Ezt a kis jegyzetet pontosan négy évvel ezelőtt írtam, és egyszer csak eszembe jutott, hogy pont illik a mai évfordulókhoz. 

A Homo sapiens legnagyobb drámája –  ez az kevés dolgok egyike, ami csak a mi fajtánkra igaz –, hogy tudja, meg fog halni. A gyermekpszichológusok szerint erre kilenc-tíz éves korunk táján jövünk rá, ezt az időszakot el is nevezték a transzcendentális szorongás korának, mert nemcsak a halál tényével kell ilyenkor szegény gyereknek szembenéznie, hanem azzal is, hogy a világ tele van olyan dologgal, amit nem látunk, és nincs felette hatalmunk. Ez már önmagában is elég, de a halottak napja egy magyar gyereknek ki van cifrázva október hatodikával és november negyedikével, amelyről ugyebár valamit mégiscsak mondani kell egy anyának…
A fiam beavatása nagyon keményre sikeredett: 2006. október 23-án este az apjával és a nagymamájával megnézte a Szabadság, szerelem című filmet. Még nem töltötte be a tizedik évét, de évek óta vízilabdázott, egyszerűen nem lehetett otthon hagyni. Kicsi kora óta csak a történelem érdekli, ( ma már diplomás történész) pontosan tudta, hogy mit lát, egészen addig, míg ki nem jöttek a moziból.
Csörgött a nagymama mobilja, az öcsém tudatta, hogy az utcai összecsapások során – pedig higgye el anyám, ma nem is zavargott! – véresre verték, öklendezik a könnygáztól valami utcasarkon… Szedjék össze!
Egy kisfiúnak a nagybátyja az atyaúristen, és most látta véresen, összerogyva, mocskosan.
Minden nő zokogott, az öcsém krákogott, nyöszörgött és átkozódott, a kutyák akkor még nem rágták szét a tévé adatkártyáját, itthon süvítettek a lövedékek a tévében. Egész éjjel ringatni kellett a gyereket, hogy nem lesz semmi baj. Ezerszer elátkoztam magam, miért mondtam meg neki Mansfeld Pétert. Nem, gyerekeket senki sem fog bántani, apádat sem, engem sem.
Amikor ez történt, a legkisebb a hasamban volt, tehát most ötödikes. ( ma már kilencedikes) Október hatodikát tudja, az iskolában elmondták. Elbukott a szabadságharc, meghalt Petőfi, kivégezték a vértanúkat. Október 23-án viszont elővigyázatlan voltam.
Drégelyről jöttem haza, tele élménnyel, nem biztos, hogy pont ezen a napon kellett volna felolvasni ebéd után a Szondi két apródját, amely tényleg gyönyörű, és a gyerek pontosan értette, hogy miről szól. Délután a testvéreivel ’56-os videókat nézett – magyarázat mellett –, a családot elragadta a hazafias hév, amely Koppány vezér dalainak ordítva éneklésében csúcsosodott ki. Majd jött, hogy „Koppány, ha Istvánt legyőzöd, / Nem pusztulnak a hősök…” De pusztultak, a gyerek reménykedve megkérdezte, hogy Rákóczit is. Mondtuk, hogy igen, őt is legyőzték.
Este megnéztük a Szabadság, szerelmet, nem, nem hagytuk magára, az ötödikes kislány mellett ott ült a család, mindent elmagyaráztunk, elmondtuk, hogy most mi történik, mit meséltek a nagyszülei, felolvastuk a Márai-verset a főcím után, elmondtuk, hogy ezeknek a nagyszerű embereknek köszönhetjük, hogy ma szabadságban élünk…Megtöröltük a szemünket, kifújtuk az orrunkat, és azt gondoltuk, jól végeztük a dolgunkat.
Réka leült, és gyönyörű rajzot készített, az állt rajta, hogy Éljen Magyarország! A gy betűn könnyek peregtek végig, és tócsába gyűltek az y lábánál. Velem aludhatott, mint annak idején a bátyja. Ringatni kellett, és puszilgatni. Megkérdezte, hogy voltak-e valamikor boldogok a magyarok? Most már nem lehetett hibázni!
Minden lányos háznál ezerszer megnézik a Sissy-filmeket, nem volt más lehetőség, ez a gyógyító mese kellett. Tudod, amikor a világ legszebb hercegnője Ferenc József felesége lett, és megtudta, mennyit bántják a magyarokat, könyörögni kezdett a férjének és Deák Ferencnek, hogy béküljenek ki…, és akkor minden jóra fordult…, és jöttek a báltermek, krinolinok, Abbázia, a fiumei kikötőbe érkező finomságok, a gyönyörű épületek, a dobostorta és Kincsem.

„És akkor Annácskát még nem csatolták el?” – vágott közbe Réka gyanakodva.

Réka legjobb barátnője, Annácska 140 évvel a kiegyezés után született Sepsiszentgyörgyön, de ettől eltekintettünk, és biztosítottam, hogy nem, akkor mindenki hatalmas boldogságban élt, és Magyarország bokréta volt Isten kalapján.
„Jobban szeretném, ha tényekre és forrásokra alapoznád a történelemszemléletedet!” – jegyezte meg a fiam, mert azért ő is végighallgatta e mesét.

Farkas Adrienne
Táncsics díjas újságíró

Via: Magyar Idők / Bántják a magyarokat
Ezen írás megelőző eredetije a Magyar Idők lapján jelent meg 4 esztendeje…
Ez a változat pedig csak itt és most !

Végezetül… meg gyógyító meséül :

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...