Scroll To Top

„A mostani járvány ellen a legjobb szer a jókedv, gondtalanság, életvidámság, mert a betegség csak a borult embert meri megközelíteni.” (Krúdy Gyula)

Arany János – Népdal

Arany János – Népdal

Duna vizén lefelé úsz a ladik,
A ladik,
Róla muzsikaszó, guzlicaszó, csimpolyaszó
Hallatik;
Juhaj! viszik a piros almát, barackot,
Juhaj: Kevibe Szent-Endréről menyasszont!

Piros almát eladják a budapesti
Piacon,
Abbul cifrálkodik Kevibe’ a piros arcu
Menyasszony:
Juhaj! de derék ruha ez a fejkötő:
Megfér ezalatt akármennyi szerető!

Kevi csárda reggel óta tele van,
Teli van:
Ott járja a kolót egy éles késsel, véres késsel
A Jovan:
Juhaj! piros volt, de csak férges alma volt,
Asszony, csinos volt, de azért csak r–a volt.

Duna vizén lefele úsz a ladik,
A ladik,
Róla hejjehujja, szitok-átok, dávoria
Hallatik:
“Juhaj! közel már Alexinác, Knyazevác:
Engem Kevi-Rác, többet ugyan sose látsz!”

(1877 aug. 28)

A rác menyasszony rima volt… hát ez már csak azért is érdekes, mert néhány évtizeddel később az idegenbe, főleg a szláv vidékekre származott feslett magyar lányokat csak vengerka azaz magyar lány néven emlegették… minden más magyar leányt is szándékoltan gyalázva vele… Az meg külön érdekes, hogy ugyan ki vitte futtatni ezekbe az országokba, főleg a Balkánra a magyar lányokat, ha nem azok, akik cimborasága éppen gyalázta őket ?! 

Arany Jánosunk költöi-tanári tevékenysége mellet még népdalokat is gyűjtöttt…

De fenti remek költeménye betekintést enged a dunai rácok honi világába is…

Ajánlott olvasmány még :

Arany János daloskönyve – Parlando

https://www.parlando.hu › Arany_Janos_daloskonyve
 
Nagyszalonta 1917-ben Arany János századik születésnapját készült megünnepelni, többek között azzal, hogy összegyűjtik a szalontai dalokat. 

ARANY JÁNOS DALOSKÖNYVE

Válogatás a költő dalgyűjteményéből (2012)

 

“És a nemzet, e derék faj,
Dicsőségünk gondos őre,
Multja kincs-aknái felett
Élni fog örök időkre.”

(Arany J. A rodostói temető, részlet)

Egy Arany lemez beharangozója

 

Dsupin Pál, Csergő-Herczeg László – Arany János daloskönyvea

 

Ki ne ismerné Arany János nevét? Az iskolában mindannyian megtanultuk. Olvastuk a Toldit, verseit, tudjuk, hogy Nagyszalontán született egy elszegényedett nemesi családban, tudjuk, hogy legkedvesebb barátja Petőfi Sándor volt, hogy Nagykőrösön tanított, hogy a Kisfaludy Társaság elnöki- és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári tisztjét is betöltötte. Versei a XIX. századi magyar történelem és irodalom szerves részeként jelennek meg tudatunkban. Mégis tartogat meglepetést életrajza. Ha azt mondjuk Tamburás öregúr, akkor a megfáradt, öreg költőre gondolunk, de azt már nehezen képzeljük hozzá, hogy néha valóban gitárral kezében múlatta az időt. Arról, hogy öreg korában papírra is vetette azokat a dalokat, melyek élete során megragadtak emlékezetében, még az irodalom és énekzene tanárok közül is csak kevesen tudnak. Lehet, hogy népzenével foglalkozó barátja, Bartalus István hatására fogott dalos emlékei lejegyzéséhez, de a magyar népdalról leírt gondolatai több helyen is jelzik, hogy ez a műfaj nem volt közömbös számára sohasem. Erről írnék a kedves olvasónak néhány szót, s arról hogy a történetbe egy kicsit mi is belekerültünk, mert a följegyzett dalok közül hanglemezre játszottunk egy órányit, s így, aki kíváncsi rá, meg is hallgathatja.

