Európa szívéből
Enyészet (november) hava 14.-én…
Enyészet hava (november) dermedésében is meglelni a derűt, örömmel ajánlhatjuk Szöged szülöttének „hűs derű”-jét. Darvadozzunk hát együtt Gyalunkkal meg Anakreónnal !
Jean-Léon Gérôme : Anacréon Bacchus et l’Amour (Musée Louvre-Lens à Lens, Pas-de-Calais)
Anakreóni dal
November hűs derűje
Még néha tündököl ránk
S az őszi hold ezüstjén
A régi nyár bucsúzik.
Késő szüret se hív már
S korán köszönt az alkony
S a dérvert őszirózsák
Halálosan fehérek.
Sebaj, ha jő az estve,
Az álmok visszatérnek
És kísérteti búsan
Zenél a szél a parton,
A parton, mely mienk még.
(A másik is mienk lesz,
Hol a szelíd halál vár
Magányos ciprusával
És néma kőkereszttel.)
Addig, bús cimboráim,
Tűnt esték mámorától
Szelíden ittasuljunk,
Míg a mély Léthe árja
Még messze zúg az éjben.
Juhász Gyula e költeménye a Szeged lapban jelent meg először 1920 Enyészet (november) hava 14.-én. A Nefelejcs kötetébe is beválogatta.
Anakreoni dal címen egyébiránt négy verse is megjelent. Mind rövid „o”-val, tévesen, hiszen Anakreón (Ἀνακρέων ὁ Τήϊος) „ó”-ja kétségtelen „ómega”. A nyilvánvaló nyomdahibát természetesen igazítottam…
A hellének hite szerint a Túlvilág határának partját két folyó mossa: a Léthé (Λήθη) meg a Mnémoszüné (Mνημοσύνη). E parton a Léthé a Feledés folyója, a Felejt(et)ő folyó a görög regék Alvilágában, míg a Mnémoszüné meg a nem szűnő emlékezés vizével várja a holt árnyakat. Ama parton aki a Léthé vizéből nyel, az mindent felejt, aki pedig a Mnémoszünéből, az mindenre emlékezik majd, így lesz jutalma halálában a „mindentudás” (gyümölcse). Ajánlott még e partok kérdéséhez összevetésül Az olajfák hegyén (1915) költemény, amelyben…
„[…] mint a néma, tiszta Léthe habja
Elárad, a világ szivébe halva.”
A következetes hibával visszatérően Léthe alakban fölbukkanó folyónevet nem javítottam, mert Gyalu szójátékának tekintem a halandók Léte vonatkozásában…
Anakreón (görögül Ἀνακρέων, gen.: Ἀνακρέοντος) (Kr. e. 582 – 485) talán (572? – 487?) A Teószi Anakreón vagy Téioszi Anakreón (Ἀνακρέων ὁ Τήϊος), a te(i)ószi költő nevét gyakran írták hibásan a németmajmolók, meg a mai angolmajmolók is. De helyesen, hellénül meg magyarul csakis hosszú záró „ó”(megá)val íratik.
Anakreón fejszobra (csonka mellszobra) a Louvre-ban
Teósz azaz Téiosz (görögül Τέως; helyi népnevén Τήϊος) ióniai városban született Kisázsiában (Asia Minor). A perzsa hódítás elől vándorolt ki Téiosz gyarmatvárosába, Abdérába i. e. 545 körül. Élete java részét pedig Szamosz (magyarul Számos) szigetén töltötte, Polükratész (Πολυκράτης) türannosz bizalmasa és udvari költőjeként. Miután Polükratészt a perzsák tőrbe csalták, a híres irodalompártoló athéni türannosz, Hipparkhosz (Ἵππαρχος) hajót küldött a neves költőért. Athénban Hipparkhosz (Peiszisztrátosz fia) udvarában élt, majd annak meggyilkolása után talán Larisszába ment. Bár Athénban nem csak a hatalmon lévő Peiszisztraidákkal, hanem más körökkel is kapcsolatban állt, mint Periklész (Περικλής, a „dicsőséggel övezett”) apjával, Xanthipposszal (Ξάνθιππος), mégis miután Hipparkhoszt i. e. 514-ben megölték, – talán hűsége jeléül is – távozott Attikából. Későbbi költeményeiben a larisszai Aleuada uralkodócsalád tagjait, Ekhekratészt (Ἐχεκράτης) ünnepli, ebből következtetnek thesszáliai tartózkodására. Hosszú, 85 éves életének alkonya homályba vész. Valószínűleg Téioszban vagy Abdérában halt meg. Egy antik epigramma (ἐπίγραμμα) említi ugyan, hogy sírja Teószban található, lehet azonban, hogy ez inkább egy jelképes emlékmű volt. Téiosz lakosai képét érméikre verték. Egy elbeszélés szerint halálát szöllőevés közben egy torkán akadt szöllőszem (vagy mag) okozta. Ez lehet akár jelképes értelmű is: a szöllő és a bor istenének, Dionüszosznak (Διόνυσος) legkiválóbb költője szöllővel a torkán is hal meg.
