Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2014, március

A keleti sün az év emlőse 2014-ben

Először hirdeti meg az Év Emlőse rendezvénysorozatot a Vidékfejlesztési Minisztérium által működtetett VADONLESŐ Program.  „Célunk, hogy – egyeztetve a szakmai szervezetekkel – minden évben más és más őshonos emlősállatunkra hívjuk fel a figyelmet, és ezzel is segítsük a fajok megismerését, valamint hatékonyabb védelmét.

Fazekas: az EU-nak semmi köze ahhoz, hogy Magyarországon milyen fák nőnek

Az Európai Uniónak semmi köze nincs ahhoz, hogy Magyarországon milyen fák nőnek – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán Kunhegyesen tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy az EU illetékes bizottsága egy olyan szabályozást kíván megvalósítani, amelynek révén beleszólhat abba, milyen fák legyenek a hazai erdőkben, és milyeneket ültessenek.

Hungarikum falu az ópusztaszeri Emlékparkban

2014. március 15-16-án, egy helyen mutatkoznak be a csak Magyarországra jellemző, egyedi, hagyományos nemzeti értékeink, a Hungarikumok.

Szőke Tisza fénykép-kiállítás a Fekete Házban

. .

Óriási fapusztulást okoztak a téli esők és viharok Nagy-Britanniában

Óriási fapusztulást okoztak a téli esők és viharok Nagy-Britanniában – mutatta ki a felmérés, mely szerint az utóbbi húsz év legnagyobb faveszteségét szenvedték el az ország erdői. A brit történelmi és természeti örökség megóvásáért felelős National Trust kutatása szerint a rendkívüli téli időjárás miatt egyes helyeken fák százai, köztük értékes.

Huszonötödik alkalommal adják át a Szegedért Alapítvány díjait

A várost romba döntő 1879-es árvíz 135. évfordulóján rendezett gálaműsoron, szerdán este huszonötödik alkalommal adják át a Szegedért Alapítvány díjait – tájékoztatta a civil szervezet az MTI-t.

Családi nap a Csík Zenekarral

. .

10 tény az ukrajnai éhínségről

1. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a gabonabeszolgáltatási terhek drasztikus növekedése, valamint az erőltetett gabonaexport következtében 1932-33-ban több millióan haltak éhen a Szovjetunióban.

Pénteken megnyílnak a Móra-mesebirodalom kapui

Megnyílnak Móra mesebirodalmának kapui Szegeden: a Móra Ferenc Múzeum új kiállításán az utolsó simításokat végzik a szakemberek, hogy március 7-én, pénteken délután 5 órakor birtokba vehessék a gyermekek a varázslatos tárlatot. A kis bice-bóca már letelepedett a kemence padkájára a messzelátó mellé, a papírerdő fájának levelei ezerszínbe borultak, Panka elfoglalta.

V. Szegedi Toros Pálinkafesztivál

V. Szegedi Toros Pálinkafesztivál 2014-ben már ötödik alkalommal kerül megrendezésre a nagysikerű Szegedi Toros Pálinkafesztivál.

Nem bocsátható feltételes szabadságra az életfogytiglanra ítélt skálás rabló

A büntetés-végrehajtási bíró nem jogerős elsőfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az a férfi, akit több más bűncselekmény mellett a budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása és több ember életének kioltása miatt ítélt életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék csütörtökön az MTI-t. Bene.

Csongrád megyében is támogatják a Mintamenza program terjedését

Csongrád megyében is támogatják a közétkeztetés megújítását célzó Mintamenza program terjedését – közölte B. Nagy László kormánymegbízott .