Népdalgyűjtés Nagyszalontán 

Nagyszalonta 1917-ben Arany János századik születésnapját készült megünnepelni, többek között azzal, hogy összegyűjtik a szalontai dalokat. Ebből a gyűjtésből jelent volna meg a jeles évfordulóra a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. kötete. A gyűjtés már folyt egy ideje lelkes diákok segítségével, mikor a munkához Kodály Zoltán segítségét kérték, aki el is indult Nagyszalontára az Arany János iránti tiszteletből, és mert kíváncsi volt a diákok által végzett kutatásra. Csalódottan vette tudomásul, hogy a munka nem szakszerűen folyt. A dalokat tollbamondás alapján jegyezték fel dallam nélkül, a dalolók adatait nem rögzítették. (Azért a diákok és Szendrey tanár úr munkája így is örökbecsű.)  Belátta, hogy az eddig elvégzett gyűjtésben csak alapos utánajárással tehet rendet, így maga is hozzálátott fölkeresni azokat, akik a háborús nyomor ellenére is hajlandóak voltak dalolni.  Összesen három hetet töltött Nagyszalontán az 1916-os és 1917-es év fordulóján, minek eredményeként 353 dallamot jegyzett föl, jórészüket fonográf hengeren is rögzítette. Gyűjtéséből 42 dallam került a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. kötetébe, ami végül a háború után, 1924-ben jelent meg.  Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtése jóval később, 2001-ben, a Magyar Népköltési Gyűjtemény XV. kötetében jelent meg.

„Az emberi lélek virágai”

Az Arany centenáriumi előkészületek közben előkerült a költő kottás kézirata 148 dal-lejegyzéssel. A Kisfaludy-Társaság ennek kiadását is tervbe vette, de az eredeti kéziratot csak 1952-ben adták ki Arany János népdalgyűjteménye címmel, Kodály Zoltán és Gyulai Ágost jegyzeteivel. Kodály Zoltán 1952-ben a kézirat jelentősége kapcsán írja: „senki sem veheti túlzásnak, ha azt mondjuk, súlyos mulasztás volt 80 esztendeig kéziratban hevertetni e gyűjteményt.” 1952 óta tehát hozzáférhető ez a kincs, ami nemcsak azért értékes, mert a lejegyzője egyik nagy költőnk, hanem azért is, mert ebből az időből hasonló, dallamokkal ellátott daloskönyvet alig ismerünk. Arany János előfutára lett ezzel a rövidesen színre lépő nagy népzenekutatóknak. Nyilvánvaló szándéka volt, hogy rámutasson: a dal lejegyzése dallam nélkül csonka, s hogy a közösség használata közben letisztult ritmusképletek és dallamok adhatnák költészetünk legerősebb alapjait. „Valóban különös is lenne, ha a tudomány, míg föld és tenger minden növényét előkutatja, mellőzné az emberi lélek virágait… sajnálná figyelmét a szótól, midőn harmóniás kapcsolatban nyilatkozik, mint érzés vagy kedély, mint képzelet vagy épen értelem.” (Arany János: A magyar népdal az irodalomban) Nem sajnálta hát figyelmét és lejegyzett másfélszáz dallamot. A kézirat másolatát kezünkben tartva közvetlenebb, személyesebb kapcsolatot érzünk, mint egy nyomdai kotta kép láttán, így szorosabbá fűzi a kapcsolatot író és olvasó között. Kicsit az az érzésünk, mintha nekünk írták volna. (Én ezt az érzést nem is igyekeztem elhessegetni magamtól.)

