Scroll To Top

Böngészés: felújítás

Másfél milliárd forintot fordítanak a Dóm és környéke felújítására

Egymilliárd 673 millió 785 ezer 835 forintot fordítanak a szegedi Dóm, a Dömötör-torony, a Dóm téren található Nemzeti Pantheon egy részének és a vendégfogadás céljait szolgáló udvarnak a felújítására a Dél-alföldi Regionális Operatív program keretében – közölte a Szeged-Csanádi Egyházmegye hétfőn az MTI-vel. Az egyházmegye szegedi központjába érkező látogatóknak, turistáknak.

Megkezdődhet a Szegedi Törvényszék központi épületének felújítása

Megkezdődhet a Szegedi Törvényszék Széchenyi téri épületének felújítása, a munkálatokra az idén 450 millió forint áll rendelkezésre – jelentette be az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön a Tisza-parti városban. Handó Tünde a múlt évet értékelő értekezlet után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a 450 millió forintból a törvényszék épületének a legfelső.