Scroll To Top

Böngészés: közgyűlés

Bohács Zsolt: a szocialisták nem támogatják a rezsicsökkentést

Egyértelműen kiderült, a szocialisták sem országosan, sem Szegeden nem támogatják a rezsicsökkentést – jelentette ki Bohács Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz szegedi közgyűlési frakciójának vezetője pénteken a csongrádi megyeszékhelyen. A gáz, a villamos energia és a távhő árának a kormány által megvalósított csökkentése egyértelműen kedvező a lakosság számára – mondta.

Ismét támogatta a közgyűlés a helyi távhőberuházás előkészítését

A fideszes és a jobbikos képviselők szavazatával ismét elfogadta a szegedi távhőberuházással kapcsolatos előterjesztéseket pénteken a  közgyűlés. Az előterjesztő Bohács Zsolt, a Fidesz-frakciójának vezetője a vitában elmondta, az elfogadott határozatok csupán a lehetőséget teremtik meg a fejlesztéshez.

Tömegközlekedés: áprilistól jaj a külvárosban lakóknak!

Összesen 24 buszjárat útvonala rövidül meg, vagy ritkul április 10-től hétvégenként, ünnepnapokon és az iskolai szünetekben, az SZKT ezzel évente 157 millió forintot spórol. Jelentős változások lesznek ugyanakkor a 3-as villamos szombati elindulása miatt is, itt buszjáratok szűnnek meg, illetve új járatok indulnak.

Egyszerűsíteni a forgalmat

Szerkesztőségünk eredeti terve az volt, hogy alaposabb elemzést (publicisztikát) is írunk a pénteki közgyűlésen elfogadott tömegközlekedési változásokról. De nem írunk.

Elfogadta a büdzsét a közgyűlés

Hiány nélkül, 50,5 milliárd forintos főösszeggel elfogadta a szegedi közgyűlés a város idei költségvetését. A közgyűlés ülésén vita és hozzászólás nélkül, a Jobbik és az LMP képviselőjének nem szavazatával határoztak a büdzsé elfogadásáról.

Ülésezett a közgyűlés: költségvetés csak ezen a héten lesz

Csak a jövő héten lesz elfogadott költségvetése Szegednek, erről hat órás vita után döntött a szegedi közgyűlés tegnapi ülésén. A testület délelőtt tizenegy órakor kezdte meg a büdzsé vitáját, végül délután öt órára született kompromisszum a kérdésben.