Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának
végre a jog talajára lépni!

Szeged nem adta be a derekát

Hírek, Szögedi hírek 2012. nov. 01.

Három település, Szeged, Ercsi és Dömös kivételével országszerte mindenhol sikerült megállapodni a működésüket 2013. január 1-jén megkezdő járási hivatalok létrejöttéről, közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön. A tárca tájékoztatása szerint október végéig 2750 önkormányzattal, azaz a települések 86 százalékával kellett megkötni a járási hivatalok felállításáról szóló megállapodást.

Az átadás-átvétel alapján országosan mintegy tízezer köztisztviselő folytatja munkáját a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként létrejövő járási, kerületi hivatalokban. Szegeden és Ercsiben a képviselő-testület nem értett egyet a megállapodás megkötésével, Dömösön pedig a polgármester és az alpolgármester „egyidejű akadályoztatása” miatt nem történt meg az aláírás.

Ezek esetében a megyei kormánymegbízottak határozattal fognak dönteni a járási hivatalok felállításához szükséges, megállapodásban rendezendő kérdésekről legkésőbb november 15-ig – közölte a KIM. Mint írták, a járási székhelyeken létrejövő hivatalok a járás minden településén megteremtik az ügyintézés lehetőségét vagy állandó kirendeltség fenntartásával, vagy ügysegédekkel, akik hetente egy-két nap – többnyire a polgármesteri hivatalokban – várják majd az ügyfeleket, továbbá az okmányirodák is változatlanul működni fognak ott, ahol eddig is.

A közigazgatási tárca tájékoztatása szerint a megállapodások aláírását követően, az év hátralévő részében is folytatódik a járási hivatalok működésének előkészítése, ezekben a hetekben zajlanak az egyeztetések például a hivatalvezetők személyéről, akiket várhatóan december elején nevez ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor.

A tárca szerint az igazi változást jövő év végére fogják megtapasztalni az állampolgárok, amikor a mostani okmányirodák bázisán megnyílnak a kormányablakok, amelyek a járási hivatalok integrált ügyfélszolgálataként biztosítják, hogy csaknem 2500 ügyet lehessen egy helyszínen intézni. Az országban 2013 végére mintegy 300 helyen jön létre kormányablak.

A kormány nyáron döntött arról, hogy vidéken 175 járási, a fővárosban 23 kerületi hivatal jön létre, így 30 évvel a járási rendszer megszüntetése után új szervezeti rendben és új céllal 2013. január 1-jével ismét létrejönnek a magyar közigazgatás egykor szerves egységeként működő járási hivatalok.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium