint felett pedig 75 ezer forintra és a tízmillió forint feletti rész negyed százalékára.”

Alig néhány napja járta be az országos sajtót, hogy jogerősen is megállapította a bíróság, a hitelező bank (amely általános hitelezési eljárás volt) jogtalan és törvénytelen pénzeket szedett be.

A kormány és illetékes hatóságok eddig csendben sunyítottak a fűben, miközben az emberek várták, hogy megszólalnak az üggyel kapcsolatban és kötelezni fogják a bankokat az okozott károk megtérítésére.

Ma megszólaltak! Fentebb olvasható az eredmény. A jogtalan többletadósságok következtében fizetésképtelenné váló adósokat pénzjutalomban részesítenék, ha betartják a törvénytelen törvényeket. Egy jogállamban ez nem férhet bele. EMBEREK EZ EGY JOGÁLLAM KERETEI KÖZÉ NEM FÉR BELE!

Itt arról van szó, hogy a pénzügyi maffia pórázon tartja a politikai maffiát, és itt nem lesz megállás, mindenkit utol fog érni a gazemberség, ha nem vetünk ennek véget.

Meg kell szervezni az országot! Ha kell faluról-falura, városról-városra megyünk, és felrázzuk a gondolkodni képes embereket, egységbe tömörítve.

Kiknek kellenek a jogtalanul kiürített ingatlanok?! Hiszen már így is több az üres ingatlan, mint ami belföldön eladható. A nemzet vagyonát elrablók 10% adó befizetése (tisztára mosása) mellett hazahozhatták több alkalommal is a zsákmányt, ebből a milliárdokból szeretnének ingatlan bárókká avanzsálódni, vagy az újmagyaroknak van erre szükségük?

Tisztelt Kormány! Ezt a „jutalmat” kötélre szánták? Mert ha igen, ahhoz túl sok, ennyire nagyvonalúnak nem kell lenni.

Kürtöket megfújni, karókat kihegyezni, itt már az élet a tét!

Kásler Árpád

Kelt, Gyulán, 2012.05.08.-án

 

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Illő napi filmajánló