Scroll To Top

Böngészés: Cikkek

A szomszédnál a kert is zöldebb

Korábban több szakmai szövetség javaslatát ismertettük a zöldterületek szabályozásával kapcsolatban, majd arról írtunk, hogy a válság, a lelassult ingatlanfejlesztések lehetőséget teremtenek arra, hogy ne görgessük tovább a belső városrészek öröklött zöldterület-hiányát, hanem javítsunk az arányokon. Most röviden bemutatjuk a bécsiek városi parkjainak kezelését.

Gazdasági növekedés és éghajlatvédelem – együtt

Minden ország tudná mérsékelni az éghajlatváltozás veszélyeit úgy, hogy egyúttal a gazdasági fejlődését is elősegíti. Ez a végkövetkeztetése annak a jelentésnek, amelyet 2014 szeptemberében tett közzé egy hét ország kezdeményezésére alakult, kormányfőkből, pénzügyminiszterekből, vezető közgazdászokból, valamint a gazdasági és pénzügyi világ meghatározó szereplőiből álló nemzetközi bizottság.

Léhmann Trilógia – Van-e megoldás? /  Forintosítás a nemzet tévedése

Elég sok rekordot megdöntöttek Léhmann Györggyel készült riportjaink. Az emberek várják a megoldást, mint a messiást, ugyanakkor nap, mint nap kiszolgáltatott emberek százai kerülnek utcára, vesztik el vagyonukat, autójukat, hadd ne soroljam… A megoldás csak összefogással lehetséges és a felelős személyeknek sem kellene megvárniuk a végleges indulatokat.

Miben bízhatnak a devizahitelesek? – Dr. Léhmann György

A forintosítás a nemzet tévedése. Mikor dől össze a magyar jogrendszer? Mi van akkor, amikor Magyarországon a mértékadó európai törvényekkel ellentétes jogszabályokat hoznak, például a devizahitelesek ügyében? És mi van akkor, amikor a bírónak képtelenség döntenie arról, hogyan tegyen igazságot? Egy felkészült ügyvéd tudja, hogyan lehet egyetlen egy rendeletre való hivatkozással.

Devizahitelesek! Miért ne forintosítsunk?

Ügyvéd, aki képes megakadályozni a gátlástalan vagyon- és jogfosztást. Lehet-e indulatok nélkül beszélni egy olyan tudatos kifosztásról és tönkretételről, amit az elmúlt tíz évben hajtottak végre a magyar lakosság ellen? A bankok minden törvényt és erkölcsi normát felrúgtak, kifosztották – és fosztják ki a mai napig – a lakosságot és az. .

A világot uraló, a kereszténységet gyalázó, tapodó, a muszlimokat sértegető, hergelő globális háttérhatalomnak a mocsokság jelenti a sajtószabadságot. Mindent szabad, amit ő enged.

A BANKTERROR elleni tüntetéssorozat Szegeden

Bankterror 1. Bankterror 2.

A népfelkelők Kárpátalja szabadságáért is küzdenek! – szórólap terjed a fronton

A donyecki fronton és Kárpátalján terjesztenek egy szórólapot, amiben felhívják a magyar katonák figyelmét, hogy őket nem tekintik ellenségnek, és ne harcoljanak a népfelkelők ellen. Délkelet lakossága nem ellensége a magyarságnak, a népfelkelők Kárpátalja szabadságáért is küzdenek! Forrás: Hídfő.net – A népfelkelők Kárpátalja szabadságáért is küzdenek! – szórólap terjed a.

Magyar szülők meghalljátok, gyermekeiteket magyar iskolába adjátok!

. .

Banki Trianon – Eltűnnek a devizahitelek a pénzügyi rendszerből ?

Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyar Nemzetet – a több, mint egy millió magyar családot – megroppantó adósságterhek banki csaláson alapulnak. Más nemzetek, például a csehek, vagy épp a tótok (szlovákok) bölcsebb, vagy talán tisztességesebb – nemzetükért valóban felelősséget vállaló – vezetői be sem engedték ezt a gyilkos uzsorát..

Szabályozási javaslatok városaink zöldítésére

Az urbanizáció terjedésével és az éghajlatváltozással egyre jobban felértékelődik a települési zöldterületek, általában a növényzet aránya, minősége. A hazai tennivalókat jól jelzi az Állami Számvevőszék 2009.

Kattintson Kishantosért!

Klikkelj Kishantosért! Most azzal segíthetjük Kishantos ügyét, ha „Az év agrárembere” szavazáson Bolye Ferencre, a kishantosi biogazdaság ügyvezetőjére szavazunk. A 21 évvel ezelőtt létrehozott biogazdaság bérleti jogát sok hazai és külföldi tiltakozás ellenére jogtalanul visszavette az állam.