Scroll To Top

A hazugság az hazugság.
Akkor is ha hangosabban mondják, akkor is, ha többször mondják, akkor is, ha többen mondják.
Akkor is, ha hatalmi szóval mondják, vagy ha tudományos köntösbe öltöztetik.
Ez utóbbi (kettő) a propagandisztikus hazugság ! (Sz.)

Tiszatáj 1986. júniusi szám – Bezúzva! –

Cikkek 2015. jún. 10.

Amikor 2000-ben felhívott Olasz Sanyi, a Tiszatáj szerkesztője, hogy megjelentették Nagy Gáspár: Húsz év a Kétezerből kötetét, s elvállalom-e kis csapatommal a versei felolvasását, nem gondoltam volna, hogy milyen furcsa múltba történő utazásban lesz részem.
Természetesen, Nagy Gáspár nem volt ismeretlen előttem, ám, arról, hogy a Tiszatáj 1986. júniusi számát miatta zúzták be, fogalmam sem volt.
Természetesen, vállaltam a feladatot, s kaptam egy példányt a még borító nélküli könyvből.
Elolvastam, s teljes döbbenettel vettem észre, hogy ez a Nagy Gáspár, nem az a Nagy Gáspár, akinek a verseit a Szép Versek sorozatból ismerem. Ezt a Nagy Gáspárt én nem ismerem.
Ez a Nagy Gáspár minden izében izzó, könyörtelenül őszinte költő, akinek rejtett szimbólumai, gondolatai kisütnek a verseiből. Ez a Nagy Gáspár 56-ról beszél, a Kádár rendszerről, Nagy Imréről!! Ez a Nagy Gáspár….
Igen, A Fiú Naplójából, A Szerettem az őszi nőket, az Örök Nyár költője.
Propaganda költő? Nem! Hány 56-ról szóló verset olvastam, s többsége meg sem üti azt a mércét, amiről azt mondom, hogy ez irodalom. De Nagy Gáspár nem, nem propagál, hanem tiltakozik, lázad, a maga finom eszközeivel. Cinikusan és megbocsáthatatlanul vágja az olvasó szemébe, és anno a rendszer szemébe:
„és akkor eljönnek ablakod alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai, mint mindenre elszánt hittérítők, s beárad a dögszag…” ( A Fiú Naplójából)
A Fiú Naplójából, mely majdnem a Tiszatáj megszüntetését jelentette 1986-ban. Tévesen ma is azt írják több helyen, hogy a júniusi számban megjelent a vers. Valójában, a kinyomtatást követően bezúzásra kerültek a már kész példányok. Tehát e vers sohasem jelent meg, ahogy abban a hónapban a Tiszatáj azon oldalán, ahol a versnek lennie kellett volna, csak egy rajzot közölt.. Olasz Sanyi mesélte nekem később, hogy aki ismerte a folyóirat arculatát, az tudta, hogy ott valami a cenzorok miatt kimaradt.
Ma már nyilvánosságra került Állampárti iratokból is ellentmondásos a kérdés, ám, hogy mennyire féltek Nagy Gáspár versétől, jól észlelhető.:

Napi Operatív Információs Jelentés

Budapest, 1986. július 14.

Folyó hó 8-án és 10-én jelentettük, hogy a „Tiszatáj” című szegedi irodalmi folyóirat júniusi száma nem jelenhetett meg, mivel abban Nagy Gáspárnak és Csoóri Sándornak az ellenforradalomnak emléket állító, illetve burkoltan rendszerünket becsmérlő versei szerepeltek.
A BM III/III. Csoportfőnökség újabb információja szerint „Jurátus” fn. (um.: fedőnevű- a szerk.) célszemély arról beszél, hogy a folyóirat működését felfüggesztették, és ellene pártvizsgálat indul megyei szinten. Nevezett – „Csókás”-sal konzultálva – azt tervezi, hogy egy összejövetelt szervez annak megbeszélésére, hogy milyen „ellenakciót” tegyenek a következőkben, és milyen erőket tudnak mozgósítani az ügyben. Elképzelésük szerint hatásos lenne, ha „Csókás” személyesen keresné fel az MSZMP KB illetékes titkárát a folyóirattal kapcsolatos megbeszélés céljából.
Az információ ellenőrzött.
Intézkedés:
– figyelemmel kísérik a tervezett lépéseket;
– folytatják az ellenőrzéseket;
– tájékoztatják a Csongrád megyei RFK áb ( állambiztonsági- a szerk.) szervét.

