Magyarok vagyunk meg székelyek,
Kirekesztők kíméljenek !

Férfiat énekelek… – Kerek száz esztendeje

A nap költeménye, Évfordulók, Hagyomány, Hungarikumok, Hunnikumok, Kalendárium, Költeményes Magyarország 2026. ápr. 25.

Szelek havában száz esztendeje, éppen e napon született meg Gyalunk e remeke…

Férfiat énekelek

A Dugonics Társaság Széchenyi-ünnepére

Férfiat énekelek, lantom új dalra fölajzom,
Áhitat és kegyelet rózsáival ékesitem föl
És sarut oldva jövök antik mértékkel adózni
Annak, akit költők minden koszorúja megillet.
Mert maga vátesz volt, tisztán megmondva jövendőt,
Melynek fölragyogó napját Ő hozta nekünk el
S szörnyeteg árnyaival küzdött, aggódva, remegve.

Ódát érdemel ő, nem is ódát, ünnepi himnuszt,
Pindaroszi szavakat, melyek árja egekbe csapódik
S múló gyászokon át az örök fény ormait éri.
Ó de ma oly fájó nagyságra tekinteni mélyből,
Csonka világunkból fölnézni ily nagy egészre,
Törpék harca közül Atlas vállára meredni,
A hazai földnek gondját, aki bátran emelte
S hogy mégis mozog, ezt vallotta, hitte halálig.
Ó mily vátesz is ő: mély, bús pusztába kiáltó,
Századok éji ködét föltáró tünde szövétnek,
Mely a jövő hajnalt várván, virrasztva elégett.
Férfiat énekelek, ki a restül álmodozó hunt,
Messze kelet népét tettekre ragadva vezette
Tétlen tengésből diadalmas eszmei harcba !
Hol van most a magyar és hol van most a vezérlő,
Merre megyünk, meddig, vereségek népe, fejetlen,
Meddig paskol még bennünket a gyász s a gyalázat ?

Férfiat énekelek s remegő lélekkel idézem
Isten tűnt remekét, elszállt lelkét a magyarnak.
Őt, akiben szerelem üdvösség s kárhozat egyben
Élt e honért s népért s inkább omlott el a téboly
Szőnyegein, ám nem nézhette fajának elestét.
Döbling : rácsaidat megrázva figyelte vak éjben
Távol népe jaját, puskáknak tompa zenéjét,
Mint a magyar puszták rab oroszlánsarja, homályos
Emlékek s álmok pirkadtak néha agyában
Régi diétáról, új hídról, büszke folyóról,
Mely laza gátokon át harsogván törtet előre
És a szabadságnak tépett zászlója taréján.
Ó hány végtelenül ólmos és lassu napod múlt
S néha a méla magyar Bánát költője, a bomlott
És szilajon zokogó Lenau cincogja füledbe
Az eltűnt éden, vesztett föld síri keservét
S az idegen zsarnok pandúrja kutatta a titkod !
Én, e kései kor elfáradt lantosa, íme
Száz év tűnte után hívlak, jőjj el, soha jobban
Nem várt férfit e táj, soha inkább hőst, aki alkot
És e szörnyű kaosz szennyes vizein lebegő nagy
Lelke szaván ismét élet lesz s új Magyarország !

Szeged, 1926 április 25.

Férfiat énekelek… – Először Gyalunk a Dugonics Társaság Széchenyi-ünnepén vasárnap szerepelt vele 1926 április 25.-én, ahol erre az alkalomra írt költeményét olvasta föl. Ezen az esten Móra Ferenccel együtt szerepeltek. Móra a Szeged Széchenyi korában tárcáját olvasta föl.

Férfiat énekelek… – Először írásban csak 2 év múlva a Széphalom 1927. évi 1-3. számában jelent meg, majd utóbb a Fiatalok, még itt vagyok kötetében (57-58.o.)…
Péter László gyűjtésével került a Juhász Gyula Összesbe 1963-ban.

Szegeden talán a Széchenyi-szobrunk táján, a közkert tükrében, a Városháza táján…
a Széchenyi-térre illik leginkább e szögedi születésű Juhász Gyula költemény.