Harang, nyelv nélkül

Tagadhatatlan, hogy nekem is csak a véletlen sodorta utamba Kodály Zoltán-Gyulai Ágost „Arany János népdalgyűjteménye” c. könyvét. A népdalgyűjtemény szó ragadta meg figyelmemet. A könyvet az egri régiségpiacon egy ponyváról emeltem fel, s a gondos kézzel lejegyzett kotta- és szövegírás kíváncsivá tett. Ha valaha találkoztam is népzenei publikációkban Arany János nevével, nem firtattam, hogy ebben a műfajban milyen üzenete lehet az utókornak.  Fellapozva találunk benne balladát, boros-, szerelmes- és gyermekjáték dalokat, népszínművek dalbetétjeit, Rákóczi dallamot, régi költők népdalként szárnyra kapott verseit, német és magyar dallamot, ugróst és csárdást… Végigfuvoláztam a gyűjteményt, elsősorban népzenész füllel, hogy lássam, mit ért a költő „Népdalok és rokon”-, „Társas dalok”, „Kántáló dallamok és gyermek réja” alatt. Alaposabb elmélyülés után kérdezgettem népzenészeket, zene- és irodalom tanárokat, hogy hallottak-e a költő   népdalgyűjteményéről, de néhány kivételtől eltekintve mindenki tekintetében csodálkozást láttam, no meg az érdeklődést. Ahogy a kézírás hangjai megelevenedtek, bizsergetett az időutazás élménye. Barátkoztam a dalokkal, olvastam a költő verseit és leveleit, kerestem a kapcsolódási pontokat máshonnan ismert hasonló dalok felé, amihez erős kapaszkodót nyújtottak Kodály Zoltán és Gyulai Ágost kimerítő jegyzetei. Csergő-Herczeg Lászlóval próbára tettük a dallamokat tamburán, azaz gitáron, amivel „múlatta magát” a „tamburás öregúr” és a dalokhoz illő egyéb hangszereken: fuvolán, dudán, citerán (amit szintén tamburának neveznek Nagyszalontán), furulyán, tekerőn, tárogatón; színre lépett egy angyali gyermekkar tiszta és erős hangokkal. Lapozgattam az 1924-es kiadású Nagyszalontai gyűjtést és Kodály Zoltán teljes Nagyszalontai gyűjtését. Időközben a dalok kéziraton túli, rokoni kapcsolatai mellett egyre érezhetőbbek lettek a költő verseivel és életrajzával összecsengő hangulatok; a versek sorai között ott bujkáltak a dalok, a dalok között Arany János versei, a kor, amiben élt, és az érzelmi töltés, ami miatt megszerettük ezeket a dalokat. Azért készítettük ezt a hanglemezt, hogy másokkal is megosszuk ezt az érzést. E dalokból is merített a Toldi költője, múlatta velük meghitt, vagy nehéz perceit. Bevallottan „maga számára is lopva zenélt csak” (Arany), tehát titokba avat be minket a lejegyzett dalokkal, azonban a hangtalan kotta, bármilyen szépen is írták: harang, nyelv nélkül. „Arany verselő fölénye zeneismeretéből ered…”, mert „az igazi lírai költő verse zenei hangulatból születik. Hangok, ritmusok zúgnak-bongnak benne formátlanul, míg egyszerre csodaképp kristályba csattannak, melyben minden atom helyén van. Minél gazdagabb, sokfélébb zenei zűrzavar borong, annál többféle, gazdagabb versforma az eredmény. Ha kevés: egy nótájú költő lesz, egyhúrú kobzos, aki mindig egy nótát ver.” (Kodály) A kéziratban vannak „régi dalok, csuda hangmenettel: Váltva kemény, lágy, – s magyar a némettel.”(Arany)

„dalkincsre az idegen dallamok is jellemzők. Nem véletlen, mit fogad be, mit őriz meg egy nép: ami lelkivilágától idegen, alig verhet gyökeret”. (Kodály) Hogy a dal, a zene milyen eredetű, mindig izgalmas kérdés, így Arany János is fontosnak tartotta, és ahol tudta, jegyezte a kézirat darabjai mellett (Barna Péter nótája, Zöld Marczi, Borbélylegény dala, régi, párna-táncz, Nemzetőrdal, Kisfaludy S., Csokonai stb.). Ugyanígy zenei utasításokat is közöl a dalokhoz (halkan, vígan, élénken). Pontos, alapos munkát hagyott ránk – ahogy Kodály Zoltán és Gyulai Ágost is –, kár lett volna visszatenni a ponyvára. „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.” Kodály Zoltán szavai szerint Arany János kitárta nekünk lelkét, s azt is üzeni, hogy „Nem ismeri teljesen Aranyt, aki e gyűjteményt nem ismeri.” Mi belelapoztunk és egy órányi válogatást szívesen ajánlunk belőle a kedves hallgatónak, fogadják szeretettel akkor is ha „nem úgy van már, mint volt régen”.

