Scroll To Top

A hazugság az hazugság.
Akkor is ha hangosabban mondják, akkor is, ha többször mondják, akkor is, ha többen mondják.
Akkor is, ha hatalmi szóval mondják, vagy ha tudományos köntösbe öltöztetik.
Ez utóbbi (kettő) a propagandisztikus hazugság ! (Sz.)

Pénteken megnyílnak a Móra-mesebirodalom kapui

Kiállítások 2014. márc. 06.

Megnyílnak Móra mesebirodalmának kapui Szegeden: a Móra Ferenc Múzeum új kiállításán az utolsó simításokat végzik a szakemberek, hogy március 7-én, pénteken délután 5 órakor birtokba vehessék a gyermekek a varázslatos tárlatot.

A kis bice-bóca már letelepedett a kemence padkájára a messzelátó mellé, a papírerdő fájának levelei ezerszínbe borultak, Panka elfoglalta helyét kedvenc hintáján, a Vadember pedig lepkehálóval szappanbuborékra vadászik- lassan tehát minden készen áll a gyerekek fogadására a Móra Ferenc Múzeum új mesekiállításán. A tárlat egy igazi interaktív gyermekbirodalom: a vidám színek, a faodúba rejtett társasjátékok, az olvasósarok, a betűtészta-paradicsom nem csak a legkisebbeknek, hanem a felnőtteknek is izgalmas kalandokat ígér péntektől.

A tárlat célja, hogy Móra Ferenc bájos, megmosolyogtató, ugyanakkor sokszor elgondolkodtató és megindító idézetein keresztül, játékosan ismertesse meg a gyermekekkel a legendás költő utánozhatatlan személyiségét és kultikus műveit. A birodalomban két szereplő vezeti végig a kalandokra éhes látogatót: a falakon Panka, Móra Ferenc lánya, és a Vadember, Móra imádott unokája bukkan fel újra és újra.

A kiállítás rendhagyó megnyitóján felnőttek és gyermekek együtt mesélnek majd Pankáról, a vendégek pedig a kis bice-bóca tiszteletére mákos kalácsot és kökénylekváros buktát is kóstolhatnak. A rendezvényen jelen lesz a Vadember lánya, Móra Ferenc dédunokája, Vészits Andrea.
A kiállítást március 7-én, pénteken 17 órakor nyitják meg a Móra Ferenc Múzeum emeleti kiállítóterében.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)