És egy beépített ügynök jelentése:

Jelentések, feljegyzések a „szervnél”

Szigorúan titkos!
Adta: „Havasi” fn. tmb.
Vette: Gál István r. szds.9
Idő: 86. 07. 04.
Hely: T. lakás
Tárgy: N. Gáspár verse

Feljegyzés

1986. július 2-án beszélgettem … költővel, a kecskeméti Forrás munkatársával, valamint …, a Film Színház Muzsika újságírójával. … elmondta, hogy ismét problémák származtak egy Nagy Gáspár-versből, amely a Tiszatáj 1986. júniusi számában jelent meg, A fiú naplójából címmel, a 10. oldalon. Az 1986/6-os Tiszatáj megjelenésekor még semmi baj nem származott a versből, később azonban – … szerint – bevonták a még el nem adott példányokat és a szegedi párt- és állami vezetőket fölrendelték Budapestre, éppen arra a napra, július 2-ára. … elmondta, hogy az ügyről tájékoztatta Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront főtitkárát, és kérte, hogy lépjen közbe. Pozsgay Imrétől azonban érdemi választ nem kapott. Elmondta, hogy Csoóri Sándor véleménye szerint ez a mostani akció csak egy készülő össztűz kezdete a kultúrpolitika részéről, a nyár folyamán feltehetőleg több mindenbe hasonló módon belekötnek majd. Társaságunkba vártuk Nagy Gáspárt, aki azonban nem jött el, mert – mint telefonon kiderült – vendégeket várt. … attól is tart, hogy a szegedi vezetők a „szükségesnél is keményebben” járnak majd el a folyóirat szerkesztőivel.

Szekszárd, 1986. július 4. Havasi Zoltán

Értékelés:
A tmb. jelentése értékes, információt szerzett be a Tiszatáj körül kialakuló helyzetről, Cs. Sándor ezzel kapcsolatos véleményéről.
Intézkedés:
– Cs. Sándor Tiszatájjal kapcsolatos véleményét napi jelentésbe javaslom.
– Javaslom tájékoztatni a BM III/III–4 Osztályt14 a fentiekről.
Feladat:
– Szerezzen be további ismereteket a fenti folyóirat körül kialakult helyzet „ellenzéki” megítéléséről.
A következő találkozó: 1986. augusztus 12.

Gál István
osztályvezető
Egyetértek:
Eigner György r. alezr.
megyei rendőr-főkapitány
állambiztonsági helyettese

Bár, ezeket a jelentéseket nem ismertem 2000-ben, de a kötet forgatásakor, oly izgalom kerített hatalmába, hogy felhívtam Olasz Sanyit, s a válogatás nehézségeire hivatkozva kértem, beszélgessünk el.
Olasz Sanyi a szerkesztőségbe invitált, s majd két órán keresztül -vagy talán, több is volt?- beszélgettünk Nagy Gáspárról, a kötetről, 56-ról.
Mivel korábban már volt szerencsém 56-os propaganda költőkkel találkozni, akik akkora mellénnyel feszítettek, és sütkéreztek a dicsőségben, valami hasonló jelenségnek gondoltam Nagy Gáspárt is. Bár a versei alapján, nem is tudom miért gondoltam ezt.
A Juhász Gyula Művelődési Házba nem egy legenda lépett be, hanem egy ízig-vérig költő. A maga egyszerűségében, a magyar költészetben jártas igazi költő ült le, és bűvölte el a kisszámú közönséget.
Semmi fennhéjázás, semmi mellveregetés, csak egy költő, egy nagy költő ült velünk szembe, és szerényen, de csodásan mesélt. Külön megható volt számomra, hogy a rendezvény végén odajött hozzám, s azonnal felajánlotta a tegező viszonyt, s majd tíz percig beszélgettünk.
Amikor 2007-ben jött a szomorú hír, hogy a gyilkos kór őt is megtámadta, s elhunyt, úgy éreztem, a magyar irodalom kultikus személye ment el. Példa volt a szememben. Példája annak, hogy miként kell kezelni az érdemeket, s hogyan kell embernek maradni.
Végezetül álljon itt egy csalafintasága: mivel, tudta, hogy figyelik, s minden versét darabokra szedik, ezért olyan eszközt választott, amit a cenzorok sem vettek észre. A vers megjelenhetett.
Az Örök nyár: elmúltam 9 éves c. versébe belecsempészte Nagy Imre monogramját, íme:

a sír NIncs sehol
a sír a gyilkosok
a test se I T T NIncs sehol
a test se O T T
a csont a gyilkosok NIncs sehol
a csont
(p. s.)
egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!

Felvetődik a kérdés: Vajon, Nagy Gáspár követelése valóra vált-e azóta? Vajon, a gyilkosok mind néven lettek-e nevezve? A választ ne tőlem várják.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)