Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2012, január

Felavatták pénteken az újjáépült deszki szerb iskolát, az intézménybe nemcsak a nemzetiségi szülők írathatják be kisiskolás és óvodás gyermekeiket – mondta el Király László polgármester. Elmondta azt is: a beruházást lehetővé tevő határon átnyúló projektben együttműködtek a szerbiai Törökkanizsával (Novi Knezevac) és közösen mintegy 350 ezer eurót nyertek – nyolcvan.

Megemlékezés a délvidéki népirtás áldozatairól

A hétvégén emlékeznek meg a délvidéki magyar népirtás áldozatairól az Újszegedi Rendezvényházban. A megemlékezést szombaton délután 15 óra 20 perctől tartják.

Szombaton lesz a fizika napja

Hatodik alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szombaton a fizika napját. A látogatók benézhetnek a laboratóriumokba, sőt, kísérleteket is végezhetnek, kvízjátékokat játszathatnak, előadásokat hallgathatnak meg, és ezeken keresztül megtudhatják: milyen szoros a kapcsolat a tudományos eredmények között – derül ki a fizika tanszék honlapjáról.

Röntgenberendezés segítségével fedeztek föl egy szerb kamionban elrejtett, 33 millió forint értékű cigarettaszállítmányt a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatott Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A belépésre jelentkező, az okmányok alapján Szerbiából Németországba gumi alkatrészeket szállító teherautót egy szerb férfi vezette.

Sok a megbetegedés, de influenzajárvány még nincs

Hatvan százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Csongrád megyében január második hetében – áll a Csongrád Megyei Kormányhivatal Egészségügyi Szakigazgatási Szervének közleményében. Az emelkedést január első hetéhez viszonyították.

Méhekkel védenének műemlékeket vandálok rombolásától Nagy-Britanniában, legalábbis ez az ötlet merült fel a Greenfield Valley Örökségpark vezetőiben. A parkban több régi malom van, és a méhekkel azt szeretnék elérni, hogy senki se merészkedjen a műemléképületekbe.

Illegális határátlépőket leplezett le a kamionröntgen a röszkei határátkelőhelyen – közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse. Némedi Varga Éva elmondta, hogy a NAV munkatársai öt afgán állampolgárt találtak két kamionban elrejtőzve.

Nemzetközi vámnapot tartanak a vámhatóság munkatársai csütörtökön, emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri, illetve bűnügyi szakága ügyeleti szolgálatot lát el – tájékoztatott közleményben a NAV. A törvény a nemzetközi vámnapot munkaszüneti nappá minősítette, ezért a megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságok, regionális bűnügyi igazgatóságok csütörtökön csökkentett létszámmal.

Istennő a hónap műtárgya

Valószínűleg egy istennőt ábrázol az az edény, amely a hónap műtárgya a Móra Ferenc Múzeumban. Az m43-as autópálya ásatásán találták meg a több mint hétezer éves edényt, amely a vallási rítusok és varázslás fontos kelléke lehetett – írja a museum.hu.

Január elseje óta már csaknem négyezren jelentkeztek a Magyar Honvédség (MH) önkéntes tartalékos állományába – mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte: 2010-ben összesen tizenhét tartalékos katona volt, január elseje óta viszont a jelentkezők száma folyamatosan növekszik, így úgy érzi, teljesíteni tudják azt a kitűzött célt, hogy Magyarország.

Szerdán hozzák haza Fehér Sándor hegedűművész holttestét, aki az olasz óceánjáró balesetében vesztette életét. A Costa Concordia január 13-án éjjel feneklett meg, amikor a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigeténél sziklának ütközött, majd az oldalára fordult.

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága külföldi cigarettacsempészek ellen, akik 36 millió forinttal károsították meg a magyar állami költségvetést; a nyomozás a napokban fejeződött be. Az ügy még tavaly kezdődött, amikor a NAV Komárom-Esztergom megyei pénzügyőr járőrei az M1-es autópályán ellenőriztek egy német teherautót.