Európa szívéből
A kereszt, ami sértő (Sarkos szavak 2017. november 18., szombat)
Hát, ezt is megértük. Úgy suhant el kétezer év, mint egy könnyű,
tavaszi szellő. Mondjuk, ahol én élek, konok, kemény, fafejű székelyek
között: a szellő hóvihar. Európában már nem divatos, nem korrekt, nem
halálfüle, direkt nem mondom, hogy nem „píszí”, nem. A lényeg: a
kereszt ma már sértő. Még egyszer leírom: a kereszt sértő.
Harmadszorra is: a kereszt sértő.
Melyik Európának? Amelyik az általunk ismert civilizált világot teremtette?
A felfedező, bátor, harcos Európának? A reformátoroknak? A
reneszánsznak? Hagyjuk is. Nem. Ez egy másik világ. Szomorúan, tényleg
szomorúan, de hagyjuk meghalni azt a világot, ahol harmadik nemet
vezetnek be az anyakönyvekbe, ahol minden lehetsz, csak keresztény
nem, közben Heidelbergben üvölt a müezzin, Göteborgban már nincs külön
férfi és női illemhely, és Németországban állatbordélyok nyílnak.
Néha-néha, úgy naponta kétszer történik egy terrorcselekmény, pár száz
ember meghal, már el sem éri az ingerküszöbünket. Napi hír. De a
kereszt… Igen, azt le kell venni, a fene sem érti miért, tényleg
megbolondult a világ? Igen, megbolondult. A kereszt amúgy nem a
muszlimokat sérti. Erre hivatkoznak, de soha, egyetlen vezető mollát,
ajatollahot, bárkit nem hallottam erről így nyilatkozni. Szerintük is
a Könyv emberei vagyunk, békességben élünk, Insalláh.
Nem. A kereszt másokat sért. Nem tudom megnevezni, nem is akarom. Ki
tudná ma már, ki ácsolta Jézusnak a keresztet? Fátylat rá. De a
keresztre nem. Nem vagyok vallásos ember, katolikus létemre legalább
tíz éve nem gyóntam. Feleségem unitárius. Nem járok templomba, ahogyan
errefelé mondják: romlott katolikus vagyok. De a kereszt, az szent.
Mert jelkép, mert hozzám tartozik, akkor is, ha éppen sztoikus vagyok,
buddhista, alijázott magyar, libanoni vagy kínai adventista.
Ez jelkép.
A kereszt régebbi, mint a kereszténység, már a kőkorszaki barlangokban
jelen van, mint a négybe osztott mindenség, lehet horgokat rakni rá,
lehet kettős kereszt, lehet hármas, lehet jeruzsálemi: de kereszt.
Ennek az Európának a jelképe. Amit mi szeretnénk annak hinni: de nem.
Csak mi vagyunk Európa, itt, a kicsi kisbetűs európa közepén, kicsi
országok, kicsi falukkal, karcsú templomokkal és erődtemplomokkal, de
a tornyon ott a kereszt.
Amúgy a lakóházaknál is. Mert megvéd.. Villámlástól, istennyilától és
ettől az őrülettől is. Amikor már az is bűn lassan, ha az ember
keresztbe teszi a lábát. Keresztbe teszi a kezét. Keresztet már csak
az vet harangszókor, aki teljesen elvetemült európai kövület. Ilyenkor
köszönünk egymásnak. Kenyérre még a rendes ember keresztet rajzol,
mielőtt megszegi.
Igen, ez Európa. A Kereszt. Viseljük. És nem engedjük levenni, mert a
mi terhünk.
György Attila – csíkszeredai író
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.