M. Guillaume – Anakreón (lanttal és szárnyas kupával)
Költészetében Alkaiosz (Ἀλκαῖος) és Szapphó (Σαπφώ) illőbben aiolul Pszapphó (Ψάπφω) nyomdokain haladt, de bátrabb szókimondása Arkhilokhoszhoz (Ἀρχίλοχος) és Hippónaxhoz (Ἱππῶναξ) közelíti.
Költészetéből néhány epigrammán és dalon kívül sajnos csak töredékek maradtak fenn, pedig költeményei – mai ismereteink szerint – öt könyvet tehettek ki. Jamboszain és az elégiáin túl monódikus dalai, a meloszok hozták meg hírnevét. A szerelem és a bor költőjének témája jellemzően a természetesség, a szépség és az örömök köre volt.
Jón jamboszban verselte meg érzelmeit az ismeretlen lányhoz ( Egy lányhoz, Engem a szerelem… ), a bor mámorához (Bordal), a cimborákhoz pedig jambikus vagy trokhaikus hetes, nyolcas ütemű verseiben szólt.
Anakreóni sorok:
anakreóni hetes: három és fél jambikus sor: u – u – u – u (7 szótagú jambusi mérték)
anakreóni nyolcas: egy anapesztust két és fél jambus követ: u u – u – u – u
Magyar nyelven talán legismertebb költeménye a Gyűlölöm… című epigrammája,
…Δε μου είναι αγαπητός αυτός που δίπλα στο μεγάλο,
Κροντήρι πίνοντας κρασί τραγούδια λέει γι’ αμάχες…
Ejt : De mu einai agapétosz autosz dipla szto megalo
Krontéri pinontasz kraszi tragudia leej gi amakhesz
Radnóti Miklós műfordításában:
„Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,
Háborut emleget és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
Szép adományairól zengve szeretni tanít.”
…és szintén Radnóti Miklós műfordításában anakreóni hetesben (7 szótagú jambusi mértékben) a…
Töredék a halálról
A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon,
fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már,
oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még.Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet,
ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő,
s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre…
(1-6. sor)
A római császárkor elejéig közvetlen és igen élénk volt a hatása, mely Tibullus, Catullus és Horatius költészetében is megjelenik, később azonban az utánzói és az utánzatok (Anakreonteia/Ανακρεόντεια) háttérbe szorították magát Anakreónt is. Torz(ó) módon a későbbi európai irodalomra is inkább az utánzatai – az anakreonteia, azaz anakreonteionok – révén hatott. Legtöbb hitelesnek hihető verse a 60 egynéhány költeményből álló Anakreonteia ( Ἀνακρεόντεια) gyűjteményben maradt fenn.
Szerencsés magyar követői (utánzói) közé tartoztak Csokonai Vitéz Mihály nevesítve is Anakreóni dalok könyvével, Édes Gergely, aki le is fordította Anakreón verseit, de különösen Szemere Miklós, akit – miként Csokonait is – „Magyar Anakreón”-nak is neveztek.
Anakreón a kezéből kitört lanttal… azazhogy anélkül immár…
(Szoborcsonkja Kr. u. második századi másolat Monte Calvoból (Itália),
ma Koppenhágában, a Ny Carlsberg Glyptotekban)
Mint szobra is emlékeztet: A földi örömökért rajongó költőként is adott a test edzésére, a test nevelésre is, de hát az ógörög világban természetesen ez is természetes volt… Szégyenszámba is ment, ha valaki elhanyagolta a testét! Hogyan is hihetnénk, hogy a természetesség rajongója saját testét ne edzette, ne ápolta volna természetesen?! Jól idomolt, edzett alakja minta lehet minden mai költőként enyelgőnek!
Dr Sz L
Ajánlott olvasmány még: Anakreón összes költeményei (Budapest, Magyar Helikon, 1962)
Megjegyzendő, éppen félévszázada nem jelentek meg már költeményei magyarul…
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