Dsupin Luca rajzai

 

***

A szerzőkről:

Dsupin Pál: Születtem 1963-ban Szikszón, Encsen laktam 12 éves koromig, majd Miskolcon 1989-ig, azután két évig Egerben. Családomnak fészket Noszvajon raktam. Húsz éve itt élek.

Első zenei élményem, amire emlékszem, hogy Apám egyszer kézen fogott öt éves forma gyermekként, kisétáltunk az encsi határba, ahol egy gyermekláncfű darabka szárára ráverselt egy mondókát és belefújt. Egy mély tónusú síp hang szólalt meg. Ma úgy tűnik, mintha abban a hangban az összes létező zene benne lett volna.

Olyan tíz éves koromig Édesanyám sokszor énekelt mikor otthon valamilyen házimunkát végzett, aztán elhagyta a dalokat – nagyon szép hangja volt.

Valamiért a fúvós hangszereknél kötöttem ki mindig. Kisiskolás koromban egy Béres-féle alumínium furulyán fújtam az akkori rádiós slágereket, középiskola után fuvolán tanultam egy diósgyőri zeneiskolában, aztán egy koncerten hallottam az Egyszólam együttest. Ugyanúgy elállt a lélekzetem, mint amikor először jártam Széken és láttam a viseletben templomba igyekvő embereket. Fölkerestem Juhász Zoltánt, tőle kaptam először székelyföldi és gyimesi furulyás felvételeket. Mikor  ezeket megtanultam, arra biztatott, hogy menjek népzenét gyűjteni, ami neki természetes volt már akkor, én meg el se tudtam képzelni, hogy találkozom majd olyan falusi emberekkel, akiknek az ősrégi magyar zene még mindennapos. Nagy élmény volt Bükkszéken, Gyimesben, Moldvában, a Mezőségen, Felcsíkban, Noszvajon és még jó néhány helyen emberek és dallamok után kutatni. Ez volt számomra a zeneiskola. A főiskolai tanulmányokat is föladtam egy évre, mert nem tudtam betelni a még létező népzenével. Könyvekből és hangfelvételekről sok-sok dallamot meg lehetett tanulni, de Szánthó Ferenc keservesét csak akkor tudtam eljátszani, miután személyesen tőle hallottam.

’93-ban megszólított Joób Árpád, hogy vállalnék-e népi furulya tanítást a Nyíregyházi Főiskola énekzene tanszékén. Tanítottam ott vagy 14 évig, közben jártam gyűjteni, tanultam könyvekből.

Sok nagyszerű zenésszel, sok műsorban és szép számú hanglemezen zenéltem, amiért hálás vagyok a sorsnak. Mindig érdekeltek az újdonságok – amik többnyire régiségek voltak. Leginkább akkor tudok nyugodtan élni és aludni ha valami újat tanulhatok. E téren a magyar embert bőséggel kényezteti gazdag hagyománya.

Csergő-Herczeg László: 1986-tól a szentendrei, régizenét játszó Kecskés Együttesben működtem 2005-ig, azóta csak alkalmanként vagyok velük a földrajzi távolság miatt. Alapító tagja vagyok a Fabula Régizene Együttesnek, olykor más ilyen zenei profilú együttesben is játszok vagy alkalmi formációkban, énekmondással egyedül is.

Népzenével való foglalkozásra Dsupin Pál furulyás-dudással kezdett együttműködésünk indított, Arany János daloskönyvéből szerkesztett közös műsorunk és CD felvételünk okán.

A Tekergő Zenekarhoz 2015 tavaszán csatlakoztam, a vonószenekari hangzást kobozzal és tekerővel egészítem ki.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA / CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN, DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Hírek

Savonarola szülinapján

2022 szept. 21.
Savonarola szülinapján

Erzsébettel legutóbb…

2022 szept. 17.
Erzsébettel legutóbb…
Madách Sztregován
Madách Sztregován
2022 szept. 17.

Kalendárium