Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2012, január

A Magyar Kultúra Napja Hódmezővásárhelyen

Bitskey Tibor színművész és a Fandante Kamarakórus vette át idén a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat Hódmezővásárhelyen a Magyar Kultúra napján. A  díjat vasárnap díszközgyűlésen adták át.

Visszafogják a közgazdász- és jogászképzést Szegeden

Nem lesz egyetlen államilag finanszírozott közgazdász-, illetve jogászhallgatója sem a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) a következő tanévben. Az illetékes tárca közzétette az összes hazai felsőoktatási intézményre vonatkozó keretszámokat.

A végtörlesztésnél kedvezőbb kondíciójú, állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését ajánlja a kormány a közszféra devizahitellel rendelkező dolgozóinak – jelentette be a kormányszóvivő. Giró-Szász András azt mondta: a havi törlesztőrészlet pontos megállapításához szükséges modellszámítások hamarosan a munkaadókhoz kerülnek, a munkavállalók pedig náluk érdeklődhetnek.

Átadták az új makai fürdőt

Átadták pénteken a Makovecz Imre tervezte új makai fürdőt, amely a tavaly szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas művész egyik utolsó és legnagyobb munkája. A fürdő üzemeltetése száz embernek ad munkát, a beruházás néhány év alatt azonban további négy-hatszáz új álláshelyet teremthet a városban a vendéglátás, a kereskedelem és az idegenforgalom fejlődése révén.

Több román és magyar gúnyhatármenti települést összekötő utat építenek a ma Romániához tartozó magyar területeken, amelyeken csak akkor lehet majd közlekedni, ha Bukarest is csatlakozik a schengeni övezethez. A romániai Bihar és Szatmár megyében is készültek ilyen útépítési tervek – írta pénteki számában a Krónika című erdélyi napilap.

Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából.

Átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat

A Kultúra napja alkalmából átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat, illetve a Kölcsey-Emlékérmeket a Korzó Zeneházban. Mint minden évben, idén is hárman kapták meg a Szeged Kultúrájáért díjat jelképező aranygyűrűt: dr.

Hazaérkeztek az etiópiai támadás túlélői

Megérkezett Budapestre az etiópiai terrortámadás három magyar túlélője – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pénteken az MTI-vel. A sérült magyar állampolgárt egy fővárosi kórházba szállították, és a két sértetlen utas, valamint a csomagok Magyarországon belüli hazaszállításáról is gondoskodik a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a.

Magyar terrorelhárítók Etiópiában – túszt is ejtettek a támadók

Egy magyarokból, németekből, olaszokból és osztrákokból álló turistacsoportot ért támadás kedden éjszaka Etiópia Afar tartományában, az ország egyik turistalátványosságának számító Erta Ale vulkán közelében. A támadók két magyart, két németet és egy osztrákot megöltek, két németet és két etiópot pedig elraboltak.

Szegedi áldozatok Etiópiában

Gyászlobogók az egyetemi épületeken, mécsesek a bölcsészkar előtt: az Etiópiában történt támadásban elhunyt két magyar szegedi volt. Egyikük az 53 esztendős Fábián Tamás geográfus, másikuk a 39 éves Szabad Gábor kutatóorvos.

Kik támadhattak a szögediekre az afár határvidékön?

Bizonyosat még mindig nem tudunk. De talán nem is fogunk sohasem… Érdemes azonban utánajárni, hogy miért is nem! Az ősöreg Etiópia és a belőle 1991-93-ban kivált tengerparti terület, Eritrea – bár nagy múltú birodalom, mai formájában igen fiatal ország – között nem felhőtlen a viszony.

Három a vizsgálat Algyőn

Két ügyben is feljelentést tett a rendőrségen a Mol Zrt. Algyőn, de az önkormányzat egyik cégét ellenőrzi a bányakapitányság is.