Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

Paprikafesztivál és fröccs-programok Szegeden

Szegedikumok 2015. szept. 29.

A fűszerpaprika-termesztés hagyományait bemutató fesztivált rendeznek szombaton Szeged-Alsóvároson, majd hétfőn elkezdődik a Szgd design fröccs programsorozata, amely célja a turizmus, a paprika és a formatervezés kapcsolatának erősítése.

Petri Márta, a Ferences Látogatóközpont vezetője a programokat bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy szombaton, a Szent Ferenc ünnepét megelőző napon a ferences kolostorban többek között az alsóvárosi fűszerpaprika-termesztés eredetét ismerhetik meg az érdeklődők.
Minden bizonnyal a ferences szerzetesek voltak az elsők, akik fűszerpaprikát ültettek ezen a vidéken, először dísznövényként, majd később gyógyításra is használták. A paprikás pálinkával külsőleg rovarcsípéseket kezeltek, elfogyasztva pedig „a háromnapos hideglelés”, a malária gyógyítására volt kiváló. A ferences gyógyító hagyományokat bemutató programok mellett paprika- és fűszerpiac várja a látogatókat, a bográcsokban paprikás ételek főnek, de tartanak méhészeti bemutatót is. A nap fénypontjának a paprikaszentelés ígérkezik, ekkor a templom paprikás terményoltáránál a gazdálkodók áldást kaphatnak egész éves munkájukra.
Az Alsóvárosi Tájházban a családi programok mellett a vendégek megismerkedhetnek a fűszerpaprika-termesztés, valamint feldolgozás eszközeivel és néhány mozzanatot, a paprikafűzést és hasítást ki is próbálhatnak, késő délután pedig paprikabált rendeznek.
Hétfőn elkezdődik a Szgd design fröccs programsorozata, amely arra igyekszik választ találni, hogyan lehet összekapcsolni a paprikatermesztést, a turizmust és a formatervezést.
A nagyközönség számára is nyílt vagy a csak regisztráció után látogatható szakmai programokon igyekeznek majd összegyűjteni, mit is jelent szegedinek lenni és mi az, amit ebből a termékeken keresztül be lehetne mutatni az idelátogatóknak – közölte a szerzetes.
Üres belvárosi üzlethelyiségek kirakataiban fiatal alkotók állítják majd ki munkáikat, egy bolthelyiségben a termékekből vásárt is rendeznek. Műhelymunkákon igyekeznek felfrissíteni a szegedi  formákat és motívumokat, egy másik rendezvényen pedig a fűszerpaprika-csomagolás új vagy éppen régi és újra alkalmazható formáit keresik. A hetet a koncepciókat bemutató kiállítás zárja – tudatta a szervező